

A film történetének semmi jelentősége nincsen, tulajdonképpen csak kellett csinálni egy sima alapszituációt, amiben egy kis konfliktust teremtve elérhetik a céljukat, azaz, hogy elkészítsenek egy nagyon tahó, részeg vígjátékot. Kicsit olyan mint a Másnaposok-filmek, csak annak még volt is legalább egy tényleges rajongótábora és talán egy-két jó poénja is. Na itt ez nincs, pedig az írok között akadnak páran a Másnaposok széria tollforgatóiból. A sztori szerint van egy cég, amit be akar zárni a gonosz nagyfőni (Jeniffer Aniston), de az öccse (T.J. Miller), aki annak a részlegnek a vezetője, ezt nem akarja hagyni. Az egyetlen ami megmentheti őket, ha szereznek egy befektetőt, amire van is jelentkező, viszont le kell őt nyűgözni. Ezért kerül megrendezésre a karácsonyi party, aminek megszervezésében nagy segítséget nyújt két kolléga (Jason Bateman, Olivia Munn), akik között kicsit már izzik is a levegő. Persze a buli elszabadul, azaz mindenki a seggéről készít képeket a fénymásolószobában, körbeszexeli az épületet a könyvelési- és az IT-osztály és a vízadagolókban található átlátszó folyadéknak erősen vodka és gin íze lesz. Közben még kapunk kisebb, cukiskodó, udvarlós szálakat, amikben a magányos kollégák megtalálják a hozzájuk illő társat.

Pedig Jennifer Anistont természetesen imádjuk, T.J. Miller, aki a Szilícium-völgy című sorozat legszórakoztatóbb figurája, tényleg állati komikus ember, akinek már egyetlen arckifejezése is képes megröhögtetni bárkit. Jason Bateman és Olivia Munn meg lenyomnak valami olvadt jégkrém-szerű egymásra találását, hogy a végén kedvesen smárolhassanak egyet. Ha valaki jó vígjátékra vágyik, akkor kerülje el még a plakátját is a Hivatali karácsonynak.


