The Morning Show 1. évad – kritika


The Morning Show, készítők: Jay Carson, Kerry Ehrin, szereplők: Jennifer Aniston, Reese Witherspoon, Steve Carell, Billy Crudup, Mark Duplass, Gugu Mbatha-Raw, Neston Carbonell, amerikai dráma, 60 perc, 1 évad, 10 rész, 2019 –

A #metoo utózöngéje

Az Apple TV+ egy igazán modern sorozattal is szeretett volna nyitni novemberben, ami egyrészt visszahozza a köztudatba Jennifer Anistont, másrészt reagál az aktuális polkorrektségi visszhangra, ami az egyenjogúság kapcsán merült fel az utóbbi időben az üzleti világban. Egy férfiak uralta reggeli műsor pedig pont kellően merész terep, hogy bemutassák, milyen intrikák és karrierista ármánykodások folynak a színfalak mögött.

Amerikai egyik legnépszerűbb reggeli műsora, a Morning Show áll a középpontban, ami körül hatalmas botrány kerekedik az egyik műsorvezető kapcsán. Mitch Kesslert (Carell) többen megvádolják a volt kollegái közül, hogy szexuálisan inzultálta őket, aminek hatására Mitch-et egyből eltiltják és a stáb elhatárolódik tőle. Műsorvezető társa, Alex Levy (Aniston) elég kettős helyzetbe kerül, hiszen egyedül kell megállnia a helyét, valamint a női nem reprezentatív erejét is képviselnie kell, amivel azt hangsúlyozza a képernyőn és a munkatársai előtt, hogy nem törik össze. Pont jó időben és jó helyen belecsöppen ebbe a zűrzavarba Bradley Jackson, a bántóan őszinte és ambiciózus riporter (Witherspoon), aki Alex mellé kerül és bár szimpátiájuk egymás iránt hullámzó, mégis össze kell fogniuk, ha ellent akarnak állni az elnyomó rendszer hatalmának.

Ez mind milyen idillikus és kissé klisés is, de valóban ez a sztori. Mindenki nagyon törtető, ami leginkább a stáb tagjaira igaz és valaki vagy az igazság feltárásán vagy annak elhallgatásán dolgozik. A csatorna tulajdonosi köre is egy belső harcot vív, mindenki a maga malmára hajtja a vizet és szeretné ebből a botrányból a leghasznosabban kamatoztatni karrierjét. Valójában a sorozat erről a kétszínűségről és a csillogás mögötti keserű elembertelenedésről akar szólni, amihez Jennifer Aniston nagyon jó választás volt. Az utóbbi időben elég ellenszenves karaktereket kellett alakítania a mozivásznon (Hivatali karácsony, Förtelmes főnökök), ahol szintén ugrándozik a szerethető és utálatos spiné pozíciója között, de sajnos mindig a rossz felé dől a mérce. Itt a sorozat bár enged neki teret a kibontakozásra és a karaktere ezt kívánja, de taszító sznobizmusa sajnos üvölt a tv képernyőről, ami magából Anistonból sugárzik.

A casting kiváló, egyrészt Steve Carell már többször bizonyított drámában, de sármőr még sosem volt, ami kifejezetten jól áll neki, plána ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Reese Witherspoon pedig valószínűleg egy bolygóról érkezett Keanu Reeves-el, mivel sosem öregszik. A szerep jól áll neki, viszont a drámai részeknél mintha nem tudna egészen beleereszkedni, de ez olykor a kapkodó forgatókönyvnek is tudható be. Ez egyébként ennek a szériának az előnye és egyben a hátránya is.

Nagyon jó manírok, kijátszások, érdekes és kiszámíthatatlan fordulatok követik egymást elég gyors ütemben, ami a közepesnél kicsit erősebbé teszi, viszont témáját tekintve – annak ellenére, hogy fontos erről beszélni -, kicsit elkésett. A #metoo botrány kapcsán minden évben jönnek ki újabb filmek és sorozatok is a női emancipációt erősítő, ezt kihangsúlyozó és olykor súlyos dráma köré épülő történetekbe ágyazva, mégis 2020 elején ez már sajnos másfajta, kevésbé direkt tálalást igényel. Ami kifejezetten jó ebben, az a mélysége és ahogy ezt az egyik zaklatott lány kapcsán ábrázolja, aki egy hosszú és őszinte monológban elmeséli, mit él meg nap mint nap a történetek óta. A tehetetlenség érzése is kicsit ott lakozik azokban, akik karrierjüket, egzisztenciájukat és hírnevüket féltik amiatt, ha megszólalnak. A kétszínűséget is nagyon jól ábrázolja, hogy hogyan fordulnak el a munkatársak olyanoktól, akikről tudják, hogy titokban egyik munkatársuk összefeküdt a főnökkel, mert állítólag szerettek volna feljebb lépni a ranglétrán, pedig korántsem erről van szó.

A Morning Show egy kicsit összecsapott látlelete a mai is uralkodó egyenlőtlenségnek, azonban felszínessége (a gazdagság egzakt ábrázolása) és a karakterek mélységet csak a felszínen kapirgáló ereje miatt egy nagyon jó, egyszeri kikapcsolódást eredményező dráma lett. Jön a 2. évad, amire mindenképp maradok. A történet izgalmas kiszámíthatatlansága még kitart egy darabig.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tőrbe ejtve – kritika
Következő cikk Al Pacino nácivadász sorozata, a Hunters kapott egy hosszabb előzetest