Logan cameo a Deadpool 2-ben?


Logan cameo a Deadpool 2-ben?

Hétvégén rendezik meg az idei San Diego Comic-Cont, a legnagyobb geek találkozót. A tavalyi nagy csinnadratta után a Fox – hiába forgatnak épp a „visszavonuló” Hugh Jackmennel – kihagyja az idei bulit, de ilyenkor azért érdemes elderengeni pár teórián, még úgy is, ha új információt vagy pletykát nem kapunk mutánsaink világából.

Témánk pedig mi más is lehetne, mint idén debütált nagyszájú zsoldosunk, akinek filmjéből – valószínűleg a költségkassza okán – hiányzott kedvenc pajtija, akit nálunk nem Rozsomáknak hívnak. Ezzel Hugh Jackman sorozata is megszakadt, hiszen így a Deadpool lett az első X-Men mozifilm, amelyben nem vállalt szerepet. „Helyette” az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halniban volt egy hangcameója Farkasként, magyarul persze Sinkovits-Vitayval:

No de alapvetően Deadpool elképzelhetetlen Logan (maradjunk ebben, így se nem Farkas, se nem Rozsomák) nélkül, és már Jackman is nyilatkozta, hogy oké, a jelenlegi film lesz az utolsója karmokkal, azért egy Deadpool 2-es cameót még szívesen bevállalna. Következtés: Hugh csak az unta meg, hogy minden filmben egyre jobban ki kell gyúrnia magát, de 2-3 percre, akciózás és félmeztelen jelenet nélkül még szívesen maradna. Pedig anno… farkas logan wolverine

De hogyan működne jól egy ilyen cameo? Szeretném leszögezni, hogy ez egy teljesen saját kútfőből kigondolt teória, persze a tényeket és eddigi tapasztalatokat figyelembe véve.

A TÉNYEK:

– A Deadpool az új, az Eljövendő múlt napjai által létrehozott idővonalon játszódik, és bár hivatalosan nincs elhelyezve évszámilag, de az Elrabolva 3 bemutatója (azaz 2015. januárja) után járunk, talán az arra való utalás a film legnaprakészebb gege. És az még a flashback részben volt, ahonnan egy év még eltelt, tehát nagyjából kijön az idén februári premier. Pláne, hogy a Liam Neesonnal való álom pont nem sokkal karácsony után, tehát januárban volt.

– Az időutazó Kábel benne lesz a Deadpool 2-ben. Remélhetőleg nem Keira Knightly által…

– A Farkas 3 a jövőben fog játszódni, Patrick Stewart szerepeltetésével pedig sanszosan kapunk valami összekötő jelenetet az Eljövendő múlt napjai szép, de inkább jelennek ható jövőképének (2023-mának) otthagyott párbeszédére Professzor és Logan között. Bőven nem biztos ez, de erősen kihagyott ziccer lenne, hiszen az „azt hiszem, máshogy emlékszünk az elmúlt ötven évre” jelenet végéről éppen csak a „folytatása következik” felirat hiányzott. x-men

– A Farkas 3 R rated lesz, így simán Deadpool kompatibilis. A 2013-as film „Elszabadultváltozata szintén ezen besorolást kapta, de most már utólagos bővítések nélkül is véres lesz a terep Logan körül. Bár a kigondolt jelenet az simán PG-13 is lehetne akár.

Igen ám, de az évszámokkal jön a bökkenő. Bár az X-Men franchise enyhén szólva sem áll a helyzet magaslatán az aktuális idővonalak lyukait, bakijait nézve, az itt felmerülő pár évet sokkal könnyebben be lehet foltozni, mint azt elsőre hinnénk, ráadásul még csak nem is lenne túl belemagyarázós.

Az első X-Men ugyanis a Magneto flashback után úgy nyit, hogy „a nem túl távoli jövőben”. Ez annyira nem túl távoli, hogy nem mutáns keltette sci-fi elemek konkrétan nincsenek, vagy nagyon el vannak rejtve az alaptrilógiában. A filmek alapján a nem túl távoli jövő az úgy a 2010-es évek eleje lenne (tekintve, hogy a Farkas az Ellenállás vége után játszódik, érezhetően nem sokkal, max. 2 évvel, Logant pedig ahhoz mérten két évvel később keresi meg a Charles és Erik a reptéren).

Ám az okosok ezt már korábban kiszámolták az első idővonalon lévő Angyal korára és pár videojátékra hivatkozva. Az X-Men 3 Angyal flashbackje és jelene között 10 év van, és ez a jelen még mindig „a nem túl távoli” jövőben kezd az Edzőteremben/Veszély szobában (ki melyik fordítást szereti).

deadpool-002A film 2006-os, és mivel az első két rész szorosan játszódik egymás után a harmadikban pedig már új az elnök, így a képlet a következő lehet, ha végig „a nem túl távoli jövőt” látjuk:

– X-Men – A kívülállók (2000): cirka 2006-2007 (McKenna elnök)

– X2 (2003): cirka 2006-2007 (McKenna elnök)

– X-Men – Az ellenállás vége (2006): 2009 (2008-ban volt választás, januártól új elnök)

