Sneaky Pete 1. évad – KRITIKA, készítők: Bryan Cranston, David Shore, szereplők: Giovanni Ribisi, Bryan Cranston, Margo Martindale, amerikai krimi és drámasorozat, 55 perc, 1. évad, 2017-
Ha valaki azt mondja nekünk, hogy a Breaking Bad főszereplője és a Doktor House készítője írt egy sorozatot, ami egy szélhámosról szól, az pont elég indok arra, hogy azonnal belenézzünk. Idén érkezik a Sneaky Pete második évada, amiben Bryan Cranston játssza a főgonoszt.
Az Amazon rendelte be végül a Sneaky Pete-et, ami egy izgalmas, csavaros, korrektül összerakott sorozat lett egy kicsit Banshee-s beütéssel, hisz itt is az az alapszitu, hogy a főszereplő személyazonosságot lop és így próbál ügyeskedve túlélni. Egy fickó a börtönben éveken át hallgatja, ahogy a cellatársa megállás nélkül az idilli gyerekkoráról pofázik és a nagyszüleiről áradozik, azonban a szófosásban szenvedő csávónak még jó pár éve van hátra a szabadulásig. Így adja magát az ötlet, hogy a történeteket magába szívott fickó, a börtönből kikerülve, ellopja a személyazonosságát a másiknak és meglátogatja a sokat hallott nagyszülőket, akiknek simán beadja, hogy ő az unokájuk, Pete. Be is veszik, hiszen utoljára kiskölyök korában látták a gyereket. Az új Pete-nek amúgy is könnyen megy az átverés, hiszen főállású szélhámos: kártyatrükkök, zsebtolvajlás, megtévesztés, minden amit akarsz. Pont ezért is van szüksége meghúzódnia ennél a családnál, mert közben felbukkan a múltja és elég nagy lesz a tét. A Bryan Cranston alakította főgonosztól kell megmentenie a barátait és a tesóját.
A készítők nagyon ügyesen teremtettek egy olyan szituációt a főszereplőnek, ahol pengeélen kell táncolnia, így miután az első pár részben megismerjük a családot és azok viszonylag érdekes történetét már jöhetnek is a cliffhangerrel lezárt részek. Folyamatos versenyfutás az idővel, amiben gondosan kell ügyelni, hogy végig fenntartsa a látszatot, miközben a múltját is meg kell oldania. Giovanni Ribisinek olyan jó arcberendezése van ehhez az egészhez és annyira fekszik neki ez a főszerep, hogy öröm lesz nézni minden egyes okos cselét. Üdítő látni, ahogy kijátszik másokat, mert közben háttérsztori nélkül is lerí róla, hogy mennyire emberi. Persze nem lesz feloldozva vagy ilyesmi, de a flegma profizmusa és az amúgy segítőkész hozzáállása pont annyira teszi komplex karakterré, amennyire szükséges. Mondjuk ez a biztonsági játék jól jellemezi az egész sorozatot. Hiába a csavarok, a néhol érzelmes jelenetek, az itt ott felbukkanó akciók vagy megható élethelyzetek, a sorozat messziről nézve nem szárnyal fenséges magasságokban és drámailag sem járja meg a poklot. Kiváló iparosmunka, ami a végére iszonyat felpörög, de az elején egy kis kitartást követel.
Ami azonban átsegít a nehezebb részeken azok egyértelműen a karakterek. Margo Martindale-t mindig a kemény asszony szerepében látjuk, neki más karaktert nem is tudnak írni, de miért is tennék, ha ebben ő az egyik legjobb. Bryan Cranston kicsit talán túlságosan is élvezi a főgonosz szerepét, látszik, hogy imádja az alvilági arcot alakítani, de a végére teljesen elhiszem neki minden mozdulatát. A gyönyörű Karolia Wydra-nak már a House-ban is olyan jelenléte volt, ami ámulatba ejt, de valójában azt jó nézni, hogy minden karakterrel foglalkoztak. Oké, nem vitték túlzásba, nem ez lesz a tévézés csúcsa, de az igyekezet meglátszik. Érezni, hogy mindenkit igyekeztek egy darab kőnél bonyolultabbra megírni és sztorit adni mögéjük, amit elég jól is adagoltak és az izgalmat képesek voltak néha kevésbé, de nagyon egyenletesen felosztani.
A Sneaky Pete következő évadát idén várhatjuk és az első évad végén fel is vázolták a következő konfliktust, amiben valószínűleg hasonlóak lesznek a motivációk és a módszerek a megoldást illetően, de nagy kérdés, hogy például Bryan Cranston neve elég e hozzá, valamint az első évad sztorija, hogy ne unjuk meg gyorsan a sorozatot.
