Egy háború

Egy háború (Krigen/A War), rendező: Tobias Lindholm, szereplők: Pilou Asbaek, Tuva Novotny, Dar Salim, Soren Malling, dán háborús filmdráma, 115 perc, 2015. (16)

Mindenkit hazavárnak

Pilou Asbækneknek egy harcoló alakulat parancsnokaként éles helyzetben kell meghoznia egy nehéz döntést, melyért később olyanok vádolják, akik soha nem szagoltak még puskaport. A dánok nem csak krimiben és vígjátékban jók.

Claus Michael Pedersen parancsok egy dán katonai különítményt vezet Afganisztánnak azon a részén, ahol a tálibok próbálják a maguk oldalára állítani a helyieket. Aki nem engedelmeskedik, az életével fizet. Feladata éppen ezért a helyiek megnyerése és a tálibok távoltartása. Egy rutinszerűnek tűnő járőrözés során elveszti egyik emberét, ekkor dönt úgy, hogy nem a tábor biztonságából irányít, hanem maga is kimegy a többiekkel együtt. Együttműködéséről támogatja a közeli falvak lakóit, akik minden szavát készpénznek veszik, ám ő is csak parancsot teljesít, meg van kötve a keze. Mikor a tálibok az egyik faluba befészkelik magukat, az osztag heves tűzharcba kerül, Pedersen egyik embere súlyosan megsérül és ebben a kaotikus helyzetben pillanatok alatt kell döntenie a légi támogatásról. A táborba visszaérve ártatlan civilek megölésével gyanúsítják, azonnal hazarendelik, ahol tárgyalás vár rá. A háborús dráma tárgyalótermi drámába megy át. A tárgyalás végkimenetele bizonytalan, rengeteg dolog jelenik meg pro és kontra. Szerető családja mindvégig kitart Pedersen mellett, akinek sikerül egy tapasztalt ügyvédet is találnia (Søren Mallingot többek között a Férfiak és csirkékben, valamint az Emberrablásban láthattuk, láthatjuk). Az ügyvéd csak annyira ellenszenves, amennyire a közmegítélés szerint egy ügyvédnek kell lennie, tudása és segítő szándéka azonban megkérdőjelezhetetlen. Szemmel láthatóan jobban beleéli magát a katonák helyzetébe, mint a vádat képviselő fiatal és karrierista ügyésznő.
A tanúként megidézett katonatársak nem győzik hangsúlyozni parancsnokuk szakmai és emberi rátermettségét, de el nem ítélhető módon elsősorban saját magukat védik. Éles helyzetben valóban gyorsan és egy jó adag adrenalin hatása alatt kell dönteni, de ez senkit nem ment fel a felelősség alól. Az ügyésznőre valószínűleg soha nem fogtak fegyvert, ebben a kérdésben azonban igaza van.
Ezek a dolgok jellegzetesen a jóléti társadalmak – mint pl. a dán – által képviselt értékrend szerint kerülnek bemutatásra és értékelésre, ettől, valamint a felvetett morális kérdésekről válik a film európaivá, az alkalmazott filmes eszközöktől pedig igazi északi mozivá. Tobias Lindholm (A vadászat, Emberrablás) pontosan és precízen ábrázolja a harci jeleneteket, a cselekményt a tárgyalóterembe áthelyezve megőrzi hidegvérét, nagyon okosan sikerül elérnie, hogy valójában a néző szurkol, nem pedig ő. Saját értékrendünk láttatja velünk jónak a jót, rossznak a rosszat. Bár jó eséllyel mind ugyanannak szurkolunk, az eredmény tényleg nem borítékolható előre, alakulhatnának teljesen máshogyan is a dolgok. Pilou Asbæk (Trónok harca, Csendes szív, Fácángyilkosok, Borgiák, Emberrablás) sem véletlenül nagy kedvencem, nagyon jól hozza a harci helyzetben a katonáira, otthon a családjára, a tárgyalóteremben az ügyvédjére, de leginkább saját magára számító karaktert. Sok más mellett film egyik nagy erénye, hogy nem mond ki bizonyos dolgokat, pl. azt sem, amit a média és a politikusok is előszeretettel hangoztatnak, mely szerint az igazi gyilkosok azok, akik a gyerekeket és nőket pajzsként használják. Bár a jelenben játszódik, általános érvényű dolgokról szól. Nem feltétlenül fog klasszikussá válni, ettől függetlenül nagyon is lehet szeretni, akár háborús, akár tárgyalótermi drámaként tekintünk rá.