A kíméletlen – kritika


A kíméletlen (A Prayer Before Dawn), rendező: Jean-Stéphane Sauvaire, szereplők: Joe Cole, Vithaya Pansringarm, angol-amerikai-francia dráma, 116 perc, 2017. (16)

Gyomros

Billy Moore saját élményeit írta meg, ebből született a film. Jean-Stéphane Sauvaireaz az afrikai gyerekkatonákról szóló filmje után a thaiföldi börtönök világába kalauzol el minket, padlóra küldve az óvatlan nézőt.

Az emberek általában nem a börtönök miatt mennek Thaiföldre és valószínűleg így volt ezzel a bokszoló Billy Moore (Joe Cole) is, de azzal, hogy drogot árult, behozhatatlan előnyre tett szert az egyszeri turistákkal szemben. Az átlagember „úgy általában” nem vágyik börtönbe, thai börtönbe meg pláne nem. Hallani ezt-azt, meg ugye ott az internet és a Bekasztlizva külföldön. Ez a világnak nem az a része, ahol az első panaszlevélre frissítik a Windowst a celládban és nagyon tökös Mark Darcynak kell lenned, ha csak úgy ki akarod hozni Bridget Jonest (a téma iránt érdeklődőknek: az 1999-es Börtönpalota sokkal közelebb áll a valósághoz). Hősünket a gyors ítélethozatal után a Délkelet-Ázsia legszebb férfi felsőteste verseny területi döntőseivel zárják össze a Klong Prem börtönben (Bangkok Hilton). A koszos betonpadlón egymás hegyén-hátán fekvő delikvensek felgyülemlett tesztoszteronnal keveredő verejtéke olyan szagot áraszt, hogy vágni lehet a levegőt. Az érzékenyebbek meg sem várják, mit hoz számukra a holnap (nem sok jót), lehetőség szerint még az első éjszaka önkezükkel vetnek véget nyomorúságos életüknek.

Ebben a közegben a „figyelj ám, én bunyós vagyok!” bemutatkozás igencsak kétesélyes, Billy mégis megpróbálkozik vele és egy rövid, kötelező b…ogatást követően úgy tűnik, működik a dolog. Hamar rá kell jönnie, hogy a cigaretta menő, a drogfüggőség már nem annyira, és nem mindenki az, aminek látszik, különösen a nők nem.

Ahogy a hollywoodi filmekben a rodeó vagy az amerikai foci, úgy Thaiföldön – minő meglepetés – a thai boksz (muaj thai, ahogy ott mondják) a menő. A börtönök versengenek egymással, a dicsőség persze az igazgatóé, a bunyósok cserébe egy fokkal jobb ellátást kapnak, mint a többiek. Mikor sikerül ide bekerülnie főhősünknek, a közösségben újra magára talál és a hétköznapok már nem a túlélésről szólnak. Itt nem az számít, mekkora a pofád, vagy hányan állnak mögötted, hanem az, hogy mit teszel le az asztalra sportolóként. Nem tudom, a valóságban is ilyen szembeszökő volt-e a változás, minden esetre most először látjuk őt élni.  Elkezd edzeni, odateszi magát, megtanulja a nyelvet (eddig eszébe sem jutott), beszélget a többiekkel, csupa olyan dolgot csinál, amit eddig nem láttunk tőle. Azért a mérkőzés előtt egy kicsit még halálosan megfenyegetik, nehogy már elfelejtse, hol is van.

Billy Moore létező fazon, rengeteget tesz azért, hogy a fiatalok ne tékozolják el a tehetségüket, míg ő maga rendre visszakerül a hűvösre. Csóró liverpooli drogos srácként Thaiföldön próbált szerencsét kevés sikerrel, 10 évre ítélték. Mivel otthon is bokszolt, viszonylag gyorsan ment az átállás, amivel egy kis kultúrát és vallást is sikerült magába szívnia, így született meg a könyve (A Prayer Before Dawn). Abból meg a film, amit igazi börtönben forgattak, igazi rabokkal. Joe Cole istenáldotta tehetség, élvezet nézni, ahogy drogfüggő börtöntöltelékből igazi harcossá válik. A börtönigazgatót alakító Vithaya Pansringarm a Csak isten bocsáthat meg című filmből lehet ismerős, igaz, jelen sorok írója könnyen beszél, hiszen négyszer látta (a világon egyedüliként) moziban.  Jean-Stéphane Sauvaire főleg rövid- és dokumentumfilmeket készít, első egész estés mozija sem egy sétagalopp, az afrikai gyerekkatonákról szól. Ezúttal is egy olyan közegbe visz el minket, ahova önként nem szívesen megyünk, de valahol a mozinak ez az egyik dolga (a sok közül).

Az élmény nem csak azt jelenti, hogy minden szép és jó, A kíméletlen egy kifejezetten nyomasztó film, azzal pedig, hogy a thai szöveget – kezdetben – nem fordítják le, gyakorlatilag Billy bőrében érezhetjük magunkat, ez később sem változik, minden egyes bekapott rúgásban és ütésben osztozunk vele. Ugyanakkor nem bokszfilm, hanem sokkal inkább börtönfilm, mely jogosan érdemelte ki, hogy ott lehessen Cannes-ban.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Elbűvölő új előzetes érkezett az élőszereplős Diótörőhöz
Következő cikk Befutott Nemes Jeles László új filmjének, a Napszálltának az első előzetese