Egy Bond üldözés kulisszái


spectre-bond-uldozes-3Hogy ki lesz Bond, és hogy lesz a 25. hivatalos film elvileg 2018 októberében, arról nem tudunk, maga Daniel Craig se tudja még, de ez nem jelenti azt, hogy ne emlékezzünk vissza egy történetre a SPECTRE kapcsán. A Top Gear magazin nyomatott változata ugyanis ott járt a római autósüldözés forgatásán, ahol a főszereplők – a 007-es 61 éves megfilmesítési történetében először – prototípusok.

Annak idején a Skyfall forgatását is meglátogatta Richard Hammond, a műsor „50 Years of Bond Cars” különkiadásával, ahol többek között a film isztambuli nyitójelenetébe kaptunk betekintést. Most a pankrátor Dave Bautista (amúgy A galaxis őrzői Drax-sza) által megformált Mr. Jinx a Jaguar 2010-ben bemutatott elektromos tanulmányautóját, míg Craig a filmben debütált Aston Martin DB10-et vezette a jelenetben. Utóbbiból 10 darab készült addigra, az egyiket maga a színész birtokolta, a többit a forgatásokhoz és promóciós eseményekhez készítették. Februárban aztán eladták az egyiket, igen sok nulláért a számlán.

Charlie Turnernek volt szerencséje látni testközelből a forgatást, élménybeszámolója pedig a tavaly novemberi lapszámban jelent meg. Ebből szemezgetünk, leginkább a stáb elmondásaiból csipegetve érdekességeket. Ezen fordítás egy korábbi változata a Motorsport Csatornán volt olvasható a film premierjéhez igazodva.

„Március ötödike van, este kilenc. A Lungotevere Arnaldo da Brescia sarkán állunk, baloldalon a Tevere folyik, nem messze tőlünk pedig filmes lámpák, biztonsági őrök, és egy kisteherautó, mely ablakán a B24 felirat díszeleg. Két hete zajlik a filmtörténelem egyik legambiciózusabb autósüldözésének felvétele.

Ma este a feszültség a tetőfokára hág. Tegnap esett az eső, félbe maradt a munka és így már csak ez a napja maradt a 400 fős stábnak arra, hogy a büdzsét és a filmezési ütemtervet is tartsák, mielőtt elutaznak egy másik országba. Mivel egy pixelnyi CGI-t sem akarnak használni a jelenethez, a 24 órás esőzés nem jött a legjobbkor.

Eddig a Via degli Scialoja volt a forgatási helyszín, lejöttek az úton az álomautók, majd hopp, vágás. Ideje megváltoztatni az üldözés helyét, a stáb pedig máris átköltözteti földalatti bunkerét egy magas lépcső környékére, ahol majd szépen leszánkáznak a kocsik. Egy ipari alagsor az aktuális mobil karantén.

Volt szerencsém beszélni Mark Higginsszel, az Aston valódi sofőrjével. Az ő vezetési képességei meghaladják egy halandóét. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyiben különbözik egy ilyen munka a hétköznapi raliversenyzésétől: „Ez elég különleges dolog, mert nem csak az autóval dolgozol, hanem a kamerákkal is számolnod kell. Szerintem csodálatosabb a kész filmben látható képeknél az, ami valójában történik. A másik érdekes dolog, hogy mit látsz az autóból, ha mindenhonnan kamera vesz téged körül. Hiába gyakoroltuk egy elzárt reptéri tesztpályán három hétig a mozdulatokat, amikor élesben ott vannak a tükröződő lencsék előttünk, akkor a sok szimuláció nem ér semmit, minden egészen más lesz.”spectre-bond-uldozes-4

