Hétköznapi titkaink


Hézköznapi titkainkHétköznapi titkaink (Louder Than Bombs), rendező: Joachim Trier, szereplők: Jesse Eisenberg, Amy Ryan, Gabriel Byrne, Devin Druid, norvég-francia-dán-amerikai filmdráma, 109 perc, 2016. (16)

Háború a hátországban

Három év telt el a világhírű fotós halála óta, de családtagjai még mindig gyászolják. Míg ügynöksége a legutolsó útján készített fotókhoz szeretne hozzájutni, addig egykori újságíró kollégája egy olyan cikkben szeretne megemlékezni róla, melynek tartalma nem túl hízelgő rá nézve. Apa és fiai összejönnek, hogy rendszerezzék a hagyatékot, ám felszínre törnek a régi sérelmek.

hetkoznapi_titkainkIsabelle Joubert Reed (Isabelle Huppert) az egyik legismertebb név a szakmában, sajtófotósként a világ összes válsággócát bejárta. Több alkalommal volt közvetlen életveszélyben, a testét borító megannyi heg és forradás emlékeztet a háborús kalandokra. Szemeiben ott van az a mérhetetlen borzalom, amivel munkája során találkozott, szenvedés, éhínség, halál, üszkös romok, árván maradt gyerekek és még hosszasan sorolhatnám. A sors iróniája, hogy mégis otthon, egy autóbalesetben veszti életét.
Három év telt el a halála óta, fiai és férje még mindig nem dolgozták fel teljesen a dolgot. A kisebbik, Conrad (Devin Druid) még az apjával (Gabriel Byrne) él, de nem beszélnek egymással, a nagyobbik, Jonah (Jesse Eisenberg) már elköltözött, szerelmével éppen most várják első gyermeküket. Isabelle ügynöksége már régóta várja, hogy a legutolsó útján készített fotókból kiállítást rendezzen, ez azonban azt jelenti, hogy Gene-nek újra át kell válogatnia elhunyt felesége személyes dolgait. Isabelle munkatársa, Richard Weissman (David Strathairn) újságíró szinte minden útjára elkísérte a fotóst és talán jobban ismerte, mint bárki más. Egy újságcikkben szeretne megemlékezni kolléganőjéről, melyben Isabelle valódi énjét, a haláleset valódi okait – mély depresszió okozta öngyilkosság – mutatná be. Szerencsére van benne annyi tartás, hogy erről Gene-nel is egyeztet, viszont Conrad semmiről nem tud. Gene hazahívja nagyobbik fiát, hogy segítsen neki a hagyaték átnézésben és kisebbik fia felkészítésében. Mikor újra együtt van a család, elindul a vádaskodás és a szemrehányás.
Joachim Trier rendezőként három egészestés és három rövidfilmet jegyez, egyben mindegyiknek a forgatókönyvírója is. Alkotásai rangos filmfesztiválokon bizonyítottak. A névazonosság sem véletlen, Lars Von Trier rendezővel rokonságban állnak, bár Joachim a mérsékeltebb vonalat képviseli. Társszerzője Eskil Vogt, akivel már több alkalommal dolgozott együtt. A helyszín az Egyesült Államok, a történet európai, a színészgárda nemzetközi, az ábrázolásmód északi. A sajtófotósnak a terepen szerzett traumát valahol, valahogy kell feldolgoznia. Isabelle családja az évek során fokozatosan megtanul nélküle élni, így már-már idegenként tér haza. Munkájának megszállottja, melynek fontosságát a szakma és a közönség egyaránt elismeri, megteremtve ezzel családja számára az anyagi jólétet. A családtagoknak azonban sok mindent fel kell adniuk ehhez, leginkább azt, hogy átlagos, normális családként működjenek. Isabelle mindenkinek mást jelentett életében és halálában, éppen ezért mindenki máshogy gyászolja, a különbség főként az életkorból és a vele együtt eltöltött idő mennyiségéből és minőségéből fakad.  Mindenki jó, mindenki hozza a formáját, teszi a dolgát, el tudja helyezni magát a történetben, melyet a neki tulajdonított érzések, gondolatok, szavak megerősítenek. A dialógusok, a lélek apró rezdüléseinek, a gyász feldolgozásának magas szintű kidolgozása révén emlékezetes jeleneteket kapunk, de ezek csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem állnak össze egésszé. Sok az elvarratlan szál és az időben ide-oda ugrálás sem segít abban, hogy kialakuljon bennünk a teljes kép. Bár a haláleset valódi oka viszonylag hamar kiderül, Isabelle valódi énje a hosszú játékidő ellenére is csak sejtetve marad, őt magát nem konkrét tényekből, hanem elsősorban a vele kapcsolatban állók vélt vagy valós érzései, gondolatai, illetve köztük lévő viszonyrendszer alapján ismerjük meg valamennyire.
A hétköznapi titkok közül az övéit ismerjük meg legkevésbé, személye ugyanakkor családja számára generál újabb és újabb titkokat. A helyszínt, a szereplőket, a történetet és a filmnyelvet tekintve egy kicsit mindenkié és egy kicsit senkié. Emlékezetes alakítások, nagyszerű pillanatok, mesteri lélekábrázolás, kissé túlzsúfolt mondanivalóval és néhány kihagyott ziccerrel

10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Vad Kunság – A Puszta rejtett élete
Következő cikk A hét röhögései (131.)

1 Comment

  1. 2016. március 25. péntek

    […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]