Trónok harca 6. rész rejtett utalásai és teóriái


borito 24

A Trónok harca legutóbbi epizódja, a „Beyond the Wall” mutatta be az eddig legnagyobb ütközetet a Mások és az emberek között, de vajon észrevettétek-e, milyen rejtett utalásokat tartalmazott ez a rész?

A következő írás erősen SPOILERES, úgyhogy csak óvatosan!

A hetedik évad utolsó előtti részében Jon és emberei egy komoly csatát vívott, melyben majdnem elbukott, de Daenerys és szeretett sárkányai megmentették a csapatot. De a dolog nem ért itt véget, hiszen az Éjkirály megmutatta erejét és megölte Deny egyik sárkányát, Viseriont, majd mágikus erejével Mássá változtatta. A részt illetően feltűnhetett még pár utalás Jon kardjára vonatkozóan, illetve a sárkányok tüzéről is megtudhattunk pár új dolgot, valamint kiderülhet az is, hogy Daenerys miért hiszi azt, hogy nem lehet gyereke. Most mutatunk pár visszakapcsolást és bizonyítékot, amik kicsit egyértelművé teszik a részben szereplő utalásokat.

Yolkiest - Trónok harca

1. A kardon lévő farkas kinyitja a szemét

Ha visszaemlékszünk, a hófödte pusztában gyalogolva felelevenítik számunka egy kicsit a történelmet Jon és Jorah beszélgetésébe szőve, amikor is Jorah apja, Jeor Mormont odaadta Jonnak a kardját még az első évadban. Amikor Jon vissza akarta neki adni, akkor arra hivatkozott Jeor, hogy nem kéri vissza, hiszen a kard Jonhoz tartozik. Akkor még nem érthettük az utalást, de most értelmet nyert, amikor is Jon alámerül a jeges vízben és a kamera a kard végén lévő farkasfejre zoomol, aminek kinyílik a szeme, mikor Jon felbukkan. Úgy látszik a kard mágikus erővel bír és képes a tulajdonosát visszahozni a halálból. A szkeptikusok azzal magyarázzák, hogy a farkasnak a kard végén nincs is szeme és csak a hőmérsékletváltozás miatt változik meg a rá vetülő fény árnyalata, mert mikor kijön Jon a vízből, összecsapja vízzel, de nekünk az első magyarázat sokkal szimpatikusabb.

2. Beric megjegyzést tesz Jon szüleire

„Kicsit sem hasonlítasz rá. Az apádra.” Várjunk csak egy kicsit. Volt már olyan valaha a sorozatban, hogy valaki felhozta volna, hogy Jon mennyire hasonlít (vagy nem hasonlít) a szüleire? Mondta már valaha valaki, hogy Jon nem úgy néz ki, mint Ned Stark? Ez is csak azt a teóriát támasztja alá, hogy nem Ned Stark, hanem Rhaegar Targaryen fia (?).

kep 1 3

3. Jonban még mindig ott van egy kicsi az Éjjeli Őrség személyiségéből

Jon és Beric beszélgetése során az is elhangzik, hogy Beric hisz a Fény Urában, ugyanis ő az, aki visszahozta őt a halálból látszólag azért, hogy a halottakkal megküzdjön. Erre a történetre Jon az Éjjeli Őrség egyik eskütételével válaszol, amivel ő is felesküdött évekkel ezelőtt: „A pajzs, mely őrzi a férfiak birodalmát”. Az évadok során tapasztaltuk, hogy Jon nem tud semmit (hehe), de hősiesen szolgál és véd. Ebben a részben is ő harcol a legelszántabban a Másokkal és ezáltal védelmezi Északot és a Birodalom többi részét is. Ez akár egy semmitmondó tény is lehetne, de kicsit emlékezzünk vissza, hogy Jon az egyik legelszántabb harcos a sorozatban.

kep 2 2

4. A sárkánytűz és a Mások

Ugye két lehetséges eszközzel lehet megölni a Másokat: valyriai acéllal és sárkányüveggel. Egy ideig a rajongók azt hitték, hogy a sárkányok tüze is kryptonitként hat a Másokra, azonban ez ebben a részben megcáfolódott, pedig lenne logikai alapja az elgondolásnak.

