Az idén 50 éves rendezőt az État des lieux (1995) című filmjéért a legjobb első munkáért járó César-díjra jelölték. A két részletben bemutatott Halálos közellenségért (2008) meg is kapta a legjobb rendezőnek járó díjat, azóta nem nagyon filmezett. Az Egy őrült pillanat Claude Berri 1977-es filmjének feldolgozása, melyet a Frankofón Filmnapokon mutattak be, ennek apropóján járt nálunk. A film március 10-től látható a hazai mozikban.
Ez egy 1977-es film feldolgozása, ami már megért egy amerikai feldolgozást is, kinek jutott eszébe, hogy újra elővegye és mi adta az apropóját?
Nem láttam az amerikai filmet. A Claude Berri filmet egyszer láttam. Tudtam, hogy Claude Berri fia szeretett volna egy remake-t csinálni. Több mindenkinek felajánlotta, akik nem készítettek számára tetsző forgatókönyvet. A producerrel kétszer futottam neki, azt mondtam, meg szeretném csinálni. Írtam egy végső forgatókönyvet, amit elfogadtak.
A feldolgozás során mi az, amit mindenképpen meg akart hagyni és mi az, amin változtatni szeretett volna?
Az alapszituációt tartottam meg, hogy van egy lány, aki az apja legjobb barátjával lefekszik.
Történt egyfajta modernizálás is, hiszen fontos szerepet kap a filmben a mobiltelefon, az internet, a DJ és hasonlók. Végső soron egy örök téma aktualizálása volt a cél?
Azt gondolom, hogy ezt a történetet el lehetne mesélni húsz év múlva is, vagy egy teljesen más kultúrkörben. Az alaphelyzet változatlan, de teljesen más történetet kapunk annak függvényében, hogy hol és mikor játszódik.
Vincent Cassellel már dolgozott együtt. Amikor ugyanazt a színészt rendezi egy teljesen más műfajban, az megkönnyíti, vagy inkább megnehezíti a dolgot? Hogy sikerült előhozni belőle a komikus oldalát?
Franciaországban Vincent talán a legjobb színész. Azt gondolom, hogy ő mindent el tud játszani, tehát drámát és vígjátékot is. Az, hogy már két filmet forgattunk együtt, mindenképpen segít a színészvezetésben, a közös munkában.
A többi színész hogy került a képbe?
Azt szerettem volna, hogy Vincent barátja egy kicsit idősebb legyen és azt is akartam, hogy két különböző stílusú színész legyen. Nagyon hamar François-ra (François Cluzet) gondoltunk, tettünk neki ajánlatot és el is fogadta. Alice (Alice Isaaz) hiába fiatal, Franciaországban egy nagyon jó és keresett színésznőnek számít (a Szerelem, örökség, portugál nálunk is ment a mozikban). Lolának (Lola Le Lann) nincsen semmilyen színészi múltja. Megnéztem 700 lányt és ő volt az, aki a legtöbb érzelmet közvetítette.
Alice egyfajta mentorként is működött?
Nagyon lelkes és nagyvonalú volt a kolléganőjével. Kértem is, hogy egy csapatként dolgozzanak és ez a tanítási folyamat nagyon jól működött. Este együtt nézték át a szövegeket és hasonlók.
Ez a film a férfibarátságról szól?
Kevésbé arról, hogy a lány az apja barátjával fekszik le, számomra ez egy elárult barátság története. Azt gondolom, ha más lenne a vége, az egy apró újsághírnek felelne meg, nekem pedig a drámai vígjáték a műfajom. Meglepett az itteni 16 éves korhatár, nálunk nincsen semmilyen korhatár karika.
Ezek a filmek számomra a francia életérzés nagykövetei. Mennyire készülnek ezek hazai piacra és mennyire nemzetközi porondra?
Nem gondolkodom így, amikor egy filmet készítek. Ez most egy francia film, de amikor készül, mindenkihez beszélünk. Az előző filmem Vincent Cassellel a Halálos közellenség is egy francia film, de nagyon szép világkörüli utat járt be. Igazából sose tudjuk előre.
Akkor a franciákat nem zavarja, hogy ezek a filmek ráerősítenek arra, amit mások gondolnak róluk?
Nem vagyok biztos, hogy a franciák tisztában vannak azzal, mások mit gondolnak róluk. Egyformán szeretjük a szerelmi történeteket. Van egy francia mondás, hogy a szerelmi történetek mindig rosszul végződnek és mégis mindig szerelmesek leszünk.
Min dolgozik most?
Nem tudom még, vagy egy western lesz, ami Amerikában forog, vagy egy francia film Napóleon első császárságának idejéből. Egyik sincs még megerősítve.
Vincent?
Vincent játszani fog a francia filmben.
[…] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]