A Maestro Oscar-díjra jelölt alkotóját, M. Tóth Gézát az általa alapított KEDD stúdióban várom, hogy faggassam az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia tagjai közé kerüléséről, pontozása során szem előtt tartott szabályairól, a külföldi és magyar animáció különbségeiről, a KEDD jövőjéről és terveiről, valamint a hamarosan nagyvásznon debütáló Egy kupac kufliról, amely kicsit eltér majd az eddigi gyerekfilmes alkotásaitól. Tulajdonképpen nem is egy stúdió ez, ahogy a későbbiekben meg is fogalmazza maga a rendező, sokkal inkább egy nyitott műhely és tényleg az, mert még az ajtaját sem zárják be, hiszen minek, mindenkit – de tényleg mindenkit – szívesen látnak akár munkát keres, akár egy kreatív gondolattal érkezik. Pont ezen a reggelen kapta meg a tengerentúlról a vaskos Oscar-borítékot, egyből ki is bontja: „nagyon komolyak és rendezettek, az Oscar-bizottság megadja a módját, nézze meg! Még a gémkapocs is aranyozott.” – mutatja mosolyogva. A levél alapos áttanulmányozását a kérdések utánra hagyja…
Mikor jött el a pillanat, amikor tudta, hogy animáció készítéssel szeretne foglalkozni?
A mai napig nem biztos, hogy animációs filmekkel szeretnék foglalkozni, de azt tudom, hogy jelenleg ez az egyik munkám. Eredetileg teljesen más irányok felé indultam, a szülői példa vonalán gondolkodtam, a családunkba zömmel orvosok, gyógyszerészek voltak, ez volt számomra is a jövőbeli elképzelés. De egy véletlen miatt beadtam a jelentkezésemet az Iparművészeti Főiskolára – ma már MOME – építész és tanár szakra, ahol a második évemben tudtam meg, hogy Jankovics Marcell osztályt indít, így 1989-ben lépett be az életembe az animáció. Szakosodásnál a hír hallatán jelentkeztem hozzá, az évfolyam legfiatalabbja voltam, így azt gondoltam annyi minden történhet még velem, miért ne tanulnék tőle, majd benne ragadtam ebben a közegben.
Van olyan példaképe, aki inspirálja? Akire felnéz?
Sok van, de aki nagy inspirációm a mai napig, az Bartók. Gyerekkorom óta szeretem a muzsikáját, több művével is foglalkoztam rendezőként, és az életútja miatt példaszerű a számomra. Az a kicsit ijesztő következetessége, ahogy az elveihez minden egyes pillanatában igyekezett hű maradni, ami persze nem azt jelenti, hogy hibátlanul tudta mindezt betartani, de a szándék komolysága mindig is hihetetlenül szimpatikus volt számomra. Tanárként, alkotóként, emberként is példa.
2010-ben azt nyilatkozta egy interjúban, hogy az alkotásaiban nem jelenik meg a stílusa, mert nem az a fontos, hogy ön tetten érhető legyen benne, hanem az adott alkotás kiteljesedésének a megvalósítása. Ez 7 év után sem változott?
Abszolút. Még mindig nincs behatárolható stílusom, és nem is törekszem rá, hogy legyen.
A saját stílus akarva akaratlanul is megjelenik egy idő után.
Pontosan, azért nem is erőltetem, mert úgysem tudok ellene mit tenni. Ez törvényszerű, senki nem képes másként megnyilvánulni, mint ami belőle fakad. Nem is érdemes magát a stílust külön hangsúlyozni, de azon sem izgulok, hogy ne hasonlítson rám, amit csinálok. Bármilyen munkán is dolgozom, azt megpróbálom úgy kezelni, mintha az adott produkció önálló egyéniséggel rendelkezne. Nekem nem az a feladatom, hogy magamat szuszakoljam bele egy-egy műbe, hanem, hogy segítsek neki létrejönni. Ahogyan egy mesterember a kezébe került anyagból kibont valamit, nem képes mást kreálni belőle azon kívül, amit maga az anyag meghatároz. Így én is mindig igyekszem az adott produkciót eljuttatni az ő saját optimumára. Emiatt vannak olyan produkciók, amikről már az első pillanattól fogva tudom, hogy nem lesz annyira sikeres, népszerű vagy átütő erejű, mint esetleg egy másik munka. Mindegyiknek más a karaktere, az útja, az esélye.
Ha már sikeres produkciók. Mit gondol, az anyagi kereteken túl mitől sikeresebbek a külföldi animációs stúdiók, mint a Disney vagy a Pixar a magyarokhoz képest?