Markkal bejártuk az üldözés útvonalát. A rakparton fönt belegondoltam abba, hogy itt egy szuperautó száguldozás közben megéget majd egy másik szuperautót. Mindezt többször. Míg a rendező nem lesz elégedett. „Minden felvétel más. Van, amikor orrnehéz a kocsi, mert ott vannak a kamerák, aztán a következő körben az autó tetejéről kellenek képek, akkor meg oda nehezedik a súly. Mindig más vezetni a masinát. Mindig másképp kell, és így sokszor vesszük újra.” – mondja Higgins grimasszal az arcán. Közben a stáb még költözködött, rakták át a kamerákat, mentési útvonalakat nyitottak, felállt egy daru (távolaikat vesz és világítást ad, akár egy stadioni reflektor) és egy sereg profi versenyekről való sportbírót is szerződtettek a lezárások és a biztonság végett. Még búvárok is bemásztak az esőzés után fagyközelivé vált folyóba, pont, mint Monacóban szokás versenyeken – csak általában jobb időben.

A jelenet egyik helyszíne egy 28, a másik egy 16 kanyarból álló útvonal, okos saroklevágásokkal a biztonság jegyében. Van egy pillanat, ahol szintkülönbséget, jó ötlábnyi magasságot ugranak át a résztvevők, persze nagy tempóval. Higgins ezért aggódik a leginkább.  „Nem tudod kivédeni azt, hogy valami ne sérüljön meg az ugratás során. Egy felmérő kísérlet után (amikor először megérzed, mi történik majd) egyre jobban növelned kell a tempót, hogy minél jobban fessen később az a vásznon. Addig csináljuk ezt, míg az autó, vagy a hátunk bírja. Az kapja a legnagyobb ütést. Aztán pihenünk, és újra megcsináljuk.”spectre-bond-uldozes

Amikor visszamentünk a lépcsőn, csatlakoztunk Gary Powellhez, a film egyik kaszkadőrkoordinátorához. Mindig ott van, ha kell, a reptéri próbákon még vezette is a kocsikat. „Nagy itt a feszültség. Mindenki biztosra akar menni, ügyelve a kellő biztonságra. De nem csak itt van feszkó: amikor a Vatikánban 110 mérfölddel drifteltetsz két sportautót, joggal aggódhatsz, hogy ne találjanak el semmit a Szent Péter téren…” – mondja némi iróniával. A kérdés adva volt tehát:a Pápa megnézni majd a forgatást? „Nem hiszem, biztos vagyok benne, hogy bentről figyeli majd az eseményeket. Bár ezt sosem tudni.” – mosolyog.

„Ezen felül maguk az autók is sérülnek, biztosan nem ússzuk meg 2-3 törés nélkül, mert ilyen hasmagassággal nem lépcsőzésre lettek ezek kitalálva. Tuti elhasználunk majd pár járgányt.”- teszi komolyabbá a beszélgetést Powell. Ekkor elkezd villámlani, a srácok pedig a viszontagságok ellenére munkához látnak. Úgy döntöttem, hogy behúzódok a földalatti bunkerbe, ahol a stáb is tárolja a „játékszereket”. Ez nagyjából most a Q Részleg római megfelelője – csak kevesebb nerddel a szívében.

Jelenleg ezen a helyen van szinte a világ összes DB10-ese (itt lent nyolc, eggyel forgatnak), és további hét C-X75. Neil Laytonnal futok össze, a technikai rendezővel. Róla azt kell röviden tudni, hogy a filmekre felkészített autóin kívül a motorsportban is tevékenykedik. Csapata egyszerre van jelen a GT-k jelenlegi legnépszerűbb kategóriájában (GT3), a rali-világbajnokságon (WRC), és baja (amerikai tereprali) versenyeken. A szerelők az éj leple alatt ezúttal nem a versenytechnikákat, hanem a film „lebetegedett” szuperautóit építik újjá nap, mint nap. De egy egyszerre három szakágban szereplő gárdának ez nem jelent problémát.

„Jelenleg 20 fős a mozis csapatunk, és mindenki állandóan fabrikál valamit. Két műszakban dolgozunk, így a nap 24 órájában elérhetőek vagyunk. Ez nem csak szimpla kipofozása a kocsiknak, hanem „élő” átépítésük is. Most van itt nekünk ez a jelenetünk, amikor a Jag hátulról megközelíti az Astont, míg az „válaszul” rátüzel. No, az azok lángszórók hátul, az például a mi művünk. És eddig ez a kellék nem volt ott a felvételek során. Minek? Csak nehezíti a sofőrök amúgy se könnyű munkáját a felesleg.”

