9 érdekesség a Trainspottingról


trainspottingAmikor 1996-ban egy maroknyi, alig ismeret skót alkotó belevágott a Trainspotting elkészítésébe, nem sokan hittek a film sikerében. Azonban a mindössze 1, 5 millió fontból készült mozi alaposan rácáfolt a negatív hangokra, világszerte letarolva a jegypénztárakat mintegy 50 milliós összbevétellel zárva. A film azóta is az egyik legmegbecsültebb alkotásnak számít a kábítószer témakörében, 2017-ben pedig megélt egy felejthetőbb második részt is. A Keresztapa trilógiával kapcsolatos írásunkkal ellentétben ezt a folytatást most nem vesszük figyelembe, így csak az első részről gyűjtöttünk össze kilenc érdekességet.

1. A Trainspottingot Danny Boyle, Irvine Welsh 1993-as, azonos című regényéből adaptálta. Kettőjük között olyan remek viszony alakult ki, hogy Welsh még a filmben is szerepet kapott. Ő játssza Mikey Forrestert, a dílert, aki a film egyik jelenetében ópiumot ad el Rentonnak.

20 1

2. A filmbéli szerepével Kelly Macdonald valósággal berobbant a köztudatba, hogy később olyan mozikban szerepeljen, mint a Nem vénnek való vidék vagy a Gosford park. Azonban debütáló alakítása közel sem alakult rutinszerűen, ugyanis a színésznő csak úgy vonzotta a bajt. Már az is megér egy misét ahogyan megkapta Diane szerepét. Pár nappal a forgatások megkezdése előtt a nő még pincérként dolgozott egy átlagosnak mondható étteremben, ahonnan meglátta a stáb castingra felhívó molinóját. A meghallgatáson Macdonald valósággal lenyűgözte Danny Boyle-t, igaz később voltak pillanatok, amikor a rendező igencsak megbánta a döntését. Volt, hogy az amúgy remekül teljesítő színésznő másnaposan érkezett a forgatásra, illetve magával hozta édesanyját az Ewan McGregorral való szexjelenetének rögzítésére.

21

3. Noha a film Edinburghban játszódik, a jelenetek többségbe mégis Glasgowban lett felvéve. A készítők ugyanis úgy érzeték komoly pénzeket spórolhatnak ha Clyde-parti városban forgatnak, ezzel megfelelve az igencsak szűkös költségvetésnek.

22

4. Ahogy az lenni szokott a film amerikai forgalmazáshoz a készítőknek komoly nehézségeket kellett áthidalni. A szereplők skót akcentusa ugyanis érthetetlen volt a tengerentúli próbaközönség számára, így kénytelenek voltak újraforgatni a film első húsz percének hanganyagát.

23

5. A film címe egy igencsak szokatlan szenvedélybetegség angol megnevezése. Itt a függők kényszeresen figyelik a vonatokat, lejegyezve azok adatait. Boyle állítása szerint nem sok különbséget lát a kábítószerfüggőség és a vonatkukkolás között, elmondása szerint mindkét cselekvés teljesen irracionális, ám mégis érthető a betegeik számára. 24

6. Habár a forgatáskor Kelly Macdonald 19 éves volt, filmbéli karaktere még csak a tizennegyedik életévben járt, így a felnőttet játszó Ewan McGregorral való szexjelenete komoly felháborodást keltett. A botrányt elkerülve Amerikában igencsak megvágták az ominózus jelenetet, ahol csak a film csonkított verziója került forgalmazásba.

25

7. A film minden színésze skót születésű, leszámítva Jonny Lee Miller-t. Az angol aktor neve először az Adatrablókban nyújtott kiváló teljesítménye kapcsán merült fel, ám végül a tökélyre fejlesztett Sean Connery hangutánzata győzte meg Boyle-t. Épp ezért a Miller által megformált karakter megszállottan rajong a James Bond filmekért, többszörösen idézve Connery legendás sorait.

26

8. A film ikonikus soundtrackkel rendelkezik, olyan előadókat felvonultatva, mint Iggy Pop, vagy a Primal Scream. A jogdíjak beszerzésében sokat segített, hogy Boyle személyesen ismerte a zenészeket, akikkel baráti alapon egyezett meg az igencsak alacsony vételárban.

27 1

9. Ewan McGregor híres a kimagasló színészi elkötelezettségéről, amiről a Trainspotting kapcsán is tanúbizonyságot tett. A skót színészóriás komoly súlyokat vesztett, leborotválta a haját és a forgatások során mindössze egyetlen nap szabadságot vett ki. Ahogy ez ilyenkor szokás, McGregor egyeztetett valódi drogfüggőkkel is, azonban ennél majdnem tovább is ment karaktere elmélyítésében. A szerepért majdnem kipróbálta a heroint, erről az ötletről végül a felesége beszélte le.

28

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (259.)
Következő cikk Az első fotók és forgatási videó Joaquin Phoenix Jokeréről