The Walking Dead, készítők: Frank Darabont, Robert Kirkman, színészek: Andrew Lincoln, Norman Reedus, Melissa McBridge, amerikai dráma-horror sorozat, 44 perc, 7 évad, 2010-
Élőhalott drámajáték
Meglepő, de már hét éve megy az egyik legfelkapottabb és a zombitémát újra a köztudatba hozó AMC-s sorozat, mégis eddig nem írtunk róla se jót se rosszat. Most mind a kettőt meg kell tennem, ugyanis a hét éve futó képregényfeldolgozás régebben annyi csodás perceket okozott, mint amennyi unalmasakat mostanság. A hetedik évad lezárult, így aktuálissá vált egy spoilermentes elemzés az eddig történtekről.
Nem mondom, hogy a The Walking Dead rossz, sőt….Nagyon komoly társadalomelméleti kérdéseket kezdett el feszegetni maga a képregény, ami 2003-ban robbant be Amerikába Robert Kirkman tollából és a zombikérdést egy morális értékrenddel helyezte szembe: az emberi erkölccsel. Ezután sorra érkeztek a témát különböző szemszögből megközelítő sorozatok szerte a világból: a torokszorítóan nyomasztó francia Les Revenants vagy a faji megkülönböztetésre interpretáló brit In the Flesh, mégis a The Walking Dead ragadta meg a leguniverzálisabban a problémát.
A sorozatnak ezt az igen kritikus témát sikerült megragadnia és mesélnie úgy az emberiség posztkolonizációjáról, hogy a zombikat csak másodlagos tényezővé degradálta le és a háttérben nem is a zombik váltak a főszereplőkké, hanem a megváltozott társadalmi rendbe beleszocializálódó ember. Olyanok, akiknek van viszonyítási alapja a korábbi világhoz és olyan gyermekek, akik már ebben az új világban nőnek fel. Érdekes kérdések és nagyon jól sikerült megfognia egy adott túlélő csoport szemszögén keresztül, mégpedig Rick Grimes (Andrew Lincoln) vezetésével, aki az abszolút heroisztikus, rendőri mivolta miatt erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen tisztaságú főhőst hivatott képviselni a sorozatban..persze csak egy darabig. A személyiségfejlődés óhatatlanul bekövetkezik egy idő után a megváltozott társadalmi rend kényszerűsége miatt, így a második évad után Rickből a fan service következtében (a nézői vágyak kiszolgálása) „Ricktator” lett, Daryl (Norman Reedus) egyre több szerepet kapott a rossz fiúból jófiúvá válás vonalán, Carolnak (Melisssa McBridge) pedig a legszebben leírható karakterfejlődési íve tudható be a sorozatban, aki egy visszahúzódó és bántalmazott nőből az egyik legbadassebb női karakter lett.
A legnagyobb kérdéskör mindig a gyerekek köré épült, hiszen ott vannak Rick gyerekei, Carl (Chandler Riggs), aki ugyan még a régi világban született, de a „vad világ” törvényeit kell betartania, és ott van a kicsi Judith, aki már az új világban született, és érdekes elméleteket lehet aköré felhúzni, hogy milyen ember lesz majd belőle, ahol természetessé vált nem csak a zombikat, de ellenséges embertársainkat is megölni. Ha így halad a sorozat menete, lehet szépen végigkövethetjük majd Judith fejlődéstörténetét, ugyanis a negyedik évad után a sorozat rohamosan lelassult.
Félreértés ne essék, a lassúság nem kifejezetten negatív jelző, a fentebb kifejtett dramaturgiai elemeknek kell idő, míg beérnek, azonban az ötödik évadtól már megpróbáltak olyan sok új és mondhatni háttérszori nélküli karaktert behozni és megkedveltetni, akiknek valljuk be, egyáltalán nem érdekelt a sorsa. Hiszen az originál csapatból ki ne emlékezne arra, hogy Glenn (Steen Yeun) pizzafutár foglalkozásának köszönhetően menekítette ki Rickéket a zombicsapat karmai közül, mert ismerte a legkisebb mellékutcákat is, vagy hogy Daryl eredetileg bűnöző múltjából akart menekülni, amibe közbeavatkozott ez a váratlan zombi invázió.
A sorozat időkezelése nagyon érdekes, hiszen az évadok nem az eltelt évek számát ábrázolják, hanem sokkal lassabban telik az idő, minthogy az évek valójában haladnak. Az eddigi évadok kb. 3-4 évet ölelnek fel az kór elterjedésétől kezdve és nagyon sok aspektusát mutatták meg az inváziónak: akkor is zombivá változik valaki, ha természetes halált hal és nem járkáló harapja meg; nincs gyógymód; nincs kialakított kormányzati menedék. Az első négy évad pont emiatt volt szépen felépítve, ugyanis ezeket válaszolta meg, ennek mentén kezdett egy road movie-vá válni, de mindig csak a fő csapatot láthattuk, az ő sorsukért izgulhattunk. Az ötödik évadnál már a letelepedéssel és a többi túlélő csoport megjelenésével valami kettévágta az addig szépen építkező drámai történetmesélést. Külön minicsoportokra koncentráló epizódokat kaptunk 
és emiatt sokkal kevesebb időt hagytak arra, hogy megszeressük az új szereplőket. Sok erős pillanat maradt az ezutáni évadokban is, de ezek sajnos ritkábbak lettek, mint a jól felépített sztori ív, ugyanis összességében unalmassá és olykor érdektelenné vált egy-egy epizód, míg nem a hetedik évad végére már csaknem fele annyira csökkent a sorozat nézettsége, mint az évad elején volt. A cliffhangerek mesterkélt húzása is a hatodik évad végén ezt hivatott konstatálni, ugyanis a fő izgalmat már az tudta csak megadni a sorozatnak, hogy vajon melyik kedvenc karakterünk hal meg legközelebb.
A negyedik évadra jellemző easter eggek mára szinte eltűntek (például a negyedik évadban egy házban lévő festmények előre “megfestették”, hogy mi fog történni a későbbi részekben), merészebb halálozást már nem mernek elkövetni, így a hetedik évad zárója nem lett rossz, de várakozásokkal sem teli.
Annyi biztos, hogy mára egy nagyon megosztott sorozatról van szó, a képregénytől eltérően egy más cselekményszálat vett fel a sztori, mégis szerintem ugyanannyira élvezhető, de a megbicsaklott csatajelenetek és a főellenség, Negan ripacssága (bár Jeffrey Dean Morgant nem lehet nem szeretni) éket üt abba a szellembe, amit korábban képviselt a sorozat és sokak számára kasza lett, vagy egy megszokott heti rutinná vált, pedig többre volt hivatott. A többi évadokra azért remélem még kap egy újabb esélyt a feltámadásra egy director váltással vagy Robert Kirkman aktívabb bevonásával.