Amerikát nem érdemes máshoz viszonyítani, a filmjeik egyeduralma nem első sorban a gyártásban keresendő, hanem a világforgalmazásban. A hazai vonatkozásokkal ez össze sem hasonlítható. Egyirányú mozgásnak nevezném mindezt, hiszen az amerikai filmeknek természetes útja van hozzánk, a magyar filmnek nincs bejáratott útja a tengerentúlra. Azt viszont, hogy az Amerikán kívüli országokban mennyire tud erős és sikeres lenni az animációs kultúra, az nagyban függ a kultúrpolitikától. Magyarországon a rendszerváltás óta most van a legtöbb pénz a filmek létrehozására, ez nagyszerű dolog. Örülök, hogy nekünk is volt már néhány támogatott produkciónk. Ezzel együtt kritikus vagyok a filmes támogatások hasznosulásának hatékonyságát illetően. Az állami film-finanszírozás rendszere nem eredményalapú, nem veszi figyelembe, hogy az adott stúdiók milyen produkciókkal állnak elő, nincs definiálva pontosan mit is tekint a rendszer jó filmnek, és mit még jobb filmnek. Kuratóriumok határozzák meg, forgatókönyvek alapján hogy szerintük mely produkciók esélyesek a sikerre. De hogy pontosan mit is vár el a rendszer saját magától, mi számít valóban sikernek, az nincs kimondva, nincs meghatározva.
Jó néhány gyerekfilmet és rövid animációs filmet tudhat már a háta mögött, a külföldi stúdiókhoz hasonlóan szokott humoros, apró kis easter eggeket elrejteni bennük? Mondjuk az Egy kupac kufliban?
Szoktunk gageket elrejteni, persze de még nem rendelkezünk akkora repertoárral, hogy referenciális utalásokat tegyünk. Emiatt az Egy kupac kufliban is inkább a filmklasszikusokra kacsintunk ki. Mint például a Pom Pom főcím-szövegére, az „Ó, igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan!… Ha akarom, olyan, mint… papucs orrán pamutbojt-” részre, amikor az egyik karakter fél másodperc erejéig bojtos körömcipőn, mint bojt tűnik fel. A YouTube csatornánkon az egyik megtekintőnknek feltűnt és kommentben megköszönte ezt az utalást. Esélyt sem láttam arra, hogy ezt a kis viccet az alkotócsapaton kívül bárki is kiszúrja, nem hogy még örömet is szerez neki.
A KEDD stúdió új gyerekfilmje a Bogyó és Babócához hasonlóan kimondottan a kicsiket célozza meg vagy a külföldi animációknál divattá vált idősebb közönséghez is igyekszik majd szólni?
A Kuflikkal nem egyértelműen valamilyen életkort, inkább egy életkortól független, gondolkodásmódjában jellemző nézői csoportot igyekszünk megszólítani. Azt hiszem a Kuflik olyan gyerekek és felnőttek számára lesz érdekes, akik egyéni tapasztalásaik útján már rátaláltak arra a gyönyörűségre, amely a szavakkal való játszadozásból, a szituációk abszurditásából fakad. Mindez egészen pici korban is előjöhet, és van, akitől ez a gondolkodásmód egész életében idegen marad. Én magam is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen fogadtatása lesz a filmnek.
Júniusban meghívták az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia tagjai közé. Mire lesz szüksége a versenyfilmeknek ahhoz, hogy M. Tóth Gézát megnyerjék maguknak?
Nagy zsűrizéses tapasztalatom van a mögöttem álló évekből. Picit hasonló ez a tanításhoz, ugyan az az attitűd van jelen az értékelésben, mint az alkotásban vagy tanításban: nem én vagyok a fontos. Elsődlegesen nem az én értékrendem, az én morális és alkotói elveim a lényegesek, hanem a filmé, amit értékelni kell. Minden film magában rejti önmaga optimumát, minden filmnek van egy programja, amit ha akar, ha nem, kijelöl magának. A kérdés az, hogy képes e beteljesíteni az útját, illetve milyen minőségben képes mindezt befutni. Innentől kezdve relatíve egyszerű a dolog, szakmai szintre lehet emelni a kérdést. Zsűritagként így mérlegelek.
A 2002-ben alapított KEDD stúdió számára milyen jövőt képzel el?
Mára a tudatosan definiált sajátosságunk és karakterünk a gyerekfilmek létrehozása és ennek a legszélesebb körű közönséghez való eljuttatása. Továbbra is ezt szeretnénk továbbvinni, jelenleg is több sorozaton dolgozunk. Tárgyalok Távol-keleti, Közel-keleti és európai cégekkel is koprodukciókról és forgalmazásokról is. Ezek egyaránt magukba foglalják a saját gyártású filmjeink külföldi terjesztését illetve külföldi darabok rajtunk keresztüli bemutatását idehaza.
Az Egy kupac kufli augusztus 17-től a mozikban.
