Ha Jennifer Lawrence végighallgatja, akkor nem 3 percet néz meg a Fantomszálból


screen shot 2018 02 26 at 12 51 51 pm

Paul Thomas Anderson a 6 Oscar-díjra jelölt Fantomszál rendezője és írója összeállított egy 23 számból álló zenei mixet, hogy ezzel is segítse a közönséget ráhangolódni a bizarr és furcsa szerelmi történetére. Ez lehet Jennifer Lawrence mentőöve.

A segítség el is kélhet egyes nézőknek, mint például Jennifer Lawrence-nek, aki egy podcast beszélgetés során – amiben a Vörös veréb című filmjét reklámozta – elárulta, hogy bár belekezdett Daniel Day-Lewis utolsó filmjébe, három perc után unottan kikapcsolta, mivel első benyomásai alapján mindez amit lát csak a ruhákról szól. Majd hozzátette:

Reynolds Woodcock egy nárcisztikus szociopata, akibe minden lány beleszeret, és akik mellett mindig rosszul érzi magát. Ezt nevezik szerelmi történetnek?

Ez alapján, ha Lawrence kezében lenne a film sorsa az Oscaron, akkor biztosan nem lehetne a jelöltek között, pedig a Fantomszál az elképzelésénél picikét bonyolultabb és okoz néhány meglepetést a történet előrehaladtával, ami már önmagában megalapoz az újranézés lehetőségének. Szerencsére elég, ha meghallgatja Anderson nyilvánosan közzétett zenei listáját. Hátha így ad neki még egy esélyt.

Nekünk és a közönségnek a mix nélkül is tetszett a Fantomszál.

Az összeállítás egyébként meglehetősen hihetetlennek tűnik, ami Beyoncé, Rihanna, Carly Simon vagy éppen Neil Young számokat is tartalmaz. Aki viszont már látta és megértette Woodcock és Alma különleges kapcsolatát, az nem fog meglepődni Rihanna “Stay” című számának felbukkanásán.

Íme a teljes lista, amit a film újranézése előtt érdemes betenni:

1. “Blue Sands” – The Chico Hamilton Quintet
2. “Portrait of My Love” – Cyril Ornadel & Starlight Symphony
3. “You’re So Vain” – Carly Simon
4. “Dolly Suite, Op. 56: I. Berceuse” – Gabriel Fauré, Katia Labèque
5. “I’ll Always Be in Love with You” – Helen Forrest
6. “I’m Making Believe” – Ella Fitzgerald & The Ink Spots
7. “Hey, That’s No Way to Say Goodbye” – Roberta Flack
8. “Nobody Does It Better” – Carly Simon
9. “Impression of a Princess” – Danish State Radio Orchestra & Robert Farnon
10. “My Ship” – Oscar Peterson and Nelson Riddle
11. “Razor Love” – Neil Young
12. “Suspicions” – Bernard Herrmann
13. “Thirteen (Alternate Mix)” – Big Star
14. “Coming Around Again” – Carly Simon
15. “Portrait of Jenny” – Oscar Peterson and Nelson Riddle
16. “Two Blind Loves” – Jack Teagarden and his Orchestra, Kitty Kallen
17. “I’m On Fire” – Bruce Springsteen
18. “Three Little Words” – Jack Teagarden and his Orchestra
19. “Stay (feat. Mikky Ekko)” – Rihanna
20. “Lord of the Manor” – The Everly Brothers
21. “Come Sunday” – Oscar Peterson and Nelson Riddle
22. “XO” – Beyoncé
23. “Farewell (from the film The Constant Nymph)” – Erich Wolfgang Korngold

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Őszintén az idei Oscar-jelölt filmekről és az összes eddigi nyertes
Következő cikk Steve Martin és Martin Short különleges videóval jelentette be Netflixes komédiájukat