Ismerjük Maguire-t. Ismerjük Max Favreaut (Jon fiát, az épp megerősített srácot a Vasember 2-ből). Ismerjük Garfieldot. Már megismertük, és még jobban meg is fogjuk Hollandot. Ismerjük a 9 év alatt 3 reboot történetét. De a nagy póklázban mindenki elfelejt a Raimi filmek tervezése előttig visszamenni. Én most nem, és mondok kapásból egy meglepőt: a ’77-es sorozat bizony több ponton is tud olyat, amit eddig egy mozifilm sem tudott!
Pókember élőszereplőként a TV-k képernyőjére 1974-ben költözött először (addigra már túl voltunk az azóta is kultikus főcímzenéjéről híres ’67-es rajzfilmsorozaton), azonban ekkor még csak az USA országos közszolgálati adóján egy gyerekeknek szóló oktatóműsorban. A humoros párperces szkeccsek első évadában többször a kezdő Morgan Freeman narrálta a történéseket, aki úgy látszik már akkoriban is a hangjából élt.
1978-ban a japánok is adaptálták, de itt nem Peter Parker volt a címszereplő. A vágott szemű ruhába egy motorversenyző bújt, a harcok pedig a klasszikus szörnyfilmes-powerrangerses-transformerses stílust képviselték. Egyik (amúgy normál, 20’+ perces) epizódja eljutott a szigetország mozijaiba is. A többit mondják el a videók maguk:
Ilyen kortársak mellett nem csoda, hogy kritikailag sikeres lett egy komolyan vett, Európában elszórtan még moziba is került sorozat a korszak The CW-jének számító CBS-en. Ugyebár a CW-n fejeződött be a Smallville, mára pedig ott tartunk, hogy a következő évadtól kezdve hét képregény adaptáció fut majd a csatornán. De miért volt kora CW-je a CBS?
A CBS szuperhősei (1974-1982)
A csatornán akkoriban lényegében az összes kisképernyős Marvel/DC hős megfordult. DC fronton a Shazam! (az ő gonoszát játssza majd Dwayne Johnson), és a The Secret of Isis szerepeltek, de ők mentették meg, és helyezték át a II. világháborúból a jelenbe Lynda Carter Wonder Womanjét is az ABC kaszáját követően. Előbbi kettő kifutása után azonban nem elégedett meg a vezetés csak Csodanővel és Stan Lee-vel üzletelve megszerezték Pókember, Hulk, Amerika Kapitány, és Dr. Strange jogait is – mi több, opciójuk volt crossoverekre. A Kapitány két 1979-es TV filmnél nem jutott tovább (ezeket tavaly leszinkronizáltatták Zámori Somával, tuti lesz még ismétlés a TV2 valamelyik csatornáján), Strange doki is csak egy filmig bírta, azonban Peter és különösen Dr. Banner elég szépen teljesített az amazon mellett.
Póki olyan kritikai sikerrel debütált az 1977-es pilotfilmben, ami minden mutató tetejére ingázta a falmászót a csatorna évértékelésében, igaz költségekben is. Ettől függetlenül egy pár részes első évadot még bekértek a szezon tavaszi részére, amit egy realisztikusabb, sötétebb, felnőttesebb – de még mindig csak limitált epizódszámú második követett. Az ezt követő kasza oka prózai volt: a CBS le akarta vetkőzni magáról a „szuperhőscsatorna” nevet, így Wonder Woman a láthatatlan repülőjével együtt repült, a Marveltől meg – a kevés rész ellenére is költségesebb – Pókember hálója szakadt el. A mai tévhittel ellentétben tehát nem a bénaság vetett véget egy korát – bizonyos részeiben máig – megelőző szériának.
VHS-re a ’80-as évek elején érkeztek a részek, összekötve egészestés filmekké, de nem leadási sorrendben. Így esett meg, hogy a Die Hard-szerű epizód sosem jött ki videón (páratlanul maradt, de erről később), valamint az, hogy két pluszjelenetet is forgattak a filmes hatás kedvéért, összekötvén az egymástól független történeteket. A neten ezek a verziók keringenek.
