
A jól ismert sztorihoz annyira ragaszkodott az egyébként nem erről híres brit rendező, hogy a film ettől lett szó szerint meglepően jó.

Az élőszereplős Disney feldolgozások között nagyon sok mostanában a vadhajtás, éppen ezért meglepő, hogy Kenneth Branagh, aki mindig mer nagyot álmodni, ezúttal alig-alig kalandozott el. A Shakespeare-t az anyatejjel magába szívó brit rendezőtől ezúttal nem egy másik Hamupipőkét kapunk. Szerintem igazából az történhetett, hogy fekszik neki ez a Disney téma, ezért sem értem, hogy miért csak most kellett ezzel szembesülnünk. 
A történetet ismerős, de élvezhető, a szereplők bájosak, de nem bárgyúak, a körítés látványos, de nem giccses és persze van zene, meg éneklés is, de nem tolakodó módon. Kisebb gondom csak a két szemöldökharcos főszereplővel (Lili James és Richard Madden) volt, akiknek leendő közös gyermekeit már most nem irigylem. Kenneth Branagh finom eleganciával nyúlt a történethez, amit nem a főszereplők, hanem inkább a gonosz mostohát alakító Cate Blanchett és a tündér keresztanyát alakító Helena Bonham Carter játéka tesznek emlékezetessé. Mintha az egész az előbbi motivációján keresztül tárulna elénk. Két férjet veszített el gyors egymásutánjában, nincs, aki eltartsa, ráadásul vidékre kellett költöznie. A kisegítő személyzettől kénytelen megválni, se nem túl okos, se nem túl szép lányainak pedig megfelelő férjet kell találnia. Ezek után senki ne csodálkozzon, ha minden frusztrációját Hamupipőkén éli ki, akihez igazából semmi köze, ráadásul mostohalánya szép is, okos is.
A mozi a megjelölt korosztály felett mindenki számára ajánlott, a közel kétórás játékidő miatt azonban csak jól nevelt kisiskolásokat vigyünk magunkkal.