– Farkas (2013): jelen – cirka 2010, stáblistás jövő – cirka 2012

És hogy miért is vezettem le ezt ilyen részletesen? Mert ebből kiindulva a Deadpoolhoz is simán „hozzácsalhatunk” pár évet, ha pedig pont hetet, mint – tegyük föl – az X-Menhez, akkor az 2016+7=2023. Remek, pont időben vagyunk! Elvégre az X-Men 2007-e nem tűnt annyira jövőszagúnak, ahogy az új idővonal 2023-a sem…

De nem is kell hét évet csalni, elég mondjuk jószívűen ötöt, és 2021-be helyezni a Deadpoolt. Hogy miért? Negaszónikus Tini Torpedó és Logan, intézetben betöltött szerepei miatt. A kultpoénok meg így újabb lehetőséget rejtenének magukban, hiszen előreutalhatnának a 2018-as második részben egyéb szuperhősfilmekre, példának okáért Wade megkérdőjelezhetné a Marvel döntését, hogy miért kelleTT szétszedni a Végtelen háborút két filmre, és hasonló – az enyémnél jobban megírt – poénok potenciálja lenne ott. deadpool

Na de mire is akarok végső soron kilyukadni? A Deadpool végén ott van egy „bandázhatnánk még együtt” kiszólás a folytatásra, és arra, hogy a Brianna Hildebrand alakította „élienhármas Ripley” még visszatér. Az Eljövendő múlt napjai végén pedig a Professzorhoz betérő Logan értetlenkedik, ám Xavier sem különben. Számon kéri regenerálódó barátját, hogy miért nem tart éppen történelemórát, holott azt kellene. De ő máshogyan emlékszik az elmúlt 50 évre…

Torpedónk még érettségi előtt állt a Deadpoolban, azaz biztosan tanul törit. S 2021-2-ben ki mástól is tanulna épp, ha nem Logan bától, az intézet tapasztalatokom alapuló szaktanárától?

A JELENET: Menne minden a maga szép kis ütemében, egy átlagos, mondjuk világháborús téma kapcsán. Logan be tudna számolni első kézből az atombomba sújtotta Nagaszakiról (ezzel is erősítve a tényt, hogy a két idővonal minden, 1973 előtti flashback jelenetig azonos). A háttérben ülne pár easter eggként felbukkanó mutáns a teremben, mígnem a törizést az ablakból – netán Pókember utalásképp a plafonról – megzavarná piros ruhás favoritunk, aki a kopasz rágózó kiscsajt elvinné egy hősies kalandra, buddy movie-ba terelve onnantól a filmet.

Ha viszont hozzáadjuk rendesen 2023-ig az éveket, vagy legalábbis a Deadpool 2 már ott venné föl a fonalat (az első után két évvel, akárcsak a valóságban eltelt időt nézve a filmek között), mert mondjuk az időutazó Kábel a jövőből azt az infót kapta, hogy ebben az évben történt már időutazás „valamikor”, akkor ez a szituáció pláne vicces lenne. deadpool

Ugyanis hangjáról és szófosásáról Logan megismerhetné Wade-et, elvégre az eredeti idővonalról emlékezhet rá. Bár memóriája törlődött a Kezdetek után, azok az X2 vége felé már előjöttek, így simán benne van, hogy beugrana Stryker csapatából a kardokkal hadonászó antihős, akinek bevarrt szájú, agymosott, félkész változatával még élet-halál harcot is vívott.

Wade lerántja magáról a maszkot, hogy ezt mégis honnan, mígnem – mivel ő pontosan tisztában van azzal, hogy filmszereplő és az idősíkok különböző professzoraival már összezavarodott a Deadpoolban is – hirtelen ráeszmél, hogy “a múltkori bukásból”. Elmondja ezt valami hozzá méltó módon, majd lelép Negaszónikussal. Logan pedig ott állna értetlenül, hogy a törlődött 50 évből mégis hogyan lehetnek másnak is emlékei…

Igazából ez egy teljesen logikusan kivitelezhető jelenet, kb. két-három percről lévén szó könnyen beilleszthető lenne. Sőt! Akár mindkét filmbe! A Farkas 3-nál, akár utóforgatással az elején (úgy kevésbé ütne el a további hangulattól), a Deadpool 2 esetében pedig a közepe táján, vagy legalábbis a nagy végső finálé előtt. Mindig az éppen aktuális főszereplő szemszögéből látnánk a dolgot. pl. 1. és 2.

Crossover sorozatok (lásd a példát), de még adott esetben párhuzamosan játszódó filmek is léptek már ilyet (Vissza a jövőbe! 2), mi több Thor pörölyével már a Marvel is elsütötte, szóval miért is ne?

És ez a duplafilmes megoldás is nagyon meta lenne, hiszen az R-es Farkas párhuzamosan történne annak a filmnek a folytatásával, amiért végre Rozsomák is korhatáros lehet mindjárt moziban és nem utólagos bővített kiadásban. Jackman és Reynolds pedig láthatóan jóban vannak…

Persze Logan saját filmjében kevés esély van egy ilyenre, de stáblistás jelenetként még simán benne lehet, ha azt vesszük, hogy a Bosszúállók plusz jelenetét is pár nappal a film mozi premiere előtt vették fel. A Deadpool folytatása pedig addigra – ennél kevésbé kiszámítva is – erősen előkészületben lesz.

Ti mit gondoltok, működhetne így Hugh Jackman jutalomjátéka?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Star Trek: Mindenen túl - kritika
Következő cikk Ha Vasember vagy Thor facebookozna