Vaják (The Witcher) 1. évad – kritika


Vaják (The Witcher), készítő: Lauren Schmidt, szereplők: Henry Cavill, Freya Allan, Anya Chalotra, Eamon Farren, Adam Levy, amerikai fantasy, 60 perc, 1 évad, 8 rész, 2019 –

Egy fantasztikus újragondolás

Megint egy epikus alapanyag, amit elsőként könyvek formájában ismerhetett meg a nagyvilág, ami Andrzej Sapowski lengyel író tollából pattant ki a ’80-as években és egy szláv mondakörre épülő, természetesen rejtett társadalomkritikába burkolt történetet ismerhettünk meg. Azóta kapott szerepjátékos, képregényes, filmes és videójátékos feldolgozást is, így itt volt az ideje egy klassz fantasy sorozatnak, ami eléggé pazarra sikerült.Első és legfontosabb, amit le kell szögeznem: Vaják-szűz vagyok, így sem a könyveket nem olvastam, a PC játékkal talán háromszor, ha játszottam, ami kb. annyira volt elég, hogy ismerős legyen a karakter és a világépítés, de ezen kívül a történeti háttér teljesen újdonság volt számomra. Így egy laikus junkie kritikája ez, aki elsősorban arról az oldalról próbálja meg értékelni a Vajákot, ami eredeti célja is volt: a könyveket nem ismerők is élvezhessék a sorozatot.
A fabulát, a klasszikus értelemben vett történetet nehéz összefoglalni, hiszen egy hatalmas univerzumépítés tanúi lehetünk, egy kvázi alternatív fantáziavilág, ami tele van különféle lényekkel. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint a Trónok harcát, csak sokkal több mitológiával és varázslattal. Három szálon fut a cselekmény, amiben az abszolút főszereplő a vaják, Ríviai Geralt egy féllény, egy szörnyek mondott emberszerű képződmény, akitől mindenki retteg, de képességét előszeretettel használják ki az embereket és felbérelik mindenféle bérgyilkos munkára, hiszen hatékonyan képes kiírtani a legbrutálisabb mutánst is természetfeletti képességeivel. Az egyik történetszál az ő road movie-ja köré épül, ahogy a kontinensen kalandozva különböző kalandok érik. Henry Cavill a legjobb, akit erre a szerepre választhattak, hiszen nem elég, hogy a Vaják könyvek rajongója, így nagyon támaszkodott a hitelességre és még a hangját is elváltoztatta, hogy olyan legyen, mint a játékokban, ráadásul kinézetéhez és karizmájához ez a „leszarom” morgós, káromkodós stílus nagyon illik. Az izmaira sem lehet panasz, de ezúttal fejben is nagyon ott volt, ami meglátszik a végeredményen. A második szál Vengerbergi Yennefer kálváriája, aki hatalmas árat fizetett azért, hogy varázslónő lehessen. Az ő epizódjaival ismerhetjük meg a mágusok kultúráját, eszmeiségét és hátterét. A varázslók ebben a világban nem mondhatóak éppen korrekt személyeknek, ugyanis hatalmuk miatt egyeduralkodóként tekintenek magukra, így morális vagy erkölcsi dilemmáik nincsenek, mikor emberölésre kerül a sor. Yennefer intim kapcsolatbakerül Geralttal – bár Geralt hasonló jó madár, mint a Vikingek Vasbordájú Björn-e, aki minden útjába eső nőt meghág -, de ő van egyedül rá akkora hatással, hogy változni is képes miatta. Ez kiemelt dramaturgiai szempont, hogy a Fehér Farkas (Geralt „legendává vált” neve) a történettel együtt fejlődik. Ezért nincsenek benne óriási csaták a végét kivéve és ezért ilyen lassú, anekdotázós az elbeszélés, mivel egyrészt az idővel óriásit játszanak a készítők – tudtommal ez a könyvnek is köszönhető, hiszen hasonlóan kusza a timeline és ezt nagyon szépen sikerült interpretálni.

A harmadik történet Ciri köré épül, akinek vére a prófécia szerint kivételes, hiszen olyan képességekkel rendelkezik, ami elhozhatja az Apokalipszist. Nem mellesleg maga Ciri Geraltnak lett ígérve a Meglepetés Törvénye jogán, így az ő útjaik is párhuzamosan haladnak egymás felé. Az ő íve sajnos a két erősebb karakter mellett kicsit elveszett. Ennek a törvényszerűség is az oka, mivel Yennefer és Geralt olyan erős epizódokat kaptak, hogy Ciri már kevésbé fért bele, inkább a nagyanyjának, Calanthénak a harcát követhetjük végig a nilfgaardiak ellen, akik meg akarják dönteni az uralkodását és hódításuk nem áll meg szörnyű pusztításuk után sem. Ciri sajnos még fiatal, története elején járunk, így puszta menekülésnél és más népekkel való találkozásán kívül nem sok derül ki róla.
A zene, a jelmezek, az atmoszféra mind rendhagyó. A lengyel mondavilág apró pillérei ötvözve egy láthatóan szövevényes világépítéssel kitűnően érzékeltetik, hogy mégis mire számíthatunk ebben az univerzumban. Ami talán kuszává teheti a sztorit, a rengeteg utalás más népekre és jóslatokra, amikre a laikusok sajnos nem képesek rögtön reagálni és asszociálni. Valamint a mágusok varázslásának gyengeségei is érdekesek ahhoz képest, hogy más fantasy mit szokott nyújtani. Yennefer még nagyon sok évvel később is kicsit mintha gyenge lenne és az utolsó részben lévő csata (amit fun fact, nálunk a tatai várban vettek fel) bár izgalmas, hogy mágusokkal történik, ennek ellenére nagyon esendőnek ábrázolták őket. Nem mellesleg a CGI látványnál is párszor kilóg a lóláb, így olykor a sötétség erejével próbálják meg leplezni a kellemetlenséget, több-kevesebb sikerrel.

Ezektől függetlenül nagyon izgalmas és élvezetes, ráadásul hazai vonatkozása miatt – itt forgatott jelenetek, magyar szereplők – még közelebb hozza a szívünkhöz. A párbeszédek, az egysorosok, Kökörcsin nótái és az egész, legendáriumként ábrázolt vaják kultusz rendkívül érdekes és alig várjuk a 2. évadot!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Timothée Chalamet lesz Bob Dylan és a filmet James Mangold rendezi
Következő cikk A The Mandalorian sorozat képregényváltozata pár évtizeddel korábban