
Jön a medve!

Szokatlan helyzetben vagyok, mert általában én szoktam az lenni, aki a fikázók táborát vezeti, ha egy film vagy lemez vagy előadó gyalázásáról van szó, most meg hirtelen a másik oldalon találtam magam. Az elmúlt napok során több olyan személyes, illetve online vitában vettem részt, ahol ismerőseim veszettül szidták Alejandro G. Iñarritu (21 gramm, Babel, Birdman) legújabb filmjét, én pedig azon kaptam magam, hogy foggal-körömmel védem A visszatérőt. A legtöbb kritikus hang szerint „Leonardo DiCaprio ne már hogy ezért a filmért kapjon Oscart”, meg hogy „amit ebben a filmben művel, az nem színészi-, hanem inkább sportteljesítmény.” Őszintén szólva engem annyira nem érdekel, hogy kap-e ezért Oscart, vagy sem, szerintem a film megítélésén ez nem változtat sokat.
A mexikói rendező korábbi munkáiért kevésbé rajongtam, a Birdmannel viszont maximálisan elnyerte a szimpátiámat, és végül az lett az első helyezett a tavaly év végi listámon. Az elfogultság a Visszatérővel sem ér véget, ami pedig a legmeghökkentőbb, hogy hogyan tudta ezt a rendkívül nehéz körülmények között elkészült filmet ilyen gyorsan megrendezni. A viszontagságos odüsszeiát megörökíti alkotás viszontagságos körülmények között született, de megérte szenvedni, ugyanis Iñarritu ismét mesterművet tett le az asztalra. A fő érdem pedig talán nem is az övé, hanem Emmanuel Lubezki operatőré. Persze ez sem nagy meglepetés, hiszen ő már letette a névjegyét olyan filmek fényképezésével, mint Az ember gyermeke vagy a Gravitáció.
Amit még kritizálni lehet, az a történet, hiszen A visszatérő nem szól sok mindenről, de ez nem is nagy baj (az új Mad Max se szólt sok mindenről egy masszív üldözésen kívül, és ott se bántuk a komplikált cselekmény hiányát). Ez egy túlélő sztori, amiben valóban nem sok mindent tudunk meg a főszereplőről, de hát nincs is nagyon kivel beszélnie, a flashbackek meg feleslegesnek hatnának. Itt a hangsúly az élni akaráson és az azt bemutató képsorokon van, és azok itt bőven elegendőek. A visszatérő egy modern mestermű – olyan filmes teljesítmény, amilyenből évente maximum egy-kettő akad.


