A kairói eset (The Nile Hilton Incident), rendező: Tarik Saleh, szereplők: Fares Fares, Mari Malek, Yasser Ali Maher, Ahmed Selim, svéd-dán-német-francia krimi, 112 perc, 2017. (16)
A bennünk rejlő forradalom
Az egyiptomi származású Tarik Saleh a 2011-es forradalom előtti időszakba helyezte krimijének cselekményét, mely a téma és a helyszín ellenére inkább az északi mozik stílusjegyeit viseli magán. Hőse, a rendíthetetlen nyomozó egyedül száll szembe a rendszerrel, melyre annak idején felesküdött.
Néhány héttel az egyiptomi forradalom előtt a Nílus Hiltonban megölnek egy énekesnőt. Az ügyet Noredin őrnagy (Fares Fares) kapja, de amikor az elnök fiának legjobb barátja, a köztiszteletben álló sikeres vállalkozó kerül gyanúba, a nyomozást lezárják. Mivel a rendőrfőnök Noredin nagybátyja, a nyomozót ezredessé léptetik elő, egyértelművé téve számára, hogy nincs helye a magánakcióknak. Bár hősünk semmivel sem látja el jobban és tisztességesebben a munkáját, mint kollégái, valami mégis megmozdul benne és mintha motiválná, hogy a felső tízezer egy tagjának küszöbére rondíthat. Ahogy minden tiltás és figyelmeztetés ellenére egyre jobban beleássa magát az ügybe, úgy ismeri meg a néző a 30 éve hatalmon lévő Mubarak Egyiptomát.
Arról ma már nem érdemes vitatkozni, hogy az a típusú demokrácia, amit az országba exportáltak, mennyire életképes, azonban a film – magáról a nyomozásról időnként megfeledkezve – bemutatja a 2011. februári események előtti állapotokat. Miközben egy igen szűk réteg dúskált a javakban, a többség egyik napról a másikra élt. A közrendről, a viszonylagos békéről és nyugalomról egy velejéig korrupt apparátus gondoskodott, melynek tagjai nem a feljebbvalójához, nem az elnökhöz, hanem sokkal inkább a pénzhez volt lojális. Ha volt pénzed, volt mindened, ha nem, akkor csak álmodhattál szép házról, szép autóról, gyors (és igazságos) hivatali ügyintézésről, minőségi oktatásról és egészségügyi ellátásról. Amikor Noredin elszánt kopóként ered a gyilkos nyomába, elárulja kollégáit, rokonait, barátait és tulajdonképpen az egész rendszert, melyre felesküdött.
Az egyiptomi származású, Svédországban élő Tarik Saleh rengeteg mindent kipróbált már (graffiti, újságírás, televízió, doku, animáció stb.), Che Guevaráról és a guantánamói fogolytáborról is készített filmet. A kairói esetet ő maga írta, ebben valószínűleg a saját benyomásai, valamint rokonok, barátok, ismerősök elbeszélései is segítségére voltak. A krimi szál mellett erős a politikai is, de az egész a nyomozó személyes drámájára épül rá.
A téma és a helyszín ellenére a skandináv mozik atmoszférája és köszön vissza, beleértve a színvilágot, a képet, a vágást, a hangot és a zenét is. A libanoni születésű, de Svédországban élő Fares Farest főleg északi és hollywoodi alkotásokban láthattuk eddig, mint ahogy anyanyelvén is ritkán szólal meg. A rendőr és nyomozó szerep nem idegen tőle (a közhellyel élve hozza is a kötelezőt), de ez valahogy mégis más, mert egy olyan közegben kell játszania, ahonnan 30 évvel ezelőtt a családja elköltözött. Ráadásul itt most nincs Q-ügyosztály, nincs Nikolaj Lie Kaas, egyedül kell helytállnia és nem tudni, hogy a rendszer, vagy saját lelkiismerete fogja-e előbb bedarálni. Mindezt egy olyan országban, ahol az emberek többsége a megfélemlítés ellenére változást akar.
