Ron Howard utolsó egyértelműen sikeres filmje a Hajsza a győzelemért (Rush) volt. Tényleg minden idők egyik legjobb versenyzős filmje, azonban hiába a néhol már-már dokumentarista jelleg, sok apróságban eltér a valóságtól. Van, ahol direkt; néhol a játékidő szólt bele; és persze akadt dramaturgiai is. Az idei izgalmas F1-es szezon döntőjéhez közeledve ezeknek járunk utána Paksi Konstantinnal, akinek megjelent egy témába vágó könyve is.
Persze mivel az alkotás tényleg baromi jó (noha az Oscarról kimaradt, a BAFTÁ-n és a Golden Globe-on nem hiába képviseltette magát), ezért nyilván nem csak a hibákat, hanem a hihetetlennek tűnő, de tényleg igaz apróságokat is kiemeljük, mert a film megérdemli a dicséretet. Az eleje máris 1976-ban játszódik, de arra majd később térünk ki.
A playboy
Az első kronológiai jelenet a filmből James Hunt mezítlábas besétálása a kórházba, ahol Natalie Dormer a nővér. Mert mi mással is lehetne kezdeni az ő bemutatását, minthogy sérülten, balesetből jőve épp becsajozik? Bár itt már túl vagyunk a filmben Lauda monológján és precíz bemutatásán, az ellenfél ábrázolása is tökéletes startot vesz.
Habár a filmben talán nincs eléggé kihangsúlyozva (de tényleg!) James hippi playboysága, hisz hivatalos szponzorfogadásra is ment farmerben mezítláb, Marlboro dobozában sokszor nem azt szívott, a visszavonulása utáni tévés pályafutásában pedig volt olyan, hogy a közvetítés előtt öt perccel esett be egy sör társaságában megbecsült kollégája mellé, lábait feltette az asztalra és hátradőlve megkérdezte Murray Walkert: „na, szal’ mi is a rajtsorrend?”
A defektes bringáról a film is megemlékezik, de még így is egy lágyabb verzióját mutatta be Huntnak, nők terén pedig biztosan. A Facebookon (tapasztalat) megosztva egy reklámfotót, bizony figyelmeztetést kapunk, „pornográf tartalom”-ért. Egy történet odáig is elmegy, hogy az egyik hétvége során az odautazásától számított első stewardess és az elutazása alatti utolsó utaskísérő csak egy keret volt az összesen 36 nős hosszú hétvégéjén. Mondjuk bekerült egy pillanat abból a kimaradt jelenetből, ahol a hotelszobájába több gyengébb neműt is beinvitál, a teljes szcéna még a mindent eldöntő Japán Nagydíj elé volt képzelve, mint Lauda valóságban nem létező „taktikus ajándéka” (a filmben pedig látjuk kétszer is a DVD-s jelenethez már nem hozzáadott ébredést: egyszer a futam előtti reggel Huntra, majd a világbajnoki montázsban a lányokra fókuszálva). Szóval a másik angol James, a Bond méltó ellenfélre talált. 
Az első jelenet másik aprósága a sérülés, ami eleinte balesetnek tűnik, ám hamar kiderül, hogy valójában egy bunyó következménye a kórházi látogatás, s a karambolokon kívül Huntról tényleg lelni pofozós felvételeket is:
Crystal Palace, Formula-3, London, 1970
A film első nagy hibája egyben dramaturgiai is. Niki Lauda sok helyen megfordult utánpótlásos karrierje során, még a Városligetben is versenyzett 1969-ben, de hogy ezen az F3-as Crystal Palace-i futamon biztos nem, arról maga az eredménylista árulkodik. Viszont valahol, forgatásra is alkalmas, egyben akkori pályán el kellett kezdeni a konfliktuskeltést, így hát a Hunt, the Shunt és a The Rat (létező) beceneveket is felhasználva ide került az első találkozás. Az, hogy valójában nem Hunt nyerte a futamot (mert kiesett), már apróság.
De ez legalább rímel a filmre, hisz a zárójelenet se történt meg a valóságban (a repteres), miért is történt volna a kibékülés, ha valójában mindig is tisztelték egymást? Pont vége montázsban látjuk az archívokon bratyizó „halálos riválisokat”. Sebaj, a mozinak kellett!
Az viszont igaz, hogy James rendszerint hányt egyet a rajtok előtt. Volt olyan is, hogy már a rajtrácson felsorakozva pattant ki a felvezető kör előtt, hogy megejtse a dolgot. Egy másik apróság itt a betétdal, a Gimme Some Lovin’ ugyanis a Mint a villámban is felcsendült (bár nem az eredeti), melynek zenéjét szintén Hans Zimmer szerezte.
A fizetős versenyző
Ahogy Hunt bemutatásánál már láttuk a pontosságra való törekvést, úgy Laudánál még talán jobban meg is kapjuk. Nem hiába, ez a név az üzleti világban jobban visszaköszönt addig, az üzlethez meg pontosság kell. Bár a filmben azt látjuk, hogy Lauda az apjával csak az F1 előtt veszett össze végérvényesen, valójában addig sem felhőtlen viszonyuktól zengett házuk.
Ám mivel sok báró és gróf versenyzett egykoron, a kisebb kategóriák „hobbiszintje” még úgy, ahogy megfelelt a családnak, ergo „majd kinövi”. Nem nőtte, ment is az Erste bankhoz tárgyalni. A March-nál, ahová F2-esként már befizetett, fix ülés is várta (a jó üzleti érzék megmutatkozott, a Lauda család tagjával meg hangzatos volt tárgyalni), ám ekkor nagyapján keresztül (egy barátja tagja volt az igazgatótanácsnak) letiltották a tranzakciót.
A filmből ez a kalamajka talán időspórolás, talán egyszerűsítés miatt maradt ki (de leforgott). Niki ezután ment a már filmben is látható Raiffeisenhez, akiknél életbiztosítását is kiváltva („Ha meghalok, övék a pénzem!”) sikerült eljutnia az F1-ig. Ekkor kezdődött sapkája története is, amely balesete után már nem csak az aktuális szponzorok miatt, hanem fejbőre takarásából kifolyólag is állandó tartozékává lett a háromszoros világbajnoknak.
Az Év Versenyzője
James valóban megkapta a British Guild of Motoring Writers „Év Versenyzője” díját, de nem 1970-re (ahogy a filmből kikövetkeztethető), hanem már ’69-re. De esetünkben nyilván egy győzelem után volt ezt érdemes megmutatni. Ebből az is következik, hogy Lauda F1-es debütálását nem tudták a díjátadó után megbeszélni, hiszen a bankos jelenetek már 1971 elején történtek a valóságban (és a filmben is, még ha nincs is kiírva).
Előszezoni teszt a Paul Ricardon
Hopp, ugrunk 1973-ra. De miért? Lauda 1971-ben, a már említett March-nál mutatkozott be az F1-ben. Igaz, kapcsolatban volt már korábban is a hezitáló BRM-mel, akik tesztjére érkezik a filmben. Egy kimaradt jelenet ezen a durvának mondható (de időszempontból előnyös) hibán is árnyal valamennyit, de az talán nagyobb zavart okozna az egyszeri nézőben.
Maga az autó beállításos rész ebből adódóan ilyen formában sose történt meg, hiszen nem ezzel kellett bevágódnia az új csapatánál, ha már a ’72-es szezont is végigcsinálta (előtte csak hazai pályán indult). A film ezzel csak Lauda mérnöki hozzáértését mutatta be. Nem hiába volt később Számítógép beceneve is az osztráknak, hisz amennyire Jackie Stewart forradalmasította a biztonságot, annyira volt egy új korszak előszele Lauda viselkedése. Ma már, pláne ilyen elektronikai kiegészítők mellett, alapkövetelmény érteni az autó mérnöki oldalához is. Michelisz Norbink diplomái se a szimpla szabadidő művei.
Ám Niki STP-s kék, Marchnál használt ruhában van a BRM (Marlboro) időszakban. Okkké…
A bajnokok reggelije
Grófok és bárok régen versenyeztek, de Lordok még mindig úgy gondolták, hogy az F1 nem foghat ki rajtuk. Alexander Hesketh tényleg meglepte Huntot 1973-ban egy királykategóriás autóval, de a filmmel ellentétben az még nem saját építésű volt, hanem egy olyan (csak frissebb), amilyennel Lauda 1972-ben versenyzett (March).
Ezt a következő szezonban cserélték le egy saját tervezésű járgányra, azonban a filmben végig azt használták. Mivel Laudát se látjuk March-ban, így feltehetőleg nem sikerült jó replikát szerezni/készíteni abból, így inkább teljesen kihagyták. Meg aztán mégis jobb a saját építésű autóval vagizni…
Persze az úri szokások megjelenése (osztriga, kaviár, komornyik), az overallon található szexi szlogen és a szponzornélküliségbe belebukó csapat nagyjából mind igaz. Csupán az nem, hogy 1975 után már nem szerepelt Hesketh autó a mezőnyben, hisz fizetős szponzorokkal és versenyzőkkel még jó két és fél szezont lehúzott a csapat. Mondjuk 1976-ban, Japánban pont nem indultak, így az, hogy otthon drukkoltak Huntnak, teljesen valószerű. Csak kérdés, hogy ha a lord a filmben elmondja, hogy az F1 költségeibe még a birtok is elszállt, akkor miért ott nézik Hunt világbajnoki győzelmét? Miért nincs ez filmen belül tisztázva?
Halál Watkins Glenben, 1973
A következő hiba magától Ron Howardtól megerősítve tudatosan szerepel a filmben. Na nem az, hogy Hunt épp az USÁ-ban futotta volna első versenyét (a szezon kellős közepén belecsöppenve az eseményekbe), hanem az ott történő baleset, amely két incidens összeolvadásából született: Francois Cevert térben és időben stimmelő edzéshalálából és a szintén Watkins Glenben, de 1974-ben történt, Helmuth Köinigg korlát alá esőséből.
Howard itt elmondta, hogy a korlát alá beeső autó kifejezőbben mutatott a vásznon, ugyanakkor nem akarta elfelejteni, hogy Cevert kora egyik legnagyobb tehetségeként szerepel a történelemkönyvekben, így a kettő egyvelegét alkalmazni talán hatásosabbnak tűnt. Egyik versenyző sincs megnevezve, de Cevert autóját helyezték a korlát alá. (Ő maga kirepült a pályáról, látványra az se lehetett kevésbé durva, de felvétel hiányában nem reprodukálták.)
Cevertet alakítja Robbie Williams az F1-es klipjében (van is hasonlóság köztük), és korábban szó is volt róla, hogy a Stewart-Cevert barátságról is készüljön film, ám mióta bejött a két Enzo Ferrari projekt, nagy a csend (ellenben Bale visszadobott egy Ferrarit). Jackie Stewart addigra már megnyerte a vb-t (harmadjára), és 100. Nagydíj rajtjára készült, azonban barátja halála miatt sem ő, sem a csapata (a később a filmben is látható hatkerekű autókat építő Tyrrell) nem akarta folytatni a küzdelmet, a skót pedig végleg visszavonult.
Aztán fiával alapított egy csapatot is (F1-be lépve: 3 év, 1 GP-győzelem; mai jogutódja a Red Bull), de inkább a biztonságnak él azóta Ford nagykövetként: nem iszik, ha vezet…
A playboy megállapodik?
Azt most hagyjuk is, hogy mégis hogy következhet Monaco mikor Lauda épp most igazolt a Ferrarihoz, és a hercegség nem szezonnyitót rendezett, az olaszok meg év eleji tesztet és sajtótájékoztató tartottak ugye, de ez igazából egy átlapozható dramaturgiai kényszer, hisz így Hunt pont az (amúgy igazából októberi) esküvőn tudja meg a hírt. Micsoda? Ő? Esküvőn? A fentiek tükrében? Egy épp életébe besétáló hölggyel? 
Igen, ez igaz, ahogy a Richard Burtonnel való, két évvel későbbi szerelmi háromszög is. Itt igazából nem is a történelmi mivolt miatt álltam meg (’74 októberében már túl voltunk a szezonon, Lauda első Ferrari-évén) csupán az érdekességért, hogy Ron Howard eredetileg Russel Crowe-t nézte ki Burton megformálásával.
A jelenetet végül soha nem forgatták le (Crowe még bele is ment, ha igaz), pedig érdekes lett volna látni, ahogy egy ausztrál és egy Új-zélandi vitázik angol és amerikaiasodott walesi akcentussal. Hunt és Burton a valóságban békésen megegyeztek, de itt nyilván kiszenezték volna kissé. Suzy tényleg modell volt, ám az ezzel járó apró filmszerepeiről már nem tesz említést a Rush. Elizabeth Taylorra tudtommal nem szemelt ki senkit a stáb.
Lauda a Ferrarinál
Szóval az esküvőn azt mondták Huntnak, hogy Niki a Ferrarihoz visszatérő Clay Regazzonin keresztül került be a csapatba. Ez mendemonda, igaz is lehet (valamennyi biztos van benne), de ez így önmagában Enzo Ferrarinak kevés lett volna. Viszont ez a sztori se cáfolatot, se megerősítést nem nyert, és sanszos, hogy már nem is fog, így nyugodtan felhasználhatták.