A jól fogyó kazetták miatt 1984-ben felmerült a régi opció kihasználása, egy crossover Pókemberrel és az akkor már szintén kaszált Hulkkal. Erre 2002-3-ban, a mozifilmek kijövetelekkor már mindenki máshogy emlékezett, hogy miért nem valósult meg. Anyagiaktól kezdve egyeztetési gondokon át még az is előkerült, hogy Lou Ferrigno nem is tudott erről a projektről, mint írta azt önéletrajzában. Ebben amúgy benne lett volna a szimbiótás fekete ruha is.
A lényeg az, hogy ebből nem lett semmi, ellenben 3 Hulk film még készült (ezek nálunk is megjelentek, az egyikben az első Stan Lee cameóval!), amik próbálkoztak Thorral és Daredevillel, plusz egy Vasember demoreelt is forgattak. Az utolsó film 1991-ben került adásba, amikor a nálunk az HBO-n futó Flash is megkapta a maga kaszáját – hogy aztán a CBS-en 24 évig ne legyenek új élőszereplős DC/Marvel sorozatok. Egy sikertelen Igazság Ligája próbálkozásuk és egy jópofa, ajánlható Adam West-féle önreflexív Batmanjük ugyan volt közben, de azóta a Supergirlt is átpasszolták a CW-nek.
A Pókember sorozat és ami mögötte van (1977-79)
A Petert alakító Nicholas Hammondot a CBS egy angol dráma színházi előadásán szúrta ki Los Angelesben (ahol a sorozat nagy részét is forgatták), aki bele is ment, azzal a kikötéssel, hogy komolyan szeretné venni a karaktert, mert egy Batman-féle bohózatban nem kíván részt venni. Ez a TV terveivel is egybe vágott, akik költségcsökkentés miatt nem szerették volna a képregényes gonoszokat használni, amit a realizmus látszatának fenntartásával is indokolták, mivel Peter itt még épp csak elkezdi póklétét (viszonylag korosan), eleinte nem kellenek neki szupergonoszok, hanem csak utcai, kézzel fogható, esetleg James Bond stílusúak.
Ez utóbbi sokszor érződik is, és voltaképp tartották magukat az elképzeléshez. A pilot után ugyan eltelik egy kis idő, de onnantól az összes rész egy éven belül játszódik, mint az megtudjuk a zárófilmből. Ha azt vesszük, hogy Batman szintén csak utcai bűnözőkkel, gazdagokkal és a korrupcióval szembesült tevékenysége elején, annyira nem rossz ez az elképzelés, mint amilyennek elsőre hangozhat. Ezért is találni kevés klasszikus karaktert.
Peter mellett ugyanis csak Jameson állandó főszereplő belőlük (akit a pilotban még más játszott), rajtuk kívül kétszer jelenik meg May néni (két különböző színésznővel), valamint a nyitányban szerepel Robbie Robertson is (őt játszotta Bill Nunn a Raimi-trilógiában). Van egy cameozó tudós a sorozat végén, egy szöveges utalás Dr. Bannerre és egy amkapitányos póló Peter labortársán a pókcsípéskor.
Pókcsípés tehát van, Ben bácsi és nagy felelősség viszont nincs. A három másik főszereplő inkább átalakított másai klasszikus figuráknak. Ott van Rita, Jameson titkárnője, és Peter fél-sidekickje (az egyetlen, aki tudja a titkát, de azt nem látjuk ez mikor történt – sőt, első megjelenésekkor már tudja!), akit talán róla mintáztak. Aztán ott van Barbera kapitány, őt valószínűleg Stacey kapitány (Gwen apja) helyett kapjuk és talán a legszórakoztatóbb karakter. Őt a 2. évadra lecserélik egy szerelmi szál(szerűségre), Julie-ra, aki a Hírharsona egy nevén sosem megnevezett rivális újságjának fotós-riporterlánya. Apropó, újságírás!
Ugyan Peter még egyetemista, itt főképp zsurnaliszta (és nem szimplán fotós) munkáját látjuk, megelőzve a Supermant! Hasonló ábrázolásban is kapjuk ezt, emiatt Jameson inkább lesz egy Perry White, aki amúgy (ha már Bond) M-ként is működik, hisz Peter tőle kap eseteket. A Superman párhuzam pedig tényleg jelentős, már a 2. rész foglalkozik azzal, amit a Superman 2 is kóstolgatott – az epizód után két és háromnegyed évvel!
