Carol


CarolCarol (Carol); rendező: Todd Haynes; szereplők: Cate Blanchett, Rooney Mara, Kyle Chandler, Sarah Paulson; színes, magyarul beszélő, angol-amerikai romantikus dráma, 118 perc, 2015; 16 

Carol, vagyis… Therese 

Van fölös két órád, amit valamiért nem tudsz olyan hasznosabb dolgokkal eltölteni, mint a könyveid szín szerinti sorba rendezése, vagy a virágcserepek órajárással megegyező elforgatása? Akkor a Carol a te filmed. 

Persze, persze túlzok. De a film számos jelenetsorát nézve a csendben ülést és magam elé bámulást sem tartottam volna céltalanabbnak.

CarolA mű egy olyan szituációt dolgoz fel, ami 1952-ben, az alapot szolgáltató regény születésének idején húsbavágóan drámai volt, napjainkban azonban ebben a formában nem aktuális. Hangsúlyozom: ebben a formában. Két azonos nemű ember szerelmének az elfogadtatása sajnos még ma is jelenthet nehézséget, sőt akár tragikus események forrása is lehet, de az egyértelmű, hogy a film a téma kapcsán az ötvenes évek – ebben a kérdésben – kirekesztő, a szokatlantól tartózkodó közegét kívánta bemutatni.

És persze azt, hogy ez az elutasító magatartás, hogyan befolyásolja az emberek életét, akik – bocs a nyálas kifejezésért – akár békében is élhetnének.

Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy csak erről van szó. De sajnos nem. A film határozottan többet markol, mint amit fog. Ha maradt volna a fent említett konfliktusnál, (nevezetesen, hogy elválhat-e egy nő, hogy egy másik nővel éljen, és lehet-e annyira belátó egy még mindig szerelmes volt férj, hogy ne gördítsen akadályt az útjába), akkor legalább azt rendesen kidolgozta volna. Mert sok újat ugyan úgy sem kapnánk, de szebben kibontották volna a két nő egymás iránti érzéseit (ami nem történt meg, helyette kiszúrták a szemünket Mara és Blanchett félmeztelen csókolózásával), vagy pontosabban bemutatták volna a korszakra jellemző viselkedésmintákat (amelyek szintén elmaradtak, leszámítva néhány elítélő tekintetet, vagy támogató gesztust).

Nem. Úgy döntött az alkotó, hogy inkább arra fókuszál, hogyan változik meg a Rooney Mara alakította Therese. Azzal nyilván nem árulok el titkot, hogy az események hatására komoly jellemváltozáson megy át a kezdetben látványosan tanácstalankodó fiatal lány. Therese fő problémája, hogy mindenre csípőből igent mond, mert akkor nem kell dönteni. Ez a fajta árral sodródás magyarázatot ad jellegtelen frizurájára és a tettmentes álomdédelgetésre. Arra, hogy mindennemű változás az életében a véletlen vagy a gyengeség eredménye. Végül a fordulatot – igen egyszerű módon – ruhatárváltással és némi sminkkel jelzik, azonban arról mélyen hallgatnak, hogy valójában az új Therese később sem büszkélkedhet azzal, hogy maga változtatott volna az életén. Mégis ezt a benyomást akarják kelteni. Arról nem is beszélve, hogy ha ennek a bemutatása volt ennyire fontos, akkor lehetne akár Therese is a film címe.

Carol karakterével ugyanis – a látszat ellenére – jóformán nem történik semmi. Kiforrott, határozott személyiség. A döntései sokszor logikátlanok, de legalábbis megkérdőjelezhetőek. Ráadásul életének fontos fejezetét néha ok nélkül lényegtelen kis közjátékként kezeli. Nem kell persze, hogy feltétlenül szimpatizáljunk a főszereplővel, vagy, hogy megváltozzon a jelleme a történet végére, de valamilyen reakciót ki kellene, hogy váltson a nézőből. A rosszul megírt figurán pedig Cate Blancett profi játéka sem segít. Ez egyébként elmondható Mara karakterének és megformálásának viszonyáról is.

Sajnos túl magas az egy filmre eső elpocsékolt tehetségek száma.10_6

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Fellini mozi az Olasz Kultúrintézetben
Következő cikk Deadpool