

A Szürke senkik egy kitalált történet, amelyben egy csapat verbuvált katonát kísérhetünk végig, akik a Monarchia különböző nemzetiségű emberei. Olasz fronton kell teljesíteniük a küldetésüket, ami abból áll, hogy meg kell semmisíteniük egy híradó állomást. Az ellenséges vonalak mögött való tartózkodás nem sok jóval kecsegtet és a karakterek maguk is tudják, hogy az egész túra felér egy öngyilkossággal. Az út közben a szereplők társakká válnak és óvatosan bontakozik ki mindenki múltja és motivációja, azonban ne számítsunk semmiféle Elit alakulatos utóérzésre, mert annál sokkal naturálisabb az ábrázolásmód.
A játékidőt szerencsére nem húzták túl, mert a film bő egy órásra sikeredett. A közeli kamerabeállítások és a kézi felvételek, amik igazán autentikussá teszik a filmet, néha egy egy felülnézetből vett képpel szakadnak meg, ami a ködös erdőn vezet minket végig. A történet fordulatai általában kiszámíthatóak, bár néha képesek meglepetést okozni, de akkorát nem, ami miatt görcsösen kellene szorongatni a karfát. Szerencsére a párbeszédek életszerűek, ami magyar filmeknél plusz pont, de ezekből pont hogy többre volna igényünk, hogy még jobban érezzük a veszteségek súlyát. Sikerül nyomasztó atmoszférát teremteni, de sokat elvesz a drámaiságból, hogy nincs egyfajta könnyedsége a történetnek, túl drasztikusan különíthetőek el benne az egymás után következő események.

A Szürke senkik szürke senkijei egy pillanatra lettek valakik, leginkább eszközei egy nagy harcnak a múltból és a film képes nem csak bemutatni, de rámutatni is a fölöslegességére ezeknek a háborúknak.
A 120 milliós támogatásból készült filmet a Duna tévén tekintheti majd meg a nagyérdemű december 16-án 22 órától.


