Jumanji – Vár a dzsungel – kritika


Jumanji – Vár a dzsungel (Jumanji: Welcome to the Jungle), rendező: Jake Kasdan, Szereplők: Dwayne Johnson, Karen Gillan, Kevin Hart, Jack Black amerikai vígjáték, 119 perc, 2017. (12)

Jumanji – Vár a mozi

Sokan megijedtünk, amikor bejelentették, hogy jön a Jumanji folytatása, azonban a félelmünk kivételesen alaptalannak bizonyult. A Jumanji – Vár a dzsungel nem kívánja a 95-ös első filmet felülmúlni, még csak a nyomdokaiba sem akar lépni, Jake Kasdan rendező, akinek olyan filmeket és sorozatokat köszönhetjük, mint a Szexvideó vagy az Új csaj, csak a szórakoztatásra és a poénokra megy, és milyen jól teszi ezt!

A történet szerint a gonosz társasjáték, Jumanji ráébredve arra, hogy a gyerekeket már nem érdeklik a táblás játékok, átalakítja magát konzoljátékká. Húsz évvel később talál rá négy középiskolás, akiket, ahogy játszani kezdenek vele, magába szippant a játék. A küldetés célja, hogy visszaszerezzenek egy ellopott követ, és megmentsék vele Jumanjit, és a saját életüket is, mert ha elbuknak, örökre a játékban ragadnak.

A poén egyik alapja, hogy a gimiseknek nem a saját testükben, hanem az általuk választott avatáréban kell a játékot végigcsinálni, így a kockából izomagy, a sportolóból zoológus, az okostojásból harcos amazon, a suli legmenőbb csajából pedig középkorú, pocakos professzor lesz. A karakterek a film elején két lábon járó sztereotípiák, azonban ezzel a csavarral éppen ebből, a gimisekről szóló filmek alaphibájából tudnak erősséget kovácsolni. A testcsere mindig hálás téma, de vékony a határ a kínos és a vicces tálalása között, de a Jumanjinak sikerült az utóbbit kihoznia belőle.

A játékosokat megformáló színészek jól működnek együtt, még Dwayne Johnson is remekül alakít, de egyértelműen Jack Black viszi a prímet, akinek egy tizenhat éves, szőke, Instagram mániás csajt kell hoznia, és mi, nézők el is hisszük ezt neki.

A másik humorforrás a konzoljátékok világának kifigurázása, például a magukat folyamatosan ismétlő szereplőké, a logikátlan játékfelépítésé, a különböző képességeké és gyengeségeké, de ezeket valószínűleg csak azok fogják tudni igazán értékelni, akik már játszottak életükben ilyen játékokkal. A kalandjelenetek jól komponáltak, izgalmasak és látványosak, pont olyanok, amilyennek lenniük kell.

Persze akadnak a filmben hibák is. Az egyik ilyen, hogy nagyon elnyújtják a végét. Több olyan pont is van az utolsó negyedórában, ahol azt érezzük, hogy ez lenne a tökéletes befejezés, de akkor rátesznek még egy lapáttal, és jön még egy jelenet. A másik, hogy a film erőssége, miszerint meg sem próbálja magát komolyan venni, az utolsó jelenetek során elvész, és hirtelen mély érzelmi üzeneteket kellene feldolgoznunk, ami teljesen váratlanul ér minket, ezért nem is tudunk vele azonosulni. A szerelmi szálak erőltetése is kicsit eltereli a filmet, bár ez megbocsátható, hiszen valahol minden gimnazistákról szóló film sajátja.

Összességben a Jumanji – Vár a dzsungel egy olcsó, de jól működő poénokkal operáló film, amire, ha valaki nyitott, biztosan jól fog szórakozni. Ha pedig eleve úgy ültünk be rá, hogy nem várunk tőle semmi jót, kellemesen meglepődhetünk.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Így reagálnak a macskák a Stranger Things 2. évadára
Következő cikk Amikor a férfi színészek sírnak