A rendszer – kritika


A rendszer (El reino/The Realm), rendező: Rodrigo Sorogoyen, szereplők: Antonio de la Torre, Mónica López, Josep Maria Pou, spanyol-francia dráma, 132 perc, 2018. (16)

„A betyárbecsület határai”

Amikor egy politikust utolér a végzete, az ember nem is tudja hirtelen, hogy inkább örüljön vagy ne, hiszen valahol éppen a választó várja el a csibészséget, nagyon jól tudva azt, hogy a gerincesebbjét azonnal kicsinálják. Spanyol politikai mozi a legnépszerűbb színészükkel, dinamikus vágással és elektropoppal.

Manuel (Antonio de la Torre) az elmúlt másfél évtizedet a politikában töltötte, amivel családja számára az átlagosnál magasabb életszínvonalat volt képes megteremteni. Sikeres ember, akinek áldozatos munkáját mind a választók, mind párttársai elismerik, a regionális vezető saját fiaként tekint rá és nagy tervei vannak vele. Valahol a kétezres években járunk (a film nem konkretizál és direkt utalásokat alig tartalmaz), a közéletben megindul egy tisztulási folyamat, ellenlábasa változásokat, elsősorban a korrupció felszámolását, a piszkos ügyek felgöngyölítését és szigorú elszámoltatást ígér. Az eső komolyabb ügy nagy visszhangot kelt és őt is magával rántja, de amíg a meggyanúsított pártársát a többiek kimenteni, addig őt magára hagyják. A cselekmény azt a folyamatot követi végig, ahol a vesztét érző politikus a kezdeti bénultság után – úgy ahogy – magára talál és hol átgondoltan, hol pedig kevésbé átgondoltan próbál meg minél jobban (ha úgy tetszik, minél kisebb veszteséggel) kijönni a dologból. És higgyük el, rengeteg mindennel megpróbálkozik, amivel egy magára maradt, a pártja számára egyre kínosabbá váló politikus csak próbálkozhat. A rendszer politikai film, ezért a politika felemlegetése nélkül nehéz lenne róla írni, ugyanakkor egy politikai film kritikája egyáltalán nem politizálás kategória. Az emberek többsége nem szívesen vált, ami gyakran nem a hűség vagy elégedettség jele, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy megszokott valamit annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ezt már ismerem, ettől tudom, hogy mit várhatok és hasonlókkal szoktuk áltatni magunkat. Hasonlóan viszonyulunk a politikusokhoz, nem szívesen adjuk le másokra a voksunk, hiszen ezeket már ismerjük, ezektől már tudjuk, mit várhatunk és különben is, a többiek ugyanúgy lopnának. Egy politikus legyen dörzsölt, rafinált, különben kicsinálják, aki szerényen él és mindig igazat mond, azt erőtlen, hiteltelen és tehetségtelen. Mindenki mást vár el tőle ő pedig ennek megfelelően mindenkinek mást ígér. Aztán amikor baj van, mindenki okosan bólogat, hogy ugye megmondtam, várható volt, mégis mit várt, a politikusok már csak ilyenek stb. Szeretve gyűlölt emberek ők.
A rendszer (melynek eredeti címe A királyság) egy botrányon keresztül mutatja be, hogyan is működik ez a gépezet, hogyan reagál ebben a helyzetben és hogyan reagál az, akit maga termelt ki, akit maga készített fel az uralkodásra (tanított, képzett és edzett). Mi az, ami még belefér és mi az, ami már nem. A rendszer sok mindenről beszél közvetlen és közvetett módon, ami nem csoda, hiszen évezredes dologról van szó, ami mindig megpróbál alkalmazkodni a jelenhez, de közben folyamatosan előre tekint, újabb módszerek, eszközök, lehetőségek után kutatva a hatalom és a kontroll megtartása érdekében.

A spanyol ember és a spanyol politika kapcsolata ugyanolyan különleges, mint a spanyol ember és a spanyol film vagy a spanyol film és a spanyol politika kapcsolata. A rendszer egyszerre egyedi és univerzális, stílusát tekintve mindenképpen az előbbi, de mondanivalóját tekintve gyakorlatilag bárhol és bármikor játszódhatna.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Beverley Hills-i zsaru IV. lesz Eddie Murphy következő filmje
Következő cikk Megérkezett a 89 éves Clint Eastwood új rendezésének előzetese