Befutott Nemes Jeles László új filmjének, a Napszálltának az első előzetese


borito 19

Végre belepillanthatunk az Oscar-díjas rendező Velencei Filmfesztiválon debütáló Napszállta (Sunset) című filmjébe.

A 144 perces alkotás első előzetese sok mindent nem árul még el a történetről, azt viszont már sejtjük a képkockákat látva, hogy a budapesti kalapszalonról szóló filmben a kalapokon lesz a legkisebb hangsúly és helyette a fényűzés mögött meghúzódó valamilyen nyomasztó és aggodalmat kiváltó esemény munkálkodik majd.

1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

Nemes Jeles szerint a hazánkban szeptember 27-én bemutatkozó Napszállta nem egy klasszikus kosztümös dráma, hanem az élet ritmusát érzékeltető alkotás, ahol minden mozgásban van és emiatt állandó meglepetésekkel szolgál. Kíváncsian várjuk a végeredményt, addig is nézzétek meg az első teljes előzetesét:

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A kíméletlen - kritika
Következő cikk A védelmező 2. - kritika