Most van most – kritika


Most van most, rendező: Szajki Péter, szereplők: Tompos Kátya, Mohai Tamás, Básti Juli, magyar játékfilm, 90 perc, 2019. (16)

Mikor máskor?

A Most van most a romantikus vígjáték és a road movie szórakoztató egyvelege kíván lenni, küldetését azonban csak részben teljesíti, mert bizonytalanul kezeli az ehhez szükséges eszközöket.

Szilvi (Tompos Kátya) az esküvője elől menekülve leinti a szabadnapos taxis Petyát (Mohai Tamás) és csak annyit mond, el innen, minél messzebb. Esküvőről megpattanni egyáltalán nem vicces, mégis a vígjáték műfaja volt az, amelyik élve a lehetőséggel számos szórakoztató és kevésbé szórakoztató alkotást hozott létre a témában. Úgy tartják, hogy maga a vígjáték nehéz műfaj, mert nagyon könnyű elrontani és ez különösen igaz akkor, amikor valaki egy ilyen drámai szituációból humoros és könnyed mozit akar csinálni. A házasság és úgy általában az elköteleződés már pedig komoly dolog, rengeteg könyv, tanulmány és blog szól erről, pozitív és negatív példákkal van tele az internet. „Csak egy darab papír.” – szokták mondani, a valóság persze ennél sokkal összetettebb, minden esetre ma már egy egész iparág épült rá erre és az anyagi, valamint jogi vonzata sem elhanyagolható. Egy bizonyos korba lépve szinte elkerülhetetlen, hogy a rokonok, barátok, ismerősök ne kezdjenek el ezzel foglalkozni (én csak azt akarom, hogy boldog legyél, mikor lesz már unokám?, pedig a Béla olyan rendes gyerek volt stb.), az ember gyakran érzi azt, hogy mindenki, az egész társadalom őt figyeli.

Szóval Szilvi beül ebbe a taxiba, Petya meg csak mondja és mondja és mondja. Mindenki ismeri azt, amikor csak szeretnénk A-ból B-be eljutni és egyáltalán nincs kedvünk beszélgetni, de a sofőrnek be nem áll a szája, és ha mi nem válaszolunk, akkor magát szórakoztatja. Persze valahol Petyát is meg lehet érteni, a helyzet kellően abszurd ahhoz, hogy az ember magyarázatot várjon rá, másrészt Szilvi egyáltalán nem rossz csaj. És akkor megint itt van a közös élet témája, hogy tulajdonképpen ki mit vár az esküvőtől, a másiktól, hogyan jut el idáig és miért gondolja meg magát. Az ember életében ez mindenképpen hatalmas változás, valami újnak a kezdete és egyáltalán nem elítélendő, ha valaki fél ettől.
Vígjátékról lévén szó nem jutunk el odáig, hogy Szilvi mit várt ettől az egésztől, mit gondol a barátnőzésről, a gyerekvállalásról, a hűségről, a házimunkáról, a feleség és anya szerepéről. Annyit mindenesetre megtudunk, hogy a szülőknek való megfelelés miatt ment bele ebbe az egészbe. Ez, valamint az, hogy a megszégyenült férjjelölt nem képes méltósággal viselni a dolgot, egy ellenszenves valakinek van beállítva, aki nincs hozzászokva ahhoz, hogy nemet mondjanak neki (egy gazdag vállalkozó, aki mellett semmiben nem szenvedne hiányt, vagy mégis) mintegy felmenti Szilvit tettének következményei alól.

Miközben Petya továbbra is mondja a magáét, a lány férfiakat keres fel a múltjából, olyanokat, akiknek korábban kosarat adott és most lehetőséget adna az újrakezdésre. Mivel nem lehet csak úgy, kéretlenül betoppanni mások életébe, a számvetés, a múlttal való szembenézés ebben a felfokozott érzelmi állapotban meglehetősen frusztrált pillanatokat szül. Nagyjából a második percnél megfogalmazódik a néző fejében a kérdés, hogy vajon Petya – akiről csak az ötödik percben tudjuk meg, hogy szintén nagy elhatározás előtt áll – miért nem egy nikotintól sárgálló bajszú, cefreszagú, ellenszenves, üresfejű és lerobbant hatvanas. Hát miért nem? Na ugye. Tompos Kátya kellően feldúlt, Mohai Tamás pedig kellően nagydumás, egy idő után a kémia is elkezd működni kettejük között, talán az utóbbi hangját lehetett volna lágyítani, mert elég hangos és éles a 90 perc 90 %-ához. A mellékszereplők – Elek Ferenc, László Zsolt, Lovas Rozi, Kovács Lehel, Scherer Péter, Andai Kati, Borbiczki Ferenc stb. – is szereznek néhány élvezetes percet.

Mint azt fentebb írtam, a vígjáték műfaja nem könnyű és bár a Most van most nem hat olcsónak, sok helyen érezni a bizonytalanságot (dialógusok, hang, remegő kamera stb.). Az alaphelyzet ugyan ismerős, láttunk már ehhez hasonlót, de a harmincasok egzisztenciális problémáiból gyakorlatilag bármit ki lehet hozni. A lényegi mondanivalót jobban átgondolva, az apróbb, de mégis bosszantó kijavítva, az arányokat jobban eltalálva lenne csak igazán szórakoztató.
A carpe diem üzenete (pl. a nem túlagyalt cím által is) és a házasság, mint hosszú távú elköteleződés érdekes kettősséget rejt magában, a két főszereplő azonban túlságosan el van foglalva magával ahhoz, hogy a cselekmény ezt kihasználja.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ebből a videóból megtudhatod, hogy a 20 éve elhunyt Stanley Kubrick miért is volt zseni
Következő cikk Napi pofon: a Csúcsformában is női rebootot kap