Azt látjuk, hogy amikor a sárkány okádja a tüzet, arra fittyet hányva az Éjkirály bátran átsétál anélkül, hogy hozzáérne vagy bármilyen hatást gyakorolna rá. Lehetséges, hogy az írok hanyagsága is közrejátszik, de erre egy ilyen kaliberű sorozatnál vajmi kevés esély van. Az az ötlete támadt a rajongóknak, hogy mi van, ha a sárkányok tüzének ereje megváltozik, ha az a jég zombik világában a földhöz ér és csak a sárkányok szájában van akkora ereje a tűznek? Őszintén, ezt senki nem tudhatja, hogy így van-e vagy a tűz „hatástalansága” az Éjkirályra csak a véletlen műve.

kep 3 3

5. Az Éjkirály fel volt készülve a támadásra?

Ezt az alábbi jelenet meg tudja erősíteni, ami érdekes választ ad a feltett kérdésre. Egy korábbi jelenetben ugyanis még azt látjuk, hogy a Mások serege próbálja kideríteni, hogy merre vannak a sárkányok és hogy nézhetnek ki, addig a következő vágóképnél már az Éjkirály áll a magaslaton négy Mással, akik közül kettőnek hatalmas jégdárda van a kezében, másik kettő pedig kisebb méretűt tart a kezében. A Trónok harcában semmi sem a véletlen műve, szóval ez sem tűnik véletlen egybeesésnek. Azt ugye tudjuk, hogy az Éjkirály képes Bran által látni a Stark/Három szemű holló látomásait, így az is lehet, hogy elsajátította ő is ezt a próféciai képességet és előre látta, hogy Daenerys érkezni fog a három sárkánnyal az oldalán. Egy másik rajongói teória szerint még arra is magyarázatot adna ez a felvetés, hogy az Éjkirály valójában Bran, de ezt az elméletet szerintem kezelje mindenki úgy, ahogy jónak látja.

kep 4 1

6. Az HBO szórakozik velünk

kep 5 1

Emlékeztek még a hetedik évad premierje előtti előzetesekre, amik összefoglalták, hogy nagyjából mi fog történni az új évadban? Mintha évekkel ezelőtt lett volna. Ott a második trailerből kapunk pár másodperc részletet az ominózus csatáról, ami ebben a részben zajlott. Az HBO ott kiphotoshopolta az egyik fő karaktert az egyik frame-ből (ahogy anno azt az ötödik évad előzetesénél is megtette Tyrionnal). A fenti kép az előzetesben látható, az alatta lévő pedig a legutóbbi részben volt látható. Shame HBO, shame…shame…shame…….(harangkondulás).

giphy

7. Mit tudunk eddig Daenerys meddőségével kapcsolatosan?

Daenerys a legutóbbi Trónok harca részben kétszer is megemlíti, hogy nem lehet gyereke és nem ok nélkül teszi. Tyrion nagyon aggódik Deny utódlásával kapcsolatban, így ő sürgeti leginkább, hogy mielőbb legyenek leszármazottai. Ennek a résznek a végén azonban Jonnak bevallja Deny, hogy azért ragaszkodik annyira a sárkányaihoz, mert tudja, hogy nem lehet más gyereke, csakis ők. Ez a beszélgetés visszakapcsolható az első évadban történekhez, ahol Khal Drogo megsérül és Daenerys arra kéri Mirri Maz Duurt, a vérboszorkányt, hogy mentse meg Drogo életét bármi áron. A szertartás alatt Daenerys világra hozza halva született kisfiát és a Lhazareen felség elmondja neki a jóslatot, miszerint Khal Drogo soha többé nem térhet már vissza közéjük. A könyvben egyébként konkrétan meg is említi Deny meddőségét: „Ha a méhedben újra élet serken és egy élő gyermeket hordasz a szíved alatt, ő vissza fog térni hozzád, előbb viszont ne várd.” – de ez a cselekményszál elhagyható a sorozat menetének szempontjából.

Mindenesetre az eset óta okkal hihettük, hogy Deny nem képes teherbe esni. A második évad nyolcadik részében ezt a témát felhozza megint Jorahnak, amikor azt mondja neki a sárkányokra utalva, hogy „ Ők az egyetlen gyermekeim, akik valaha is lehetnek.” Egyértelmű bizonyíték azonban nincs rá, hogy Deny valóban meddő, hacsak a jóslatot nem vesszük, amit Duur mondott, de ez akár hazugság is lehetett anno. Mindent egybevéve egy korábbi epizódban Jorah megemlítette Jon jövőbeli gyermekeit, így még az is lehetséges – ha Deny és Jon összejön – hogy mégiscsak teherbe tud esni. Ezaz! Szükségünk van még több vérfertőzött gyerekre ebben a világban!

kep 1 4

A cikk a screencrush.com írása nyomán készült. Ti észrevettetek még rejtett utalásokat? Kommentben várjuk a véleményeteket és az esetleges kimaradt easter eggeket.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hogyan építsünk mozit a kertünkbe?
Következő cikk A Jay és Néma Bob visszavág folytatása már biztosan elkészül