Far from the Madding Crowd; rendező: Thomas Vinterberg; szereplők: Carey Mulligan, Matthias Schoenaerts, Michael Sheen, Tom Sturridge, Juno Temple; színes, feliratos, amerikai-angol filmdráma, 2015 (12)
Birtok, birkák, szerelem
Az elmúlt néhány évben elképesztően komoly rajongói bázist alakított ki a BBC Jane Austen könyvadaptációival. Legyen az sorozat vagy film, a romantikára vágyó nők – korra való tekintet nélkül – önfeledten vesznek el abban a világban, ahol minden leány megszólítása Miss volt, a közép- és felsőosztálybeli családok Bath-ba mentek üdülni, és az áhított fiatalember (aki vagy nemesi címmel, vagy kardforgatási joggal vagy saját plébániával és gyülekezettel rendelkezett) a kiszemelt hölgy kezét illedelmesen annak édesapjától kérte meg.
És hogy miért hozakodom elő ezzel, amikor egy Thomas Hardy regény filmes feldolgozásáról kívánok írni? Csak azért, mert ugyanarról a célközönségről beszélünk. Hardy, ha nem is maradéktalan ismerője, de legalábbis kutatója volt a női nemnek. Ebből következik, hogy hősnői – legyen szó drámai műről, vagy egy vidámabb szerelmi történetről – mind több dimenziósak. Olyannyira, hogy a női nézők még ebben az évszázadban is tudnak azonosulni velük.
A Távol a világ zajától épp azt a természet közeliséget, és alapvető értékeket hangsúlyozza, amely után annyira szomjazunk. Tanúim vannak rá, hogy a filmet nézve, mikor Gabriel Oak közölte Bathsheba Everdene-nel, hogy mennyi hold földje és hány birkája van, és megkérdezte, ennek fényében hozzámenne-e feleségül, én felkiáltottam: Hozzád megyek!
Saját védelmemre: ez nem a pénzről szól! A film azt a békés világot ábrázolja, ahol a gyakorlatias döntések mellett/mögött születhettek valódi érzelmek. Azt a világot, ahol megnyugtató érzéssel töltötte el a gazdát, ha jó volt a termés, jövedelmező a birtok, élhető a vidék. És hogy minden kerek legyen, ilyenkor már csak egy dolog hiányzik, a biztos hátteret nyújtó család. Ennek előnyeit pedig joggal élvezi ki az asszony is, aki nem kevésbé veszi ki részét a munkából. Így tehát, ha üzleti vállalkozásnak hangzik egy korabeli házasságkötés, végül is magát az Életet jelentette.
A Távol a világ zajától persze ennél tovább megy: mindezt azzal a fontos plusz tartalommal egészíti ki, hogy Mulligan figurája nem csak várja az igaz szerelmet, hanem azért is küzd, hogy nőként önállóan megállja a helyét a világban, ami hatalmas szó volt a 19. században.
A történet olyan könnyen siklik, mint a selyem. Ettől azonban épp annyira „kellemes”, mint amennyire támadható, hiszen szinte minden konfliktus magától simul el. A sokszor kiszámítható, nehézségeket hordozó fordulatok valahogy minden esetben a főhősök komolyabb közbeavatkozása nélkül oldódnak meg. Ők jobbára várnak, elszenvedik, vagy adott esetben boldogan nyugtázzák az eseményeket.
Carey Mulliganben most sem kell csalódnunk, ahogy Michael Sheenben vagy a népmesei hőst alakító Matthias Schoenaertsben sem. És ha a színészi játék, a (jó értelemben vett) romantikus cselekmény, a rusztikus épített környezet és a hangulatos táj nem lenne elég, az egészet nyakon öntötték Craig Armstrong gyönyörű muzsikájával. És hogy biztosítsam az olvasót, nem egy olcsó nyálkáról van szó, jelezném, hogy A vadászatot is jegyző Thomas Vinterberg ült a rendezői székbe.
Bár a mozi pénztáraknál nyilván a hölgyek lesznek túlerőben, egyetlen úriember se szégyellje, ha valami fura melegséget érez a mellkasa tájékán, miközben nézi a filmet.
