Shakespeare négy „nagytragédiája” (Hamlet, Lear király, Othello, Macbeth ) közül a Macbeth az utolsó és legrövidebb mű. A történet valós eseményeken alapszik, a XI. században élt és uralkodott egy Macbeth nevű skót hadvezér, aki – a tragédia történetével ellentétben – Banquoval együtt meggyilkolta Duncan királyt, hogy ő kerülhessen trónra.
A Macbeth a bűnbeesés és a gonosz pusztításának következményeit megjelenítő drámai vízió, arról szól, hogyan hatol be a gonosz az emberi lélekbe, alattomosan, úgy, hogy először észre sem vesszük, majd egyre nagyobbá nőve terjeszkedni kezd és mindent megsemmisít, ami az útjába kerül. A mindent felemésztő gonoszság végül saját magát pusztítja el.
A művet elemző irodalmárok ki szokták emelni, hogy ez az egyetlen olyan Shakespeare-tragédia, amelyben nem fedezhető fel párhuzamos cselekményszál. A Macbeth története végig egy szálon fut, kizárólag a hadvezérből gyilkosság által királlyá váló figura tragikus útjára koncentrál. Nem nevezhető külön szálnak Lady Macbeth vonala sem, aki férjével együttműködve ugyanazt az utat járja be, mint ő. Shakespeare rajta keresztül is ugyanúgy a gonosz elhatalmasodását, majd az elkerülhetetlen véget mutatja be.
Van olyan értelmezés is, amely szerint a tragédia főszereplője nem is Macbeth, hanem maga a bűn. A Shakespeare-i életműben a Macbeth az a mű, amelyben a legerőteljesebb a sötét, természetfeletti erők jelenléte, annyira, hogy valóban akár vehetnénk külön szereplőnek, aki aztán megfertőzi mind a főszereplőt, mind feleségét. És ha már feleség, ne feledkezzünk meg a Macbethben nagyon hangsúlyos nemi szerepekről sem! Macbeth és Lady Macbeth házassága a középkori irodalomban, de még Shakespeare műveiben is kiemelkedően meghitt, igazi szerelmi kapcsolat. Macbethet először győztes hadvezérként látjuk, hamar kiderül azonban, hogy valójában gyenge és befolyásolható, amit felesége ki is használ. Lady Macbeth ördögi terve keresztülviteléhez ott fogja meg férjét, ami a legnagyobb gyengesége egy harcosnak: férfiúi hiúságánál.
Minden nőnek díszére válhatna az a zseniálisan felépített érvrendszer, amellyel Lady Macbeth ráveszi férjét a gyilkosságra. Neki is megvannak ugyanakkor a maga gyengeségei, bár erről a darab nem tér ki, sejteni lehet, hogy Lady Macbethnek született korábban gyermeke, aki azonban feltehetően később meghalt. Erre utal a Lady hírhedt vallomása: „Szoptattam már, s tudom milyen egy kisbabát szeretni, de fogatlan szájából tépném ki a mellbimbómat, és míg mosolyog rám, loccsantanám szét azt a kis fejét, ha úgy adtam volna szavam, ahogy te” (Kállay Géza fordítása). A Macbeth és felesége között izzó bűnös szexualitás és egyáltalán a nemek kicsinyes harca kiváló alapanyag, amit a legtöbb rendező ki is hangsúlyoz a darab színpadra, vagy filmre vitele során.
Számos feldolgozása ismert a Macbethnek, amelyek közül nem kevés a hagyományos kosztümös TV-s változat, de akad néhány igazán különleges darab is. A leghíresebb filmes feldolgozása a történetnek Roman Polanski azonos című alkotása. Polanski 1971-ben készítette filmjét, két évvel azután, hogy a Manson-banda tagjai otthonában ölték meg a rendező várandós feleségét. Polanski akkoriban egy másik film előkészületein dolgozott, amit a tragédia után félbehagyott. Súlyos depresszióból felépülve nekilátott a Macbeth filmre viteléhez. A hollywoodi stúdiók nem voltak elájulva az ötlettől, hogy Polanski neve a történtek után egyből egy ilyen véres drámával fonódjon össze, a filmet végül a Playboy-király Hugh Hefner támogatta meg jelentős összeggel.
Mint minden jó adaptáció, ez sem ragaszkodik foggal-körömmel az eredeti szöveg minden sorához. Polanski egyedi látásmódja kiváló összhangban áll a darab sötét hangulatával, a rendező koncepciója ötletes és rendkívül hatásos. Erősen indul a film: a boszorkák levágott kezet ásnak el tőrrel, rá vért locsolnak. Polanski számtalan olyan szimbólumot használ, amelyek csak filmen működnek. A feldolgozás középpontjában a szereplők pszichéje áll, a véres cselekedetek a fejekben és a lélekben végbemenő torzulások következményeiként jelennek meg. Híres Lady Macbeth alvajáró jelenete, amelyben a tébolyult bűnös anyaszült meztelenül próbál elmenekülni saját lelkiismerete elől.
Egy korábbi filmes változata a Macbethnek Orson Welles rendezése, amelyben ő maga alakítja a főszerepet is. Welles kitalált karakterekkel egyfajta vallási hátteret teremt a történetnek, amelyben a pogány erők harcolnak a kereszténységgel.
Welles igyekezett elszakadni a filmjét megelőző, jóval klasszikusabb átdolgozásoktól, amelyek többnyire az eredeti darab filmes megjelenítései voltak. Számtalan jelenetet átírt, szereplőket kihúzott. Aki nem ismeri Shakespeare darabját, annak talán nem ezzel a változattal érdemes kezdenie.
Szóljunk pár szót Akira Kurosawa Véres trón című alkotásáról, amely a középkori történetet a japán szamurájok világába helyezi át. Kurosawa lényegében nem változtatott a cselekményen, csupán a szereplők nevei felismerhetetlenek a japán változatban. Sokak szerint ez a valaha készült legjobb Macbeth-film. Tény, hogy a zseniális Kurosawa hiperrealisztikus jelenetei döbbenetesen hitelesek, azon kívül pedig a spirituális japán kultúrában egyáltalán nem tűnik idegennek a szellemek jelenléte sem.
Egy 1978-as TV-s változatban Judi Dench játssza Lady Macbethet, a főszerepet pedig Ian Mckellen. Ez azonban nem önálló filmes alkotás, hanem a Royal Shakespeare Company színpadi játékának filmre rögzített változata. A színészek letisztult, minimál stílusú díszletek között adják elő Shakespeare klasszikusát.
A BBC ShakespeareRE-Told sorozatában a történet 2005-ben, egy Michelin-csillagos étteremben játszódik, a mindenre elszánt irigy séf Macbethet pedig James McAvoy alakítja.
Egy 2006-os Geoffrey Wright-változat Sam Worthington főszereplésével. A történet lényegében egy alvilági banda-háborús sztori, megspékelve egy kis darkos boszorkány vonallal. Egyértelműen az akkoriban divatba jövő vámpír-boszi mániát akarta meglovagolni, szerintem elég kevés sikerrel.
Justin Kurzel 2015-ös filmfeldolgozása viszont emlékezetesebbre sikeredett Michael Fassbender és Marion Cotillard kettősével a főszerepben.
