A két pápa (The Two Popes), rendező: Fernando Meirelles, szereplők: Jonathan Pryce, Sir Anthony Hopkins, angol-olasz-argentin-amerikai dráma, 125 perc, 2019. (12)
Vallásinterjú
Az Isten városa (2002) Oscar-jelölt brazil rendezője, Fernando Meirelles a 2013-as pápai lemondás körüli eseményekről készített filmet Jonathan Pryce és Sir Anthony Hopkins főszereplésével.
2013-ban az argentin Jorge Mario Bergoglio (Jonathan Pryce) bíboros XVI. Benedek pápa (Sir Anthony Hopkins) Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájára érkezik. A bíboros korábban levélben kérte tisztségéből való felmentését, ám hivatalos válasz nem érkezett, most pedig a Szentatya magához hívatta. A reformernek számító, puritán, jókedélyű és közvetlen Bergoglio a regnáló pápa egyik legnagyobb kritikusa. A két ember jobban nem is különbözhetne egymástól, különösen, ami a katolikus egyház világban betöltött szerepéről, küldetéséről és jövőjéről alkotott véleményüket illeti. A német Joseph Aloisius Ratzinger bíboros fiatalkorában igazi lázadónak számított, egyházfőként azonban elenne van minden változásnak. A találkozót követően XIV. Benedek lemond, a jezsuita Bergoglio bíborost pedig pápává választják és Ferenc néven beiktatják hivatalába. Vajon mi történhetett?
Az Oscar-jelölt brazil Fernando Meirelles (Isten városa, Az elszánt diplomata, Vakság, Rio, szeretlek!) filmje azt a teóriát követi, mely szerint nem csak a Szentatya hanyatló egészsége, hanem a napvilágra került botrányok is közre játszhattak a lemondásban (erre 1415. óta nem volt példa, ekkor XII. Gergely mondott le tisztségéről). 2012-ben a pápai komornyikot őrizetbe vették bizalmas iratok kiszivárogtatásának gyanújával. Az olasz médiában megjelent híresztelések szerint XVI. Benedek három bíborost kért fel, hogy tegyenek jelentést az ügyről és csak ezután döntött a lemondásról. A jelentés az egyházon belüli korrupcióról és homoszexualitásról számolt be, valamint pénzmosásról és egyéb, a Vatikánt érzékenyen érintő ügyekről.
Mind a Szentszék (rágalmazás zavarkeltés, félretájékoztatás nem ellenőrizhető, hamis hírek alapján, melyek súlyos károkat okoznak), mind pedig XVI. Benedek cáfolta a találgatásokat és kiemelte, hogy nem kell semmilyen titkot keresni a távozása mögött és a továbbiakban is következetesen idős korára és meggyengült erejére (orvosai valóban megállapították, hogy tengerentúli utazásokra szervezete már nem képes) hivatkozott. Bergoglio bíboros, vagyis a leendő pápa tehát nem tudja, hogy milyen sors vár rá, hiszen éppen azért utazik a Vatikánba, hogy felmentést kapjon jelenlegi tisztségéből és visszatérhessen hívei legszűkebb köréhez, mint ahogy azt sem tudhatja előre, hogy a regnáló pápa mire készül. A beszélgetés nagyon lassan, döcögősen indul el és a néző számára sem válik azonnal egyértelművé, hogy valójában nincs is akkora szakadék a két ember hitvilága és a katolikus egyház jövőjéről való elképzelése között. 
A hivatalos verzió természetesen továbbra is az, hogy a lemondott XVI. Benedek a Castel Gandolfó-i pápai nyári rezidencián találkozott először Ferenccel, „a volt és a jelenlegi pápa együtt ebédelt és hosszan elbeszélgettek”. A dolgot tovább árnyalja, hogy a kiszivárgott hírek szerint 2005-ben a reformer Bergoglio bíboros kapta a második legtöbb szavazatot Ratzinger után, akit egyébként csak a negyedik körben sikerült megválasztani. Képzeljük el azt az izgalmas helyzetet, ahogy ez a két ember, ez a két rivális elkezd közeledni egymáshoz, ahogy minél többet ismernek meg a másik múltjából, minél jobban belelátnak a másik fejébe. Bár sokat megtudunk XVI. Benedekről is, a cselekmény elsősorban Ferencre koncentrál, aki fiatalon egészen más életet képzelt el magának és aki az 1976 és 1983 között fennálló katonai diktatúra alatt a jezsuita rend tartományfőnökeként máig vitatott szerepet vállalt (kicsi a világ, a dolognak magyar vonatkozása is van).
Pryce és Hopkins nem csak külsőleg hasonlítanak az általuk megformált Ferencre és Benedekre, de beszédjüket, mozgásukat és gesztusaikat is sikerült maradéktalanul elsajátítaniuk, igazi jutalomjáték az övék, azonban a visszatekintések miatt a vártnál kevesebbet látunk belőlük. A helyszínek megválasztása és az egyházi rituálék cselekménybe való beleszövése közel hozza a nézőhöz a katolikus egyházat, miközben beszél azokról a problémákról is, melyek miatt a hívők elfordulnak, a kritikusok pedig igazolásra lelnek. A feszültséget humorral oldja, amihez egy német és egy argentin igazán különleges és szórakoztató alany.
A televízióra készített alkotás Az ír és a Házassági történet után a harmadik, amit a mozik is bemutattak, bár le sem tagadhatná eredeti rendeltetését, a nagy vásznon is jól mutat.
