XII. Olasz Filmfesztivál/MittelCinema Fest


XII. Olasz Filmfesztivál
November 5. és 15. között a Puskin Mozi, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Tabán Kinotéka és az Örökmozgó Mozi (Rosselini Utazás Itáliában c. klasszikusát nézhette meg a közönség) adott otthont a rendezvénynek. A Budapesti Olasz Kultúrintézet idén is elhozta nekünk az olasz filmgyártás legfrissebb alkotásait. A legfrissebb jelző nem véletlen, a levetített filmek egy része még a saját hazájában sem került bemutatásra.

http://youtu.be/v06Jo2zURhg

A 14 filmből 3-hoz volt szerencsém – teljesen véletlen a választás -, ebből 2-ben játszik Osvárt Andrea, aki sajnos végül nem tudott jelen lenni az eseményen. A rengeteg utazásról és szerepléstől elment a hangja és mivel az egy hónap múlva mozikba kerülő Zűrös olasz esküvőben magát szinkronizálja, a legfontosabb szempont az volt, hogy ez a hang mielőbb visszatérjen.

Ne aggódjatokA TIR – A kamionsofőr közelgő bemutatója miatt már íródik a kritika. A rendezővel, Alberto Fausuloval is sikerült találkoznom, akivel több, mint egy órát beszélgettünk a film keletkezéséről, a forgatásról és az olasz közönség reakciójáról.

Az Anita B. a magyar származású Edith Bruck: Mennyi csillag van az égen című műve alapján készült. Osvárt Andrea a főszereplőt otthonába fogadó nagynénit játssza. A rendezővel a vetítés után személyesen is találkoztunk, de sajnos csak egy aláírás erejéig. A film egyelőre gazdát keres, de ettől függetlenül írni fogok még róla. A gálaesten Roberto Faenza átvehette a MittelCinemaFest Budapest Díjat, melynek védnöke Budapest Főváros Önkormányzata. A szakmai zsűri tagja volt Koltai Lajos operatőr, rendező is, aki szíves örömest dedikálta a műsorfüzetemet.

Koltai Lajos

A Zűrös olasz esküvőre az összes jegy elkelt, régen szórakoztam, szórakoztunk ilyen jót vígjátékon. A filmet december 18-tól vetítik a hazai mozik, ígérem, addigra kritika is lesz hozzá. Osvárt Andreát a menyasszony szerepében láthatjuk.

A Human Capital hazai forgalmazója jövő év február 5-re tervezi a bemutatót. A rengeteg jelölést és díjat magáénak tudható film főszereplője, Fabrizio Bentivoglio ugyancsak a fesztivál vendége volt.

Cannes-ban a Csodák kapta a zsűri nagydíját, van már forgalmazó, nagyon várjuk a filmet.

Itt volt még, a Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl rendezője, Pierfrancesco Diliberto is, akit otthon csak úgy ismernek, Pif. Akárcsak a többi film, ez is számtalan jelölést és díjat kapott, jó lenne, ha a magyar közönség szélesebb körben is láthatna a közeljövőben.

A boldogság művészete az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál keretében is levetítésre kerül az Uránia Nemzet Filmszínházban november 22-én és 23-án.

Az olasz film köszöni, jól van, nem kell éveket várni egy-egy színvonalas alkotásra. Szerencsére ezt nálunk is tudják, van, lesz miből válogatni.

A rövid beszámoló nem jöhetett volna létre Maresch Dániel (Cinenuovo), Venczel Endre (Ristretto) és Giovanni Cataluccio (Budapesti Olasz Kultúrintézet) szakmai és baráti segítsége nélkül.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Csillagok között-vigyázat, bojler veszély és szókimondó szövegek!
Következő cikk Joker és Batman a XVI. században