Boldog idők (La belle époque), rendező: Nicolas Bedos, szereplők: Daniel Auteuil, Guillaime Canet, Fanny Ardant, francia vígjáték, 110 perc, 2019. (16)
Régen minden jobb volt
A munkanélküli képregényrajzolót és illusztrátort az asszony is kidobja, ezért egy meghívásnak eleget téve visszatér 1974-be, amikor még minden szép és jó volt. Mintha Nicolas Bedos megcsinálta volna a Volt egyszer egy Hollywood európai változatát, emléket állítva a hippikorszaknak, a fiatalságnak, a korlátlan lehetőségeknek és a szabadságnak. A műfaját tekintve a Boldog idők okos vígjáték, már ha létezik ilyen. A hetvenes évekbe repít minket vissza, amikor Daniel Auteuil és Fanny Ardant talán még menőbbek voltak, mint napjainkban. Franciaországban hatalmas siker volt, szeressük hát mi is. 
Volt idő, amikor bárhol rágyújthattál, önfeledten bulizhattál, nem voltál kiszolgáltatva a sok okoskütyünek és élőben beszélgethettél másokkal, ráadásul fiatal voltál és menő, így könnyen (sokkal könnyebben) becsajozhattál. Ahogy öregszünk és egyre kevesebb esélyünk van arra, hogy megváltsuk a világot és a számtalan elkövetett hibánkkal együtt is visszasírjuk a múltat. A valaha szebb napokat látott képregény rajzoló Victor Drumond (Daniel Auteuil) válságon megy keresztül. A nyomtatott sajtó háttérbe szorulásával már nincs szükség a munkájára, ő pedig ellene van a modern kütyüknek, így a számítógépes rajzolóprogramokból és a VR-ból sem kér. A házassága szintén romokban, ami odáig fajul, hogy a múltba révedő, önmarcangoló és unalmassá vált férfit a felesége Marianne (Fanny Ardant) 40 évnyi együttélés után egyszerűen kidobja. Vicor egy barátja (?) lakásába költözik, majd eszébe jut egy jóakarójától (fia barátja) kapott ajándék. Antoine (Guillaume Canet), akit annak idején éppen ő inspirált, hogy kezdjen végre valamit az életével mára egy jól menő vállalkozás tulajdonosa, mely igazán különleges szolgáltatást nyújt. Nem kevés pénzért a kedves ügyfél bármelyik korba elhelyezheti magát, a történelmi hűségre Antoine – ellentmondást nem tűrő – maximalizmusa a garancia. 
Van, aki Marie Antoinette-tel, szeretne diskurálni, van, aki Hitlerrel és van, aki Hemingway-jel, Victor azonban abba az időbe menne vissza, amikor megismerkedett feleségével. Antoine-nak és kollégáinak sikerül idevarázsolnia a lyoni bárt 1974-ből, a jelmezek, a díszletek és a zene is abszolút korhű (az utolsó cigarettásdobozig), az atmoszféra a nézőt is beszippantja. Victor csak egyetlen estét kap ingyen, ezért mindenét pénzzé teszi, majd adósságokba veri magát, hogy szerelmével, pontosabban az őt alakító színésznővel, Margot-val (Doria Tillier) lehessen, újra és újra átélve a régi szép napokat, a fiatalságát és boldogságát, még akkor is, ha az egész csak – nem éppen olcsó – szemfényvesztés. Az időutazás egyre inkább a terhére lesz mindenkinek.
Az ember időnként segítségül hívja a múltat, ha elakad és/vagy ha nem úgy mennek a dolgai, ahogy szeretné. Ilyenkor vagy a hibáiból akar tanulni vagy a felemelő pillanatokat, a sikert, a fiatalságot, az előtte álló lehetőségeket stb. akarja újra átélni. Esetleg mindkettő. A múltat nem is szabad elfelejteni, azonban ott leragadni, csak mert a jelen, illetve a jövő kétséges, nem túl okos dolog. Victor újra előveheti a régi ruháit és emlékeit, rajzolhat, nosztalgiázhat, miközben élvezheti egy gyönyörű és szellemes fiatal nő társaságát. A legjobb azonban az lenne, ha visszatérne a jelenbe, hogy itt álljon helyt és kezdjen végre valamit magával, mondjuk tegye rendbe az életét és a házasságát, találjon munkát stb. A filmekben a térbeli és/vagy időbeli utazás mindig egyfajta spirituális utazás is, most sincs ez másként, de az egzisztenciális válságot megélő főhősnek tudatosítania kell magában, hogy ez nem tudomány-fantasztikum, csupán színészet, így változtatni csak ő tud és csakis a jelenben.
Az egzisztenciális válság és az „időutazás” párosítása szellemes és eredeti ötlet, az önként vállalt múltidézésben és énkeresésben egyformán kap helyet a humor, a romantika és pszichológia, miközben a másik oldalon, a jelenben mindvégig ott rejtőzik a technológiai és társadalmi változásokhoz igazodó személyes változás, a kiteljesedés lehetősége.
A Boldog idők szórakoztató, gondolatébresztő, humoros és elegáns francia mozi, amit hazájában imádtak és remélhetőleg itthon is minimum szeretni fogják.