A jelenettel a gond ismét az autóban keresendő (de tényleg!). Ahogy a forgatáshoz March-ot egyáltalán nem, meg csak egy Hesketh-et, úgy bizony Ferkát is csak egyfélét építettek (amúgy F3-as autókra tettek F1-es replikavázakat, ezekkel Brühl és Hemsworth is nagyjából elbírtak). Tényleg történt olyan a Ferrarinál, hogy egy modellt több évben is használta, de nem itt. Ja és nagy kár, hogy az Inferno végi múzeumőr, itt szerelő üzenetátadása kimaradt!
A teszt utáni fogadás pedig valójában 1975-ben volt, amire a filmmel ellentétben be is ment Niki, s bár tényleg itt találkozott először későbbi feleségével, épp boldog párkapcsolatban élt. Persze két hónappal a házigazda barátnőjével való találkozása után már Marlene-nel (és már vb-aspiráns sztárként, szóval nem volt a lány számára tök ismeretlen sem, tehát az autószerelés-lerobbanás-fuvar jelenetsor szín tiszta fikció). Noha a szezon közben exévé váló, a filmből kihagyott leányzó (a teszten nem ő volt) is elkísérte az 1975-ös szezonzáróra. Howard tehát a romantikán erősen vágott, szerencsénkre!
Watkins Glen, 1975 (avagy ha már felhúztuk a díszletet, forgatunk itt két futamot is!)
Hasonlóan az F3-hoz, itt is a konkurencia hatásának fokozására vetették be a Lauda-Hunt test-test elleni küzdelmet, mint eszközt. Lauda ugyanis rajt-cél győzelmet aratott, Hunt pedig ráadásul nem is esett ki. Az alkotóktól kapott egy nem létező győzelmet már, itt úgy látszik kiegyenlítették a dolgot. Sportbíró ellökés meg szintén nem ekkor történt.
A film itt meglehetősen erősen hadar: a ’74-es szezon ellőttre tehettük esküvőt és Lauda átigazolását, a tesztről mentek egy fogadásra, ahol Niki és Marlene megismerkedtek és összemelegedtek, hogy aztán együtt ünnepeljék az 1975-ös bajnoki győzelmet. Ráadásul Watkins Glenben, nem Monzában, ahol Lauda a tifosik előtt biztosította az elsőséget.
A verseny utáni estén kissé fura a „hallom megnősültél” mondat Laudától, mintha másfél évig erről nem beszéltek volna, ám mivel a filmben nincs külön időben elhelyezve, ez talán elnézhető. De persze ilyen beszélgetés sem zajlott soha kettejük között. Fentebb már volt szó arról, hogy Huntnak el kellett hagynia a Hesketh-et („mert nem kell ócska cigi-, és óvszerreklám”), és tényleg megígért tőle idegen dolgokat is, csak hogy a McLarennez kerüljön a családi csapatához igazoló „kib@szott Fittipaldi” helyére.
Ez és feleségével való hullámvölgye elég hitelesen van bemutatva (itt is vágtak egyet). Mivel a film témáját alapvetően 1976 adja, gondolhatnánk, hogy arra aztán nagyon ráfeküdt a stáb, a bevezetőnél meg sok mindent kellett sarkítani, összevonni, átugrani.
Ám sajnos ez közel sincs így (és nem is a 2012-es OMP-s overall logók, vagy a modern sisakok miatt), mi több egy igen lényeges történet is kimaradt, ami alapvető tartozéka volt a világbajnoki versenynek. De ezekre még visszatérünk…
A cikk nem jöhetett volna létre Paksi Konstantin segítsége és megkeresése nélkül, aki az elmúlt hónapokban különösen beleásta magát a ’70-es évek F1-ébe, azon belül is szerzőtársával, Udvardy-Szabó Gergellyel a legnagyobb csapatokra koncentrálva ebből a dekákból. A Formula 1 aranykora c. kötet remek karácsonyi ajándék lehet a család benzingőzmániásainak, vagy bárkinek, aki egy kis betekintést szeretne a témába. A kiadványt itt lehet beszerezni, de a Facebookra várnak szeretettel minden érdeklődőt, hisz Konstantin több, mint 1000 oldalnyi saját statisztikájából, kimutatásából jó pár nem fért be a könyvbe. De egy bele fog cikkünk következő részébe…
Addig is kedvcsinálóként itt van Gyökér Péter tördelésével a film nagyon elhadart szakasza, a Ferrari 1974-es és 1975-ös szezonjának áttekintése. 
ITT A 2. RÉSZ >>>
A film rövidebb kritikája:
