Máris hiányzol (Miss You Already), rendező: Catherine Hardwicke, szereplők: Drew Barrymore, Toni Collette, Paddy Considine, Jacqueline Bisset, angol romantikus film, 112 perc, 2015. (12)
Jóban-rosszban
A Tizenhárom és az Alkonyat mozik rendezője ezúttal a könnycsatornánkat támadja, miközben egy gyerekkori barátságot állít a legnagyobb próba elé.
Nem is olyan régen Penélope Cruz volt az, akinek egy időben kellett megbirkóznia a gyermekáldással és a mellrákkal a Mamában. A film nem csak ettől lett sok (vagy kevés?), így szerencse a szerencsétlenségben, hogy az előbb említett két dolog ezúttal két nő között oszlik meg. Milly (Toni Collette) és Jess (Drew Barrymore) még gyerekkorukban barátkoztak össze, amikor is Milly a szárnyai alá vette az Újvilágból hazaköltöző, akcentusa és szokásai miatt sokat cikizett Jesst Annyira jó barátnők lettek, hogy ettől fogva mindent együtt csináltak, mindenen együtt mentek keresztül. Meglepő módon a vadóc és mindig lázadó Milly ér előbb révbe, miután megszelídítik egymást a rockzenész Kittel (Dominic Cooper). Rövid úton kétgyerekes szülőkké válnak, miközben a munkájukban is sikert sikerre halmoznak, így megengedhetik maguknak a luxust és a Lexust. A világ megmentésén fáradozó Jess is megtalálja az igazit a szelíd és jólelkű Jago (Paddy Considine) személyében, akivel egy hajón rendezik be közös otthonukat, de a gyerek csak nem akar megérkezni. Miközben ők a lombikbébi programon és az ehhez szükséges anyagiak előteremtésének mikéntjén agyalnak, Millynél mellrákot diagnosztizálnak.
Amit innen látunk, az a betegség által kiváltott pszichés folyamat szakemberek által leírt szakaszainak – sokk, tagadás, elszigetelődés, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás – rendkívül érzelmes, már-már giccsbe hajló ábrázolása egy igen erős barátságpróbával megspékelve.
A főleg tévének dolgozó Morwenna Banks írását Catherine Hardwicke vitte vászonra, akinek repertoárjában békésen megfér egymás mellett a szenzációs Tizenhárom és a kevésbé szenzációs Alkonyat. Toni Colette hatalmas változáson megy át a filmen oda-vissza és meggyőzően csinálja végig ezt az egész procedúrát. Drew Barrymore… az Drew Barrymore. Az utóbbi időben borászattal is foglalkozó színésznőnek változatlanul jól áll a csupaszív, kissé bolondos karakter. Dominic Cooper számomra továbbra is megfejthetetlen, ahogy feleségének betegségét elintézi néhány könnycseppel. Nem tudom, milyen szerep kéne alá, ami végre beindítaná és elkezdene igazán jól működni. Paddy Considine ezúttal is pontosan és precízen csinálja azt, amivel megbízták és szerintem inkább nem akar, mintsem nem tud kivetkőzni a „tudod, ő az a fickó, aki…ja, tényleg” imidzsből. A Milly anyját, Mirandát alakító Jacqueline Bisset a kisujjából rázza ki a szappanoperák veterán színésznőjét, akinek soha nem volt elég ideje a lányára. Őszintén remélem, hogy Milly filmbeli lánya, Honor Kneasfey a készülőfélben lévő négy filmjében is ugyanilyen emlékezetes alakítást nyújt majd.
A – ne szépítsünk – hatásvadász film elsősorban az érzelmeinkre hat, így nyugodtan megengedheti magának, hogy ne vegyük észre azokat a hibákat, melyeket az eszünkre hallgatva bizony észrevennénk. Bár csajos moziként van aposztrofálva, szerintem bárki megnézheti, aki szereti ezt a két színésznőt (is), és aki nem fél visszatartani a könnyeit.
