Álom doktor (Doctor Sleep); rendező: Mike Flanagan; főszereplők: Ewan McGregor, Rebecca Ferguson, Kyliegh Curran, Cliff Curtis, Zahn McClarnon, Emily Alyn Lind, Carl Lumbly, Jacob Tremblay, Henry Thomas; amerikai horror; 152 perc (16)
Vissza a 237-esbe
„Here’s Johnny!”, mondja viccesen a Ragyogást parodizálva Ewan McGregor az Éjjeliőr a hullaházban című, 1997-es keltezésű filmben. A skót színész nyilván még nem sejthette akkor, hogy bő két évtizeddel később ő lesz a Ragyogás folytatásának főszereplője, mely egyszerre igyekszik kedvezni a két szembenálló tábornak: a King-könyv, illetve a Kubrick-film rajongóinak.
Mint az közismert, Stephen King a mai napig nem tudott megbékélni azzal a filmmel, amit Stanley Kubrick készített a Ragyogás című regényéből. Valóban két, szinte különálló alkotásról beszélhetünk, ugyanis a rendező meglehetősen szabadon kezelte a könyvet. Egyrészt megváltoztatott sok mindent a cselekményben, másrészt (az író jogosnak tűnő panaszára) a Jack Nicholson által játszott főszereplő szinte már akkor bolondnak tűnik, amikor még csak az állásinterjún vesz részt. King szintén elégedetlen volt a feleséget játszó Shelley Duvall kiválasztásával, és az sem tetszett neki, hogy Kubrick a néha önálló életre kelő sövényállatokból egy sövénylabirintust csinált. Azt nyilván nem lehet felróni a rendezőnek, hogy a technikai megvalósítás miatt a labirintus sokkal észszerűbb ötlet volt, és ugyebár itt játszódik a film végkifejlete is. A regényben felrobban a szálloda, mert Jack Torrance az őrület tetőfokán elfelejti ellenőrizni a bojlert, és az végül felrobbantja a szállodát.
Tavaly, a könyvet újraolvasva számomra ez volt a sztori gyenge pontja: ha ott van ez a szellemhotel, ami nem engedi el a lakóit és folyamatosan a tébolyba kergeti őket, akkor hogy a fenébe nem tud megfegyelmezni egy nem túl bonyolult technikai eszközt? King annyira kiborult az amúgy hatalmas közrajongásnak örvendő Kubrick filmen, hogy végül a 90-es években elkészíttette az ő ízlése szerinti adaptációt, egy minisorozat formájában, mely leginkább csak a rendkívül fura szájtartású kisgyerek miatt maradt emlékezetes.
Közrajongás ide vagy oda, azért nem csak az író utálta az 1980-as filmet, hanem számos megszállott rajongója is, akik egyetértettek az ő kifogásaival. A Kubrick-ellenesek táborába nemrég maga Shelley Duvall is beszállt, mondván, hogy a rendező lelkileg konkrétan kicsinálta a forgatás során. A film egy év keresztül forgott, és a színésznő pályáját valóban kettétörte, de leginkább a mentális trauma volt az, ami a legjobban megviselte. Ilyenkor ugyebár mindig felmerül, hogy meddig szabad elmenni a művészet érdekében, és a jó öreg Kubrick bizony szerette feszegetni a határokat. Amúgy érdekes tény, hogy Jack karakterét egy Jack nevű színész játszotta el (Nicholson), míg a fiát, Dannyt egy Danny Lloyd nevű srác (aki ezután még egy filmben szerepelt, és aztán visszavonult a színészettől, de most az Álomdoktorban felbukkan egy kis cameo erejéig).
King 2013-ban megírta a Ragyogás folytatását, Álomdoktor címmel. Sokáig nem kellett várni a megfilmesítésre – a könyvből az a Mike Flanagan forgatott filmet, akinek már köszönhettünk King-adaptációt: tavalyelőtt ő rendezte a Bilincsben című könyv netflixes változatát. Nehéz feladattal szembesült, mert tisztelegni akart a regény(ek), valamint a Kubrick-film előtt is, ami azt jelenti, hogy viszonylag komoly mértékben meg kellett változtatnia az Álomdoktor könyv cselekményét. King értelemszerűen a saját sztoriját folytatta a regényben, Flanagan viszont a Kubrick-filmhez is hű akart maradni. Nem volt könnyű dolga, de végül összejött a bonyolult mutatvány.
Flanagan egy darabig viszonylag hűen követi az Álomdoktor regény cselekményét: a Ewan McGregor alakította Danny Torrance eleinte ugyanúgy alkoholizmussal és dühkitörésekkel birkózik, mint az apja, de aztán egy keleti-parti kisvárosban kijózanodik és új életet kezd egy nyugdíjas otthon ápolójaként. Felbukkan az Igaz Kötés nevű csoportosulás, melynek vezetője, Kalapos Rose alantas célokból kifolyólag megszállottan keres olyan, lehetőleg gyerekkorú egyedeket, akik szintén bírnak a ragyogás képességével. Dan telepatikus kapcsolatot létesít egy Abra nevű lánnyal, aki rendkívüli mértékben ragyog, de természetesen Rose és társai is felfigyelnek rá. Idáig nagyjából párhuzamos halad a regény és a forgatókönyv cselekménye, de aztán egyre több eltérést tapasztalunk (Flanagan például kihagyta azt a szálat, melyből kiderül, hogy Dan és Abra valójában rokonok). A film utolsó 20 perce pedig teljesen szabadon kezeli a regényt – ami itt nagyjából azt jelenti, hogy totálisan külön utakon jár.
Amit Flanagannel szemben fel lehet hozni, az az, hogy a kevesebb talán több lett volna: a 152 perces játékidő egyszerűen túl hosszú, és így sok az üresjárat. Ami viszont mellette szól, hogy Kubrickhoz hasonlóan nem olcsó jumpscare-ekkel hozza a frászt a nézőre, hanem megteremt egy állandó feszültséget. Ha túltesszük magunkat egy-két újraforgatott jeleneten (új színészekkel természetesen) rögtön a film elején, akkor utána már elfogadjuk a rendezői koncepciót. Flanagan legnagyobb húzása az utolsó húsz perc, ami egyszerre tiszteleg a Ragyogás könyv- és filmváltozata előtt. Állítólag még King maga is vidám bólogatások közepette távozott a vetítésről, és ha már ő is elégedett, akkor olyan nagy baj nem lehet.
