Wonder Woman


Wonder Woman, rendező: Patty Jenkins, szereplők: Gal Gadot, Chris Pine, Danny Huston, amerikai akció-fantasy, képregényadaptáció, 141 perc, 2017, (12)

Képregények nagyasszonya

Képregényfilm téren lassan nehéz lesz újat mutatni a közönségnek. Kedvenc hőseink történeteit megkaptuk már külön-külön, csapatostul, jól sikerülve, egyenesen borzalmasan, jelenben, múltban (és szinte biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb a jövőben is) játszódva. Kérdés tehát, hogy mi az, ami kimaradt. Bizony, a gyengébbik nem még nem igazán tette tiszteletét a nagyvásznon (Macskanő távozz az emlékezetemből) egész idáig, most viszont a szuperhősök igazi dámáját kaptuk meg. Wonder Woman már több, mint 75 éve a DC Comics képregény univerzumának legjelentősebb női karaktere, korábban egy élőszereplős sorozatban keltették életre a hősnőt még a hetvenes években, illetve a címszereplőt a filmben is alakító Gal Gadot a Batman v Supermanben már megjelent Diana Prince-ként.

A film, akárcsak a képregény, az ókori görög kultúrából merít, első negyedének helyszíne Themyscira az emberek elől elrejtett Paradicsom, melynek lakói az egytől egyig nőnemű harcos amazonok. Főhősnőnk Diana, a sziget királynőjének lánya, aki már kis korától kezdve ámulattal hallgatja anyja történeteit istenekről és emberekről. Diana, mint Themyscira egyetlen gyermeke azonban nem egyszerű amazon, sorsa jóval többet tartogat számára, mint hinné. Ugyanis amikor a világháború idején egy angol hírszerző, Steve Trevors (Chris Pine) gépe lezuhan az emberek elől rejtett szigeten, Diana megtudja, hogy milyen szörnyűségek folynak az emberek világában és céljául tűzi ki, hogy segítsen rajtuk. Ráadásul nem is akárhogy, merthogy az amazonok hercegnője az utolsó életben maradt istennek, Árésznak tulajdonítja az emberek közt dúló hatalmas háborút, célja pedig megállítani őt és ezzel békét hozni a világba.

A történet ezúttal sokkal logikusabban lekövethető, mint a Warner eddigi DC filmjeinél és egy ideig a nézők kezeit sem engedi el, amire hozzáteszem szükség is van. Az amazonok világa ugyanis jó pár megválaszolandó kérdést dob fel, de a lehetséges logikai buktatókat szépen elsimítják a forgatókönyvírók. A színvilág (főleg Themyscirán) sokkal letisztultabb és természetesebb a szemnek, mint a BvS vagy az Öngyilkos osztag sötét, filterekkel megpakolt látványa, igaz, ahogy haladunk előre a történetben a háború sújtotta Európa felé, egyre komorabbá válnak a színek, ami persze így van rendjén. Azért, ha valaki 3D-ben tervezi megnézni a filmet készüljön fel, hogy némelyik éjszakai jelenetnél erősen kell majd koncentrálnia, hogy kivegye mi is történik a vásznon.

Jó hír, hogy nem próbálták meg görcsösen beletuszkolni a filmuniverzumba a Wonder Womant, így túl sok easter eggre, vagy az elkövetkezendőkre történő utalgatásra ne számítsunk. Gal Gadot most bebizonyította, hogy képes elvinni a vállán egy filmet, egyszerre tökös és végtelenül naiv Dianaként, a sok eredettörténet közül talán itt éreztem eddig a leginkább azt, hogy ez még nem az a hős, akit a képregények lapjairól már jól ismerünk. Chris Pine és Gal Gadot között remekül működik a kémia, és igazából a többi mellékszereplőre sem lehet panasz, bár tény, hogy hatalmas kihagyott ziccerek rejlenek szinte mindegyikük mögött. Mondom ezt azért, mert a mellékszereplőkkel éreztek rá igazán a készítők arra, hogy miben rejlik Wonder Woman lényege. A karaktert egy olyan korban alkották meg, amikor még példátlanok voltak a női szuperhősök, és úgy általában alacsonyan voltak reprezentálva a hölgyek a magasabb társadalmi pozíciókban. Wonder Woman tehát nem véletlenül vált legalább akkora szenzációvá, mint Batman vagy Superman. A film mellékszereplői egytől egyig fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet, viszont kibontani sajnos nem sikerül azokat, valószínűleg idő hiányában, de az mindenféleképpen dicséretes, hogy beleszőtték ezeket az elemeket is a történetbe. A háború ábrázolása szintén jól sikerült, ami a 12-es karikába belefér, azt megmutatják a készítők és ettől valahogy sokkal életszagúbb lesz az amúgy teljesen szürreális történet.

Persze közel sem hibátlan film a Wonder Woman, sajnos a sztori számos klisét tartalmaz (szedett-vedett csapat, a főellenség karaktere), amibe aztán a mozi az utolsó harmadában majdnem bele is fullad. De minden sallang és hiba ellenére, Diana végig karizmatikus és szerethető, a cselekmény ugyan néhol kicsit ellaposodik, de azért élvezhető marad végig. Patty Jenkins rendező ráérzett Diana karakterének a lényegére és sikerült egy picit többet odatenni a filmbe a látványos akciókon és az ezerszer ismételt történetelemeken kívül. Üzenjük a Warnernek: Csak így tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A 15 leghalálosabb film, ami valaha készült
Következő cikk A rendezők imádják a tükröket