Ha viszont ennyi kocsit visznek egy-egy forgatásra, akkor az vajon miképp jön ki logisztikailag? „Nézd, van 40 szett „ugrató” és 20 szett „normál” futógumink csak DB10-esekhez. Mindhez külön, külön. Aztán még 30 szettünk a Jagsikhoz, és a pótalkatrészekről, mentőfelszerelésről, stb. még nem is beszéltünk… Meg van, ami mindkettőhöz jó. Szóval sok itt a motyó, még a legprofibb versenycsapatoknak is kihívás ezt lekoordinálni. Több cool melóm volt már életem során, viszont semmi sem ér föl a Bond autók megépítéséhez!” – vigyorog Layton. Pedig kemény munka ez, hetekig büdös alagsorban élni nem lehet valami elbűvölő, de a csapat irtó büszke a felkérésre.spectre-bond-uldozes

Visszamegyek a díszlethez. Alexander Witt, second unit directoralatt helyezkedtem el. Ő már a Skyfalll is betöltötte ezt a szerepet. A kocsik már rajtra készen állnak fent a Via degli Scialón, szemben a Scalo de Pinedóval. Előttük 68 lépcsőfokkal…

„Aaaand, action!” – kiált Witt, majd felbőg eltéveszthetetlen hangján a DB10, nyomában pedig a C-X75, melyben Dave Bautista ül ugyan, ám az autó tetején ott van egy csupasz NASCAR váz, ahonnan valójában irányítják a vadmacskát. Illetve konkrétan Martin Ivanov üli meg a cicust.

Másodpercekkel később az első 28 lépcsőfok utáni elválasztó szintre érve az autók brutális hangot adnak a koccanástól, majd egy pici vízszintes gurulás után az Aston 45 fokos szögben a levegőbe emelkedik a második adag lépcső fölött, és mikor landol, Higgins tökéletesen, a legapróbb mozdulatokkal fogja meg az autót a lehetséges kipördüléstől, amit az egyensúlyvesztés okozott volna.

Szikrák, felszálló porfelhő, már rosszabbul látni innen, de lent biztos menő. A következő három, kisebb bukkanót is akadálymentesen veszik. A pálya végén aztán Neil és csapata várja őket ráncfelvarrásra. Rutinellenőrzés, szerelés, majd kezdik előröl az egészet. Witt közelebbi képeket akar. A hőmérséklet még jobban csökken, tényleg fagyás körül vagyunk, de a stáb dolgozik, míg az engedély és az útlezárás tart. Felveszik még háromszor a jelenetet.

2:18-tól a lényeg

A nap aztán kezd előbújni a horizonton. „And cut!”. Az idáig rögzített anyagból kell élni.”

Azt mondjuk csak halkan már én teszem hozzá, hogy ugyan kétszer is említésre került a lángszórós rész, annak részleteit szépen, elegánsan átugrotta Charlie. Nyilván, a film kijövetelekkor valószínűleg szándékosan nem írhatott róla többet. A filmben szikrák ugyan vannak, de kosz-, és porfelhő aligha akadályozhatta a látványt a rendező körül… nem?

A fentiekhez tartozik még egy érdekesség: az üldözés egy pontján főhősünket egy nyugdíjas sofőr kis Fiat Abarth-ja lassítja le a hajsza során. Az eredeti ötlet az volt, hogy valójában maga a régi kis Fiat 500-as legyen benne a filmben, mintegy emléket állítva Roger Moore 1981-es kalandjának a Szigorúan bizalmasból, amikor is egy Citroen Kacsa volt fókuszban. Na de Bogár mikor lesz? Bond Herbie crossover esetleg?

https://youtu.be/cMa7TLasZuo

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Teljesen idegenek - kritika
Következő cikk A fegyvertelen katona - kritika