A Strange pilottal ellentétben Stan Lee nagyon nem volt elégedett az eredménnyel, azt kifogásolta, hogy az alkotók nem tisztelték az alapanyagot és egy egydimenziós sorozatot készítettek, amiből a humor mellett a füzetek összes népszerű eleme hiányzott. “Totális rémálomnak” is elhordta annak idején.
A kicsit sötétebb, komolyabb 2. évaddal a felnőtteket vették célba. Ez mára már nem igazán érezhető, akkoriban az irányváltást földhözragadtabb történetekkel, és Póki erejének kisebb, kevésbé túlzó használatával próbálták elérni, ezzel befogadhatóbbá téve az idősebb nézőknek a karaktert. Őszintén megmondom, ez a törekvés nekem nem tűnt föl a nézés során.
A kasza idején is „csak” Póki olvasóitól jöttek a negatív kritikák, akik hiányolták az igazán pókemberes elemeket és gonoszokat. És bár ebben tényleg igazuk volt, tegyük mindjárt hozzá, hogy szerepel egy olyan, a Bond stílusba nagyon passzoló nyomkövető kütyü, amit élőszereplősen egészen a Polgárháború stáblistás jelenetéiig nem láthattunk!
A három másfélórás filmet leszámítva a 45-48 perces részeket átlagosan egy hétig forgatták, ám míg Hammondék dolgoztak Peter jelenetein, a second unit ezen idő alatt végig a kaszkadőrmunkával volt elfoglalva. Ez minden részben kb. 15%-ot tett ki, ami bár nem tűnik soknak, egyértelműen a sorozat csúcspontjait jelentik – meglepő módon nem trash értelemben! Nem elég, hogy rendesen leforgattak mindent, még olyan fejkamerás megoldásokat is használtak, amik mára se tűnnek hiteltelennek, sőt!
A nyomkövető, a supermanség, a már a ’80-asokat idéző bunyók (jó, mára ezek is mókásak, de na!) mellett tehát olyat is tett a sorozat, amit azóta a mozifilmek se, vagy ha igen, akkor nagyon keveset és csúf CGI-jal. Itt biza’ a tériszonyosok félhetnek! A „belső kamerás” felvételeket pont valódiságuk teszik nézhetővé – és a sorozatot (részben) ajánlhatóvá!
A pilot forgatásán sokkal több időt töltöttek ezen jelenetekkel, amiket más szögekből későbbi újrahasznosítás céljából is felvettek (ez néha érezhető), de ha már amúgy sokszor üvölt a képről, hogy a helyszín minden csak nem New York, ez szükséges volt. A falmászásnál pedig ugyan látni, hogy eltüntetett kötélhálózattal abszolválták, átjön annak elképesztő komplexitása, költségvetése, veszélye de még tudatos dramaturgiája is a felvételeken. Már eleve akkoriban kimontírozni valamit mozgóképről elég időigényes lehetett, mégis nagy odafigyeléssel, baki nélkül megcsinálták. Mindezt TV-s szinten. Nem hiába küldték Európában moziba!
Mivel a felhőkarcolók közti himbálózást tényleg nem lehetett jól kivitelezni, azt hagyták, ezért annyira nem zavaró, hogy alig látjuk a Nagy Almát. Bár ez csak az epizodikus részek alatt tűnik majd föl, a pilot tényleg New York-i, az azt követő filmben pedig egy okos húzással Los Angeles-be terelődik a sztori. Itt érdekes megnézni, hogy Jameson irodájának díszlete a pilotból hirtelen egy Miamiban székelő újság főszerkesztőjének szobája.
Az ott látható miamii riporterlány még nem az, aki később főszereplő lesz (a három film során mindig más a szerelmi szál, és egyszer sem Julie), de funkcióban egy ízig-vérig Lois Lane. Nyolc hónappal még mindig Donner első mozija előtt járunk, de Peter és az ő kapcsolata durván hasonlít a Superman 2 idevágó sztoriszálára…
Peter kint hordja hálóvetőit és az övét. Ez megszokható, később egy klónnal a Marvel is elsütötte, de a pókösztön effektje tényleg a legrosszabb sztereotípiát erősíti, igazi trash gyöngyszem. A 2. évadban finomítottak ezen, így is megmosolyogtató, de legalább nem túl kínos. A pókháló (ami sokáig csak egy lasszó) viszont szépen fejlődött a „második félidőre.” Mondjuk ettől függetlenül is trash maradt, de legalább nem kora Indiana Jones…
A megszelídített Jamesonon kívül más jelentős változtatásokat is látunk. Eleve Jameson nem tartja gazfickónak Pókembert (és Peterrel is jobb a viszony), piros-kék szomszédunknak a rendőrséggel sem gyűlik meg komolyabban a baja (Barbera kapitány pedig szintén barátságossá válik a pilot után), valamint az első hőstett utáni szemtanúk leírásaiból adja Robertson és Jameson a Pókember nevet a rejtélyes alaknak, és csak ekkor jut eszébe Peternek a jelmez ötlete. Ennek ellenére a Night of the Clones c. rész egy képregényt adaptál, és bár a főgonosz nevét megváltoztatta, ez az egyetlen ilyen eset a sorozatban.
A Bond-hatás az ilyesfajta epizódoknál különösen érződik, de amúgy is legtöbbször azt látjuk, hogy Peter szimatol a helyszínen/gonosznál, felméri a terepet, a rosszfiúk tudják, hogy veszélyes lehet rájuk, stb. A hasonló kémes kliséket mindenki képzelje ide. Bár nagyon távol áll ez az igazi Pókitól, itt valahogy mégsem lehet haragudni rá, jól áll, még ha elég ingadozóak is a részek forgatókönyminőségei. Itt most csak a 45 percesekről beszélek, de az általánosság ellenére találni balhéfilmes, túszdrámás, de börtönsztoris történeteket is.
Még a zenéről kell szóljak, ami mára egy igazán hangulatos kordokumentumként működik. Nem jön be majd mindenkinek, de én helyén tudtam kezelni. Persze némi mosollyal az arcomon, viszont tényleg őszintén élveztem és feldobta a hangulatot. Van két főtéma, főképp azokat variálja, de itt van a playlist, hallgassatok bele!
A filmek Magyarországon
A sorozat 11 és félórát lefedve mondhatni 15 részből áll mai értelemben. Ez 12 történetet jelent, 9 háromnegyedórást és 3 másfélórásat – amik ugye Európa pár részén moziba kerültek, sőt a spanyoloknál olyan sikeres volt, hogy újrabemutatót is kellett tartani az egyikből!
Itthon óriási késéssel érkeztek meg a másfélórás részek. A pilot simán A Pókember címen jött be hangalámondással többek között a fiatal Für Anikó, Kautzky Armand és Mihályi Győző orgánumaival. A neten keringő változatból hiányzik úgy negyedóra egy képszakadás után. Ezt, az amúgy alig beszélő részt kivágva mellékelem, ha valaki eljutna 71 percig.
A másik két film már rendes szinkront kapott (egész nagy nevekkel, akiket mindig öröm hallani, pláne, hogy már jó ideje nem tudjuk többjüket), ám rossz sorrendben jelentek meg az InterCom gondozásában. A pilot utáni rész (ami már az elején tisztázza, hogy eltelt egy kis idő azóta) A Pókember 3 vagy A Pókember visszatér címen ismert. Ebben van a wannabe Lois Lane. A film nemcsak a Superman 2-t előzte meg két évvel, de alcíme visszaköszönt másutt is 1980-ban…
Nálunk hibásan A Pókember 2 / Pókember – A sárkány barlangjábanként ismert a sorozatfinálé, melyben egy rövid mellékszerep még Ted Dansonnak is jutott. Általános hiba a képregényekben, hogy amikor egy szuperhős felbukkan hazai pályájától távol, akkor kb. senkiben se merül föl a hős valódi énje. Korához képest igen éretten dolgozza föl ezt a témát ez a rész, ami így egy spoilerezhető fordulatot is tartalmaz. Igen. Én is meglepődtem!
Elmondható, hogy a filmek jobbak, mint a 9 sima rész. Míg azokból főképp az akciójeleneteket tudom ajánlani igazán jó szívvel, addig a fentiekkel mindenki tehet egy próbát, akinek valaha is tetszett valami póktartalom. Más élményt adnak, ez garantált.
Pókember a Nakatomi toronyban?
