Sötét vizeken (Dark Waters), rendező: Tod Haynes, szereplők: Mark Ruffalo, Anne Hathaway, Tim Robbins, Bill Pullman, amerikai életrajzi dráma, 126 perc, 2019. (12)
Tapadásmentes rémálom
A teflon a huszadik század egyik csodája, mely forradalmasította az otthoni sütés-főzést és az élet számos területén jelen van. A szervezetből nem ürül ki, lassan, alattomosan öl, mint a legtöbb modern és közkedvelt dolog. A Sötét vizeken a nyolcvanas évekbe visz minket vissza, amikor egy farmer rájön a gyártó sötét titkára, de ezzel inkább ellenségeket, mintsem támogatókat szerez magának. Utóbbiak között van egy ügyvéd is, aki igazi megszállottjává válik az igazságnak.
Ami nincs fent az interneten, az gyakorlatilag nem is létezik. Manapság nem könnyű a dolga annak, aki megtörtént eset feldolgozására adja a fejét, hiszen tényleg rá tudunk keresni minden apró részletre. Egy jó filmes éppen ezért olyan dolgokra koncentrál, ami a részleteket jól ismerők számára is új élményt jelent, mint pl. az emberi oldal. Vagy alaposan kiszínezi a történetet, ami ezúttal nem játszik.
A Sötét vizeken című film tipikusan a nagyhal megeszi a kishalat ősi törvényének feszültségeire épít, miközben egy vegyipari szennyezés körül terjengő botrány adja a történet magvát, ami természetesen fájó igaz történeten alapul. Az amerikai DuPont vállalatról kiderül, hogy brutális környezetszennyezéssel és emberélet veszélyeztetésével kapcsolatos bűnöket követett el. Ezzel a nagyhallal veszi fel a harcot Robert Bilott (Mark Ruffalo) ügyvéd, és Wilbur Tennant (Bill Camp) farmer.
A történetben számos olyan dolog van, amitől érdekesebbnek, izgalmasabbnak hat, mint egy „átlagos” megtörtént eset. Ügyvédünk eredetileg a nagy cégeknek dolgozik, vagyis azon túl, hogy nagyon is jól ismeri a rendszert, éppen a hozzá hasonlók munkájának köszönhetően alakult az a jogi környezet, mellyel szemben a kisembernek esélye sincs. Amikor elvállalja az ügyet, egy már sokszor lejátszott, a fent említett kisember számára megnyerhetetlen meccsbe kell új elemeket bevinnie, hiszen alapesetben mindenki pontosan tudja, mit fog lépni a másik.
A szóban forgó vegyipari óriás valóban az egyik legnagyobb, jelen van a világon mindenhol, újításai, fejlesztései jelentősen megkönnyítik a modern kor emberének mindennapjait. A helyi közösségek számára munkát teremt, az átlagosnál jobb életkörülmények biztosításához bőkezűen támogatja az ott élőket a szabadidő, a kultúra, az oktatás és a sport stb. területén. Talán nem véletlen, hogy az emberek cserébe elviselik, eltűrik az apró kellemetlenségeket (már amikről egyáltalán tudnak) és számukra mindenki gyanús és nemkívánatos, aki másként vélekedik, szaglászik, vizsgálódik.
Bilott évtizedeket áldoz az életéből az ügyre, kockára téve ezzel mindent, beleértve a karrierjét és a családi békét is. Miközben egyre kevesebb pénzt hoz (sőt, inkább visz) az ügyvédi irodának, ezáltal egyre kevesebb tiszteletdíjra jogosult, egykori kezdő kollégái szélsebesen haladnak felfelé a ranglétrán a szakmai és anyagi megbecsülés útján.
Mindezek után azt hihetnénk, hogy amit látunk, az egy szimpla tárgyalótermi dráma, de annál sokkal többrétegűbb, különleges a film. Azon túl, hogy bemutat egy társadalmi feszültséget, amiben egy gazdag nagyhatalom mulasztásai miatt az azt kiszolgáló szolgáló munkásosztály (és a farmerek) szenvednek halálos mértékekben, és közben részletesen végigveszi Robert Billot személyes kálváriáját is, melynek középpontjában a munka és a család összeegyeztethetetlen tényezői állnak.
A nézőben szinte csontig hatol a düh, amikor Bilott rájön, hogy oly sok évig szándