1979 és 1989 között hatszor jelöltek magyar filmet Oscarra a Legjobb külföldi film kategóriában. Utána pedig 27 évig semmit, egészen mostanáig. Az idei döntés már az akadémiai tagok kezében van, akik talán nem is tudják, milyen szép múltra tekint vissza a magyar filmgyártás és az Oscar-díj.
Már nyolc magyar film is eljutott odáig, ahova a Saul fia, de eddig csak egynek sikerült díjra váltani az ígéretet: az 1982-es díjátadón Szabó István Mephistója kapta meg a szobrot. Szabó különben nagyot ment az Akadémiánál a nyolcvanas években, mert a Mephistón kívül még három másik filmjét is jelölték: a Bizalom, a Redl ezredes és a Hanussen is bejutott a legjobb ötbe.
De kezdjük az elején. Magyarország 1965-től küld filmeket a megmérettetésre, köztük olyan remekművek nem jutottak el a jelölésig sem, mint a Húsz óra, Az ötödik pecsét, a Szerelem vagy a Szegénylegények. Az első film, amiért izgulhattak a magyarok, a Fábri Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk volt, 1968-ból. Előle a nagy testvér, a Szovjetunió filmje vitte el a díjat, a Háború és béke. Ez volt a szovjetek első győzelme a kategóriában, Bondarcsuk filmje ráadásul a Golden Globe-ot is megnyerte, azt meg tudjuk jól, hogy a két díj szinte kéz a kézben jár. Érdekesség, hogy a kultfilmnek számító Tűz van, babám is ott volt a jelöltek között, vagyis három kelet-európai ország is bejutott a legjobbak közé, hidegháború ide vagy oda.
Hat évet kellett várni a következő jelölésig, amikor Makk Károly Macskajáték című filmje került a díj közelébe. Sajnos esélye nem volt, hiszen ha egy Fellini-filmet jelöltek a díjra, akkor a Fellini-film nyert. 1974-ben ez az Amarcord volt, mellette nemcsak a magyar, hanem a francia, a lengyel és az argentin filmnek is be kellett érnie a jelöléssel járó dicsőséggel.
1979-ben a franciák örülhettek a Készítsétek a zsebkendőket! című film miatt, Fábri Zoltán Magyarokja a végső döntésnél nem győzte meg az Akadémiát. Két évvel később kezdődött Szabó István fent említett diadalmenete: az 1981-es átadón a Bizalom elől még elvitte a díjat a szovjet Moszkva nem hisz a könnyeknek (nem vigasztalásképpen, de Truffaut Utolsó metrója is alulmaradt), ám egy évre rá végre elhangzott a Hungary szó, a szépséges Ornella Muti szájából:
Svájci, lengyel, japán és olasz filmet győzött le a Mephisto, és így visszatekintve is úgy gondolom, jól döntött az Akadémia. (Ebben az évben megdőlt a Golden Globe-os előrejelzés, mert egyik külföldi Oscar-jelölt film sem volt Golden Globe-ra jelölve!)
1984-ben Ingmar Bergman győzte le a magyar jelöltet, a Jób lázadását. Az öt idegennyelvű film között volt a múlt héten elhunyt Ettore Scola remekműve, A bál is, amiben nem hangzik el egy szó sem, csak táncolnak – de a Fanny és Alexandernél nem lett jobb a kategóriában, sőt, a svéd film ezen kívül még három másik Oscart is nyert.
Szabó István 1985-ös Redl ezredese is a jelölésig vitte, a díjat az argentin A hivatalos változat vitte haza, ez volt az első latin-amerikai film, amit Oscarral jutalmaztak.
Gondolom, az Akadémia ekkor már szinte automatikusan írta fel Szabó István nevét, ha rendezett valamit, mert a következő filmje, a Hanussen is jelölést kapott. A díj végül Dániába került, a Hódító Pelle nyert, de jelölt volt például Pedro Almodóvar is, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című korai klasszikusával.
Sajnos ezzel véget ért a magyar film ilyetén diadalmenete, hosszú évekig még a szűkített listára sem fért fel magyar jelölt (ez csak 2013-ban sikerült A nagy füzetnek, de a legjobb ötbe már nem került be Szász János filmje). Mindig nagy reményeink voltak: majd a Hukkle, majd a Fehér tenyér, majd a Taxidermia, majd A torinói ló – hát most végre itt van a jelölés a Saul fiának, és ezzel a még nagyobb remény… de ne kiabáljuk el.