Na jó, a filmeken kívül egy sima epizódot még tudok ajánlani, ez pedig a VHS-en nem megjelent, páratlanul maradt The Captive Tower ahol egy toronyházat megszáll pár rosszarc és egy túszdrámát idéznek ezzel elő. Mivel Bruce Willis 1978-ban még a Miami Vice-ban se vendégszerepelt, ezért csak Peter lehet ennek a helyzetnek a megfékezője. Na, aki az első két film és a mini Die Hard megnézése után azt mondta elég, azt meg tudom érteni, bár a zárófilmnek még adhat esélyt, a többi részből elég kikeresnie az akciójeleneteket.
(A náluk bátrabb hardcore próbálkozók számára egy tanácsom még akadt: a toronyházban bemutatkozó Julie-val (ez volt a 2. évad premierje) lényegében az összes egybefüggő szál elindult, így innentől jóformán mindegy milyen sorrendben daráljuk a részeket. Annyi kikötés van, hogy a The Con Caper c. epizód után a The Curse of Rava kell, hogy jöjjön, illetve ugyanígy a Photo Finish-t kell kövesse a The Matter of State. Ezek jöttek ki átkötő jelenetekkel filmként, és a neten elérhető verziók a Rava és a State esetében ezen plusz szcénákkal indulnak, amik nyilván a Caper és a Photo után nyernek értelmet.)
A fent említett túszdráma és egyszer érintett klónozós részen kívül a 45-8 perces epizódok között óriási a változatosság, de elég ingadozó minőségben. Találni telekinetikussággal felvértező egyetemi muzeális műtárgyat; friss latin elnök diktátorok által elrabolt lányát; NATO terveket ellopó terroristákat; saját állatkerttel rendelkező villában lakó özvegyet, aki hallja férje szellemét; egy ellopott ritka éremgyűjtemény után való nyomozást, ahol Petert börtönbe zárják; egy az embereket engedelmes droidokká varázsoló kémiai csodaszert (ez kicsit hasonlít a pilothoz); és egy éppen szabadult korrupt politikust, aki tervez még egy nagy melót. Kreativitás tehát e téren volt, csak ezek nem klasszikus póksztorik.
Minden résznek vannak erősségei és gyengeségei, de egy nézés után ha címre nem is, tartalomra azonnal beazonosítható mindegyik. Ez szintén nem egy rossz pont, ha túltesszük magunkat a képregényidegen történetektől. A felsorolás utolsó darabja, a balhéfilmes rész (The Con Caper) rablásos-háztetős-motoros-mászós jelenete elég nézős. (37:12-től)
A barátságos és közkedvelt Pókember
Azt hiszem ennél jobban belemenni fölösleges. Számomra amúgy meglepetés volt, hiszen elég edzett vagyok a retro Marvel/DC cuccokban (ha a Howard, a kacsát kivesszük, akkor is láttam 16, minimum egész estés címet), de mivel sikerült elfogadnom a karakteridegen történeteket, egész kellemes csalódás lett. Főképp persze a nem verekedős akciójelenetei, és korát több tekintetben megelőző egész jól kidolgozott pillanatai miatt. Persze ha valaki ezzel kezdené a régi tartalmak bepótlását, valószínűleg máshogy lenne vele.
Ami pedig 1984 után történt, már ismert. A fan film Zöld Manóval. Cameron terve DiCaprióval, Schwarzeneggerrel, és Maggie Smith-szel, és akitől átvette Raimi a biológiai pókhálót. Az esetleges crossoverek miszerint Hugh Jackman szerepelt volna az első részben (csak a Fox megvétózta), de Thomas Jane dublőrének elsétálása Megtorlóként azért megvolt, később pedig Dr. Octaviusról derült volna ki a forgatás előtt nem sokkal lelőtt 4-ben, hogy Stark pénzét használta, mi több a Vasember első részében ezt Tony is megemlítette volna. (A 4-ben Anne Hathaway készült Fekete Macskára – őt Felicity Jones követte később, míg Michael Keaton mostani szerepét John Malkovich-tól örökölte.) És persze a 2012-es rebootból utolsó pillanatban kivett Stark torony, ahol a film végi daruk a Bosszúállók után építik újjá a várost, pár hónappal annak premierje után. A szándék már megvolt akkor is, a jogok azonban még nem.
Hosszú út vezetett hát 2017-ig. Az előjelek jók, de ami számomra a legbiztatóbb: állítólag sikerült megidézni John Hughes szellemét a gimis közeggel! Meglátjuk!
Addig is két frappáns rövidfilm:
https://www.youtube.com/watch?v=UdDFpmNmor4
