Az-Kritika


Az (It), rendező: Andy Muschietti, szereplők: Bill Skarsgård, Jaeden Lieberher, Jeremy Ray Taylor, Sophia Lillis, Finn Wolfhard, Chosen Jacobs, Jack Dylan Grazer, Wyatt Oleff, amerikai horror, 135 perc, 2017, (18)

Nem félünk a bohóctól!

Mindannyiunknak megvannak a félelmeink, hát még gyermekkorban. A fiatal elme egyik legnagyobb erénye a hatalmas képzelőerő, ami egyszerre hitette el velünk, hogy bátor hősök, vagy épp hercegnők vagyunk, és azt is, hogy valami ránk várva rejtőzik a poros pince sötét sarkában. Stephen King, a horror nagymestere is valami ilyesmi gondolatból kiindulva írta meg egyik legnagyobb alkotását, a röpke 1400 oldalas, Az című könyvet, amit a kilencvenes években egyszer már feldolgoztak kétrészes tv-film formájában, most viszont eljött az ideje kicsit modernizálni a történetet. Az eredetileg az ötvenes években játszódó sztorit ezúttal a nyolcvanas évekbe helyezték át (a Stranger Things óta úgyis kapós lett a retro), de ettől függetlenül minden lényeges motívumot meghagytak, szóval itt van nekünk a 27 évente garázdálkodó, bohócképet öltő szörnyeteg, aki a gyerekek legbensőbb félelmeit megelevenítve terrorizálja a kisváros, Derry fiatalságát, és persze a(z) a vele Azzal szembenéző csipet-csapat, a vesztesek klubja névre hallgató gyermekkompánia is.

Megvan az a vicc, amikor a néger, a zsidó, a kövér, a hipochonder, a vicces srác, a lány, és a fiú, aki traumatizálódott az öccse elvesztésétől lemennek a csatornába bohócra vadászni? Nincs? Sebaj, a lényeg, hogy ha eddig nem tudtátok volna kik ők, most már ismeritek az Az főszereplőit. Persze csak nagy vonalakban, mert hála Istennek, azért jóval többről szól ez a film, mint sztereotip gyerekekről, akik egy ijesztő szörnnyel szállnak szembe. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy az elmúlt évek legjobb horrorjáról van szó, mert hát valljuk be, amennyire kivagyunk éheztetve a minőségi horror filmekre, ezt a klisét minden közepesnél jobb para-parádénál elejtik legalább egyszer. Azért azt mégis kijelenthetem, hogy igazán erős mozi lett az Az, aminek ráadásul nem csak a pulzusunkat megugrasztó ijesztgetései vannak, de a szíve is a helyén van. Bizony, a szíve, merthogy, ezúttal a mozijegy mellé nem csak kétórányi rettegés jár, hanem egy hamisítatlan coming of age sztori is, hét fiatalról, akiknek idő előtt kell felnőniük, és megtenniük azt, amire sokan felnőtt fejjel sem képesek: szembenézni legnagyobb félelmeikkel. Amikből akad az egészen egyszerűtől (avagy ebben a filmben is legyen egy fura CGI szörny, lásd az elmúlt évek minden mainstream horrorját), a még egyszerűbbig, az viszont annyira félelmetesen valós, hogy egészen csontig hatoló, igazi borzongást kelt az emberben.

A horror elemek között akad a bevett hirtelen megugrik a hangerő (és a bohóc) típusú jump scare és direktbe elnyújtott feszültséget keltő jelenet, ami az idegeinket cincálja, sem mint a szívműködésünket, szóval személyes preferenciák szerint mindenki retteghet attól, amitől jól esik. A rutinosabb horror rajongók szerintem nem azért fognak emlékezni erre a filmre, mert lépten-nyomon kiugrasztotta őket a bőrükből, viszont így is annyira tartalmas és maradandó az Az által nyújtott élmény, hogy kár lenne kihagyni.

Hatalmas piros pont jár, amiért nem nyeli el a filmet a nyomasztó hangulat, sőt, szinte minden borzongásra jut egy humoros, vagy diszkréten érzelmes jelenet is, ezeket Andy Muschietti rendező remekül osztotta el a teljes játékidő alatt. A történet a maga egyszerűségében is nagyszerű, és az Az akkor ragyog a legfényesebben, amikor a szereplőket a valóság igazi horrorjával állítja szembe. A csapat egyetlen lány tagjának, Beverly-nek a jelenetei például sokkal mélyebb nyomot hagynak az emberben, mint bármelyik életre keltett rémkép. Ami viszont kicsit félrecsúszott, az a karakterek adagolása. A vesztesek klubjának hét tagjából, talán ha három-négy bontakozhat ki igazán, viszont ettől függetlenül mindegyiküket élvezet nézni, és a kevesebb néha több alapon, talán jobb is, hogy így döntöttek a készítők. Na meg persze Pennywise karaktere is nagyon rendben van, akit Tim Curry után most Bill Skarsgård elevenít meg tökéletesen, szóval a casting megint dicséretesre sikeredett.

Összességében: féltem, nevettem, lebegtem, és elégedetten sétáltam ki a moziból. King rajongóknak kötelező, a horror szerelmeseinek szintúgy, azoknak pedig, akik egy egyszerű, de tartalmas és kellemes borzongásra vágynak, bátran ajánlható mozi. Azt, azért fontos megjegyeznem, hogy nem árt egy bizonyos ingerküszöb fölött lenni, mert akadnak elég kemény képsorok, amiknek köszönhetően a 18-as karika ezúttal tényleg megérdemelt. Ja, és azt sem árt tudni, hogy az Az után ösztönösen kerülitek majd a csatornanyílásokat és a bohócokat legalább egy pár napig.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A rajzfilmek logikus logikátlanságai
Következő cikk Itt a Kontroll 2 előzetese!