A hiányzó láncszem – kritika


A hiányzó láncszem (Missing Link), rendezte: Chris Butler; szereplők: bábok és egy elég erős magyar szinkron; amerikai stop motion bábfilm, 95 perc, 2019 (12)

Emberi nagylánctalp

A Laika stúdió a Kubo és a varázshúrok által a szélesebb körrel is megismertette magát: az Oscarért a Zootropolisszal szoros versenyt futó filmjük jóval nagyobbat szólt, mint korábbi önálló munkáik, épp ezért vált kiemeltebb premierré mostani, alapötletéből jó potenciállal rendelkező filmjük. A végeredményt látva azonban sajnos felsejlik nagy stop motion riválisuk, az Aardman utóbbi két alkotása, ahol a zseniális Shaun, a bárány mozifilm után csak egy Ősember jött, avagy: jó, jó, de tudnak ők jobbat is!

Terjed az elektromosság, épül a franciáktól kapott Szabadságszobor a keleti parton, javában dúl a western nyugaton. Ezen korszak (évszámra nem meghatározott) Londonjában él hősünk, Sir Lionel Frost, aki úgy akar a társadalmi elitbe feljutni, hogy bizonyítékot szerez misztikus lények létezéséről. Itt már ki is kanyarodnék arra, hogy a film történelmi és karikaturista ábrázolása egyben talán legnagyobb erénye is. Legyünk bármely földrészen, bármely népcsoportnál, a díszletek és az elrejtett kis apróságok egy hiteles, tényleg élő világot biztosítanak, mely – mivel ez főképp inkább háttér vagy poénforrás – jól megalapoz a hangulatnak. Biztos vagyok benne, hogy pár gyerkőc majd rákérdez néhány itt látott dologra a történelem vagy a biológia kapcsán. Természetesen a sztereotip, de működő karakterek is hozzáadnak még a fentiekhez, velük lesz teljes a kép.

Főhősünk nem épp sikeres expedícióiról híres, hogy miért, annak legutóbbi, Loch Nessben tett látogatását a film nyitányában látjuk is. Hazatérve azonban kap egy levelet Amerikából, ahol a rejtélyes sasquatch (avagy nagyláb) él, így neki is vág az útnak. Amikor odaér, meg is látja a lényt, akiről nemcsak az derül ki, hogy értelmes és beszél, hanem hogy ő maga írta a levelet, mert fajának utolsó képviselőjeként egyedül érzi magát, ezért szeretne eljutni yeti unokatestvéreihez a Himaláján, és biztos benne, hogy Sir Lionel el tudja oda juttatni oly sok felfedezés után. Az ötlet elég eredeti, de már az alaptörténetből is kitűnhet, hogy nem fogjuk a Kubo mélységeit feszegetni, ami valamilyen szinten inkább egy lélektani anime volt stop motion nyelven, nem japánoktól. Nem, szó nincs itt erről és bár a történet vethetne föl komoly kérdéseket, ezeket nem teszi, amivel pedig mégis foglalkozik kicsit, azokat se túl mélyen járja körül. Igaz, a történelmi karikatúrát nem is ezen irányba fekteti le eleve, az viszont bitangul működik, így valamit valamiért. De egy pici mélyítés így is elfért volna.

Példának okáért a társadalom és az utolsó majomember kapcsolatát mondhatni kompletten kikerülték. Oké, látunk pár reakciót, de azok vagy erdejének közelében élő emberek, akik már hallottak róla (netán látták is), vagy a yetikkel már találkozó tibetiek, de az, hogy vonatra-hajóra szállva mit szól hozzá a nép, vagy pont a londoniak, az kimarad. Egy mai környezetben még akár működhetne is az okos kijelzők bűvöletében élő, semmire sem felfigyelő réteg miatt, de abból a korból, ahol a film játszódik, eléggé kilóg. Nem segít továbbá a mozinak az sem, hogy tavaly ősszel az Apróláb hasonló kérdéskört járt be – jobban. Sőt, a maga módján realisztikusabban: a yetik és az emberek ott nem értették egymás nyelvét, a társadalmi reakció is jobban eltalált, miközben a szenzációhajhászként induló főhős és a yetik rejtettségének ábrázolása ugyanaz. Csak abban különbözik, hogy az Apróláb a jelenben játszódik. De a karikatúra abban is hasonló erősségű volt, csak gyengébb díszletekkel és animációval.

Mert amire nem lehet semmi panaszunk ezúttal se, az az animáció minősége. Már az első jelenetben megidéződik a Mátrix klasszikus kimerevített jelenete, érezni a fényképezőgépek körbe fotózását a Loch Ness díszleten, utána pedig csak ámulunk és bámulunk, hogy mégis vajon hány mimikát, ruhát és testtartást gyártottak a báboknak. Mi több, a víz használata stop motion filmben ennyire jól még soha nem nézett ki. 2006-ban az Aardman épp ennek kivitelezhetetlensége miatt csinálta teljes CGI-jal az Elvitte a vizet. S lám, 13 év, mára pedig megoldható. Komoly, hogy még az „egyszerű” bábfilmezés is mennyire tud fejlődni, a Laika pedig mindig rátesz egy lapáttal. Gondoljunk csak a rekord magas csontvázra.

Persze ha nincs, vagy csak biceg a mélyebb tartalom, a szülőknek esetleg a film humora jelenthet még mentőövet. Nos, az előzetes alapján egy meglehetősen burleszk/slapstick jellegű film képét kaphatjuk némi angol humorral, ám a filmet látva ez már kevésbé lesz így. A promóció elég sokat ellőt, cserébe épp ezért a játékidő során másfélóra alatt már egyáltalán nem tűnik töménynek és fárasztónak. Nem pörög Pókverzum vagy Lego szinten, ami a mai trendek mellett igen üdítőleg hat. Ettől függetlenül a karakterekből fakadóan a párbeszédekből még néhány poént bizony ki lehetett volna hozni. Bár ha tervezték, de csak az igazán jókat hagyták meg, az megint dicséretes – de szerintem volt ott több is.

Ahogy az egész filmben, az ötletben és a Laikában is. A mozi többi elemére egyszerűen azért fölösleges kitérni, mert csak amolyan letudott iparosmeló. A Kubonál pl. történetileg is fontos szerepet játszó zene itt egyáltalán nem emlékezetes. Jó, nincs is dramaturgiai kapcsolás hozzá, de feltűnően átlagos. Persze a Laikától ennél elvontabb filmeket szoktunk meg, amik kevésbé gyerekbarátok, az, hogy itt most rámentek erre, az egyáltalán nem baj. Csak a 2010-es évek oly sok erős és zseniális animációsfilmet termeltek már ki (köztük a Laika is), hogy ez ide manapság szimplán kevés. Továbbá ezt a fajta humort és történetmesélést az Aardman már 30 éve csinálja igen magas szinten (még gyengébb pillanataiban is) a stop motion műfajban, így idetévedni egy eddig másmilyen alkotásokat készítő stúdiónak eleve kockázatos volt.

Ennek ellenére bőven tudom ajánlani a Hiányzó láncszemet megnézésre, mert amolyan beszállófilmnek a stúdió munkásságába ez a legideálisabb a csemeték számára. Ártalmatlan, jópofa humorú, a világteremtés és az animáció kiemelkedő, de mélységében kevés. Akár az Ősembert, úgy ezt is valószínűleg keveset fogjuk majd később emlegetni, de ha ez nem zavar minket, akkor kellemes 95 perc áll majd előttünk. Mert a film egyáltalán nem rossz!

(A magyar szinkron pedig megér egy külön dicsérést: 4-5 szenzációs karakterhangunk is van.)

Csak utána nézzünk Kubót is és várjuk a Farmageddont!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 30 év után így néz ki Harry és Sally
Következő cikk Hellboy - kritika