
Tévút a vadonba
Cheryl egyedülálló fiatal nő. Egy szakítás után eldönti, hogy elindul a Pacific Crest gyalogtúrán. Utazása során felrémlenek előtte a fájdalmas múlt képei. Azt reméli, a túra segíti majd a változásban.

Igazi tündérmese. A tanulságos fajtából. Ahol a tékozló leánynak szépen borotvált, gyönyörű bőre van, aranyhajjal keretezve, amit a smink-fodrász szekció ugyan néha összefest/összekuszál, azért mégsem lesz kevésbé luxury.
A film végén persze meglátjuk az „igaz történet” írójának képét, végre össze is áll a fejünkben, milyen ember lehetett ez a Cheryl Strayed. Nem csak a karakterábrázolás marad el, hanem a korrajz is, nemcsak az önkeresésről, a nyolcvanas évekről sem tudunk meg semmit, amit eddig ne tudtunk volna.
Persze akad jól megírt jelenet, mint amikor egy kedves vidéki munkásházaspár befogadja Cherylt egy éjszakára, megetetik és megfürdetik, kiderül, hogy a lány előítéletei alaptalanok az idegenekkel szemben, de sajnos a filmben nagyítóval kell keresni az ehhez hasonló igaz pillanatokat. A filmet nézve eszünkbe se jut, hogy a sablonos életútfilmes-alapkoncepción kívül bármi köze is lehet Jean-Marc Vallée, a Mielőtt meghaltam rendezőjének nevéhez.
Összefoglalva: a Vadon csak még egy bőrlehúzás az el camino-féle önmegtalálásról. Reese Witherspoonnak igazi one-woman-show, a nagy filmvesztiválokon pedig, ahogyan mondani szokták, ennél csak egy meleg nácikód-fejtő zseni karaktere lehet esélyesebb a díjesőre.


