Addams Family – A galád család – kritika


Addams Family – A galád család (The Addams Family), rendező: Greg Tiernan, Conrad Vernon, szereplők: Oscar Isaac, Charlize Theron, Chloë Grace Moretz, Allison Janney, amerikai-angol családi animációs vígjáték, 105 perc, 2019. (12)

 „Szörnyülködés helyett”

A galád család egy elhagyatott elmegyógyintézetben talál otthonra, ám a közelben épülő lakópark megzavarja a békés nyugalmat. Vajon ki jelenti az igazi veszélyt a másikra? 20 év után térnek vissza a mozikba Addamsék, ezúttal animált formában. A sztori gyakorlatilag újra kezdődik, ügyelve arra, hogy 2019-et írunk. 

Gomez és Morticia Addams a felbőszült embertömeg elől menekülve New Jersey-ben talál menedéket egy elhagyatott elmegyógyintézetben. A lakájossá tett épületbe idővel megérkeznek az utódok is, így él a galád család együtt, békességben, boldogságban, távol a világ kegyetlen valóságától. Az alant elterülő lápos vidékről felszálló köd jótékonyan elfedi őket a kíváncsi szemek elől, ám egy napon a népszerű televíziós műsorvezető, Margaux Needler lakóparkot álmodik ide, ahol az ide költöző az általa teremtett miliőben élheti dolgos hétköznapjait. Nem árulok el nagy titkot, a felek előbb-utóbb konfrontálódnak és ahogyan a múltban, az embereket ezúttal sem nehéz Addamsék ellen fordítani. Az agymosás módja csak annyit változott, amennyit a hírközlés technológiája fejlődött a kezdetek óta.
Apropó kezdetek. Addamsék 1938-ban egyoldalas képregényként kezdték pályafutásukat, majd készült belőlük élőszerelős tévésorozat és tévéfilm, animációs tévésorozat, élőszereplős mozi és Broadway musical is. Az idők során a szereplők háttértörténete és viszonyrendszere többször is változott, aminek gyakran pereskedés lett a vége a jogokat és ötleteket illetően. 2010-ben szerezte meg a jogokat az Illumination Entertainment, valamint a Universal Pictures, Tim Burton neve merült fel, mint rendező, de a stop motion animációból nem lett semmi (a klasszikus mozifilm rendezésére is őt szemelték ki eredetileg). Pedig sokan megnéztük volna. 2013-ban az MGM és a Bron Creative is beszállt anyagilag, az Illuminationt pedig a Cinesite Stuios váltotta. A feladat nem volt más, mint a több évtizedes hagyományokat és egy már kiforrott történetet tiszteletben tartva az egészet átemelni a XXI. századba. A szereplők ennek megfelelően nem változtak, Addamsék ugyanolyan különcnek és ijesztőnek tűnnek az átlagember számára, mint eddig bármikor. A galád család továbbra is fityiszt mutat a halálnak és megvet mindent, ami színes, vidám és élettel teli. Gyakran viccelődnek egymással, sajátos humoruk jól megfér arisztokratikus életmódjukkal, ahol fontos szerephez jut a hagyománytisztelet és a konzervativizmus. A világ elrohan mellettük és bár nem értenek a modern kütyükhöz, másoktól eltérően nekik még marad idejük egymásra; szerető, összetartó népség az övék. A másik oldalon ott a környezettudatos életmód, a szeletív hulladékgyűjtés, az elektromos autó, az internet és az okostelefon, de a magát haladószelleműnek és modernnek tartó polgárt ugyanolyan könnyű behülyíteni, ha ellenséget kell kreálni (erre nap, mint nap látunk példákat).Természetesen egy családi animáció nem fordulhat egymás lemészárlásába, így az egésznek összeborulás a vége, ünnepelve a sokszínűséget, a másik elfogadását, még akkor is, ha az a másik esetleg csak egy kéz vagy egy parókaszerű valami és a frászt hozza rád. A sztori tehát nincs túlkomplikálva, de tulajdonképpen eddig sem volt, az animáció pedig kihasználja azt, amire ki lett találva (sok-sok évvel a CGI előtt).

A családi mozi valóban családi, de a legkisebbeknek nem való, nem is a látvány, hanem inkább a tartalom, a mondanivaló miatt. Az alkotók több részben gondolkodnak és bár a mozi kellően szórakoztató, nem biztos, hogy teljesíteni tudja a mai szigorú elvárásokat (gyártás költségei + busás haszon + folytatás gyártási költségei).

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Terminátor: Sötét végzet - kritika
Következő cikk Lady Gaga legközelebb Ridley Scott filmjében fog feltűnni