Árok (Underwater), rendező: William Eubank, szereplők: Kristen Stewart, T.J. Miller, Vincent Cassel, amerikai akcióthriller, 95 perc, 2020. (16)
Nyomás!
Kristen Stewart 11 kilométer mélyen gépészkedik, kapitánya Vincent Cassel. Ők ketten, valamit további négy társuk azon fáradoznak, hogy egy mélytengeri katasztrófa túlélőiként lehetőleg egy darabban jussanak a felszínre. Lesz, akinek ez sikerül és lesz, akinek nem.
Klímakatasztrófa ide vagy oda, az emberiség olajéhsége mit sem csökkent, ezért a kereslet kielégítése érdekében egyesek a végsőkig képesek elmenni. A végsőkig jelen esetben majdhogynem szó szerint értendő, a filmben szereplő cég ugyanis az óceán legmélyén, a Mariana-árokban végez próbafúrásokat, ami nagyjából 11 kilométert jelent. A hely a Föld legmélyebb pontja megtisztelő címet 1875-ben nyerte el, igaz, ekkor még „csak” 8 km-es mélységet mértek itt. Ember elsőként 1960-ban merült alá az ismeretlenbe, Jacques Piccard és Don Walsh a Triest fedélzetén ereszkedett a mélybe (eddigre kiderült, hogy a 8 km picit kevés). Ember nélküli jármű 2009-ben járt arrafelé (Nereus) és nem írtam volna le mindezt egy filmes oldalon, ha – fél évszázaddal az első emberes merülés után – 2012-ben maga James Cameron indult volna útnak a veterán Don Walsh-sal (a kapszula neve Deepsea Challenger volt, ami Piccard kutatóhajóvá átalakított halászhajója, a Challenger után kapta a nevét, de így hívják az árok legmélyebb pontját is) az oldalán. 2019-ben Victor Vescovo vállalkozó és felfedező több alkalommal is lemerült, ennek során új élőlényeket és geológiai formációkat, valamint – sajnálatos módon – műanyag hulladékot figyelt meg. 
Visszatérve a filmhez a fúrásokat végző csapat tagja a gépész Norah (Kristen Stewart) is, aki egy rövid lamentálás után (mennyire más itt lent az élet) egy vízbetörés kellős közepén találja magát. Hogy mi okozta, azt egyelőre csak találgatni lehet, minden esetre Norah menekülőre fogja a dolgot és közben találkozik a menthetetlennek tűnő állomás néhány túlélőjével is. Bár a film elején ezt gyorsan átismételtetik velünk, talán még sokan emlékeznek arra tanulmányaikból, hogy ott lent nagyon sötét és nagyon hideg van, a nyomásról nem is beszélve. Az élővilág pedig alkalmazkodott ehhez, gyakran egészen különleges teremtményeket létrehozva, melyek igen korán megmozgatták az emberek fantáziáját és szültek hajmeresztő históriákat az elfogyasztott rum mennyiségének függvényében. Norah és további hat társa, köztük a kapitány (Vincent Cassel) elkezdenek versenyt futni az idővel és megoldást találni a problémájukra, vagyis a számukra egyre kedvezőtlenebbé váló körülmények között (ellenére) a felszínre jutni épségben. Rövid agyalás után meg is születik terv, ami nem csak elsőre tűnik ijesztőnek, először lefele mennek, majd gyalog át (az óceánfenéken) a régebbi állomásra és onnan fel. Maga az előzetes lövi le a poént, mely szerint odakint vérszomjas lények várják hőseinket, de persze mindent ott sem mutatnak meg, lesznek még meglepetések.
Az Árok gyakorlatilag az elmúlt évtizedek „klausztrofób” filmjeinek összes ismert elemét felhasználja. Bemutat embereket – akiket, ha nem is kedvelünk meg, de nem kívánjuk a halálukat (ugye nem?) -, majd egy mindentől és mindenkitől elzárt helyen életveszélyes helyzetnek teszi őket, ahol megmutatkozik a személyiségük és az, hogy a probléma megoldásához mennyiben képesek erejük, szaktudásuk, vezetői készségük stb. révén hozzájárulni. Lesz, aki képes hideg fejjel gondolkodni, mások inkább pánikolnak vagy elviccelik a dolgot (T.J. Miller karaktere éppen erre lett kitalálva), lesz, aki mindent megszerel és lesz, aki mindenre lőne. Amikor egy filmben szkafandert húznak, szinte biztosra vehető, hogy beakad a biztosító kötél, elfogy az oxigén, megreped a sisak, eggyel kevesebb mentőkapszula van stb., miért is kéne ezektől merőben eltérő dolgokkal operálni, mikor jól elhelyezve és kivitelezve régóta működnek.
Ami a horror részét illeti, nem vagyok nagy fogyasztó, de azt mondanám, nagyjából egyenlő arányban vannak a várható és a nem várható (kiszámítható?) részek. A ruhák, felszerelések és az állomás kifejezetten jól vannak kitalálva, a 11 km mélyen játszódó cselekmény külső felvételei ugyancsak jól adják vissza azt, hogy itt bizony szinte semmit sem lehet látni, persze hülyén nézne ki, ha másfél órán keresztül csak a sötétséget bámulnánk. Kellő dinamika mellett azért jut idő a kötelező lelkizésre is, ami viszont furcsán hat, hogy a bár a film elején beszámolnak furcsa eltűnésektől, balesetekről és lényekről, a személyzet mintha erről mit sem tudna, pedig egy ennyire zárt közösségben – a tulajdonos cég minden igyekezete ellenére -nehéz ezeket eltusolni. A szőke, tüsihajú Kristen Stewart bugyiban és sportmelltartóban rohangászik, hát tegye, ha úgy kényelmesebb neki (gyakorlatilag ezzel a külsővel sétált át a Charlie angyalai díszletébe), a PC jegyében még a lapos mellű kolléganő megjegyzés is elhangzik.
Az Árok nem váltja meg a világot, nem újítja meg a műfajt, de kellemesen nyomasztó, még akkor is, ha A bolygó neve: Halál, A mélység titka, A Poszeidon katasztrófa, a Mélytengeri pokol és más hasonló filmek emlékezetes és kevésbé emlékezetes pillanatait tartalmazza.
