Creed II – kritika


Creed II, rendező: Steven Caple Jr., szereplők: Tessa Thompson, Sylvester Stallone, Michael B. Jordan, amerikai dráma, 130 perc, 2018. (12)

K.O.elho

Creedék élete annyira nyugis, amennyire egy profi bokszoló élete csak az lehet, amikor egy szép napon felcsönget a kis Viktor Drago, hogy „Csókolom, Adonis lejöhet játszani?”.

Jól megy a szekér, úgy tűnik, Rocky kigyógyult a rákból, Adonis pedig sorra nyeri a meccseit, így eljött az ideje, hogy megkérje Bianca kezét családalapítás céljából. Eközben egy lepukkant kijevi panelben Ivan Drago évtizedek óta készül a visszavágóra, ezért fiából, Viktorból (Florian Munteanu) egy két lábon járó hegyomlást nevel. A Szovjetunió széthullott, a vesztes meccs után anyu (Brigitte Nielsen) elhagyta Ivant, aki kegyvesztett lett és Ukrajnáig meg sem állt. Így élnek ők szerényen kettecskén, békességben, szeretetben. Egy szép napon felbukkan Buddy Marcelle (Russel Hornsby), aki szerint itt a kitűnő alkalom, hogy a Creed és a Drago gyerek péppé verjék egymást. (Ezek a promoterek a legtöbb filmben olyan ellenszenvesek.) Ivan hiába kemény, mint a nagyi által lefagyasztott zsúrkenyér, a helyi OBI-ban a főnöke igen cudarul bánik vele, így nem zárkózik el az ötlettől, hogy boksztudását immáron ne csak ukrán kamionsofőrökön gyakorolja. Adonis számára sokkal összetettebb a dolog, mert bár ennek a srácnak az apja ölte meg az övét, most már ott van neki a család. Rocky a mai napig nem dolgozta fel Apollo halálát, a be kellett-e volna dobnom a törölközőt vagy sem sokkal jobban érdekli, mint a háza előtt évek óta nem világító lámpa (na jó, azért időnként megejt egy-egy telefonhívást az ügyben). Vajon létezik-e jelen helyzetben jó megoldás?

Stallone 1976-ban, 30 évesen indította útjára Rockyt és az idők során a karakter gyakorlatilag eggyé vált vele (egy Rocky-Rambo közönségszavazást azért megnéznék). Szakmailag, anyagilag, mindenhogy megérte csinálni, nem csoda, hogy – igaz, sok évvel a V. után – 2006-ban, 60 évesen még odaütött egy jó nagyot a széria ötödik részében (közben persze John Rambo útját is egyengette, aki nem egy öreg bokszoló, hanem csak simán egy öreg zöldsapkás veterán gyilkológép). Stallone azon túl, hogy rendkívül fiatalos (az arcát most ne bántsuk, lélekben az…na) és nem átalkodik olyan dolgokat használni, mint a közösségi média, ahol lányaival és testvérével ökörködik állandóan pl., okos is. Meghagyta nekünk (és magának) Rockyt, de hátrébb lépett és megszületett Adonis Creed (Johnson) karaktere, akinek tök véletlenül ő (lett) az edzője, és aki tök véletlenül Apollo fia. Bár – kicsit – más világban élünk, Adonis szépen bejárja azt az utat, amit ő, az öreg Balboa pedig egyszerre tölti be a mentor, edző, apa szerepét. Biztosan van olyan, aki imádta a Rocky filmeket, de a Creeddel már nem tud mit kezdeni, én egyelőre nem találkoztam ilyennel (de mondom, biztos van). És aki azt hitte, hogy ezt már nincs hova fokozni, az hatalmasat téved, mert kiderül, hogy Ivannak van egy fia. Ezzel gyakorlatilag egy olyan kapcsolati hálót, viszonyrendszert sikerült kialakítani, aminek a puszta említése már magában hordozza a drámát és akkor még nem történt semmi. Mert ott van benne a család, az apák öröksége, a sport, a boksz iránti rajongás, a féltés, a düh, a bosszúvágy, a kitaszítottság…a minden…és ott van az öreg Balboa, akinek mindenre van egy bölcs, Coelhot megszégyenítő gondolata.

Eltelt most már több mint negyven év és bár Rocky egy éttermet vezet és magányosan éldegél, Stallone pedig elképesztően sikeres és gazdag, ráérő idejében festeget, ott van neki a családja, mégis mindketten pontosan tudják, mennyit köszönhetnek a másiknak.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bird Box (Madarak a dobozban) - kritika
Következő cikk Máris itt az év első netes őrülete, a Bird Box-kihívás