Gringo – kritika


Gringo, rendező: Nash Edgerton, szereplők: Joel Edgerton, Charlize Theron, David Oyelowo, ausztrál-amerikai akció-vígjáték, 111 perc, 2018 (16)

Nekem úgy hiányzik a marihuána

Egy ausztrál rendező, néhány dél-afrikai, ausztrál és angol színész, egy Cannabax nevű gyógyszer és Mexikó, ami nem adja könnyen magát és ahol még a chimichanga is elsülhet.

Egyre több amerikai államban legális a marihuána orvosi célú használata. Talán nem árulok el titkot, a marihuána legnagyobb része Mexikóból származik, melynek minden grammját sokszoros haszonnal értékesítik, ezzel a kartellek éves szinten 6 milliárd dolláros haszonra tesznek szert. Castro hatalomra jutásáig Kuba volt az Egyesült Államok bordélyháza (játszótere), mostanság pedig Mexikó az. Amíg az onnan érkezőket kerítés, fal, kietlen sivatag, vagy egy alapos idegenrendészeti- és vámvizsgálat fogadja, addig a másik irányba majdhogynem akadály nélkül áramolhatnak a vastag bukszájú gringók.
Bár Mexikó közel sem egy harmadik világbeli ország, a hollywoodi filmekben (is) legtöbbször úgy van beállítva, mint ahol jó pénzért bármi megkapható, csak közben vigyáznod kell, nehogy véletlenül elraboljanak és/vagy megöljenek. Merthogy a mexikóiak kizárólag ebből élnek, na meg a konyhájukból, amit még Deadpool is szeret. A „south from the border” mozik sokfélék, gondoljunk csak a Mielőtt meghaltamra, a Családi üzelmekre, a Trafficra, a Desierto: Az ördög útjára, vagy az Agymenők Leonardjának legénybúcsújára. Ha még délebbre megyünk, akkor vég nélküli a repertoár (Tűzben edzett férfi, Barry Seal: A beszállító stb.).
A Gringo műfaja akció-vígjáték, főszereplője Harold Soyinka (David Oyelowo), a törvénytisztelő afro-amerikai, akit édesapja arra biztatott, tartsa be a törvényeket, dolgozzon keményen és akkor minden jóra fordul. Nem jött be. Harold ugyan egy gyógyszeripari cégnél középvezető, annak minden poztívumával, ám főnökei (akik egymással és mindenki mással is kefélnek), Elaine (Charlize Theron) és Richard (Joel Edgerton) kihasználják, egy ügyfeles lakberendező felesége (Thandie Nweton) pedig csalja és leginkább a bankszámláját apasztja. Harold következő üzleti útja Mexikóba vezet, ahol az orvosi marihuánában utazó Prometheum laborja található. Azt gyanítja, hogy főnökei el akarják adni a céget, ezért megtesz néhány óvintézkedést, de arról nincs tudomása, hogy a cég a helyi drogbáróval, a Fekete Párduccal (Carlos Corona) is üzletel, akit nagyon érdekel legújabb termékük, a Cannabex receptje. Haroldot Mexikóban elrabolják, a váltságdíj 5 millió amerikai dollár, amit persze rohadtul nem akar senki kifizetni. Richard a meghasonlott ex-zsoldos (jelenleg a harmadik világban jótékonykodó) testvérét (Sharlto Copley) mozgósítja a probléma megoldásához, valamint feltűnik a színen egy szimpatikus amerikai párocska is (Amanda Seyfried és Harry Treadaway), melynek férfi tagja elfelejti megemlíteni, hogy az ingyen vakációért cserébe némi drogot kell majd átcsempésznie a határon hazafelé menet.

Főnökök, beosztottak, gengszterek, turisták, katonák, rendőrök, ügynökök mind egymásnak ugranak, de akció-vígjáték ide, akció-vígjáték oda, a valószínűleg nem csak általam várt autós-üldözős-lövöldözős rész ebben az egyébként kifejezetten hosszú moziban nagyjából nettó tíz perc. A rengeteg szereplő és mellékszál ellenére a Gringo – miközben csak részben teljesíti az akció-vígjátékokkal szemben támasztott, egyáltalán nem megugorhatatlan elvárásokat – egyáltalán nem sieti el a dolgokat. Az egymás között spanyolul beszélő mexikóiak vagy drogbárók, vagy egy drogbárónak dolgoznak, vagy nem csinálnak semmit, míg az amerikaiak kapzsik és/vagy idióták. Soyinka egyedül elviszi a balhét és onnantól kezdve, hogy már nem tartja be a törvényeket és nem dolgozik keményen, minden jóra fordul. Mert néha apa is tévedhet.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Top 20 filmes tetkó, amit még mi is bevállalnánk
Következő cikk A hét röhögései (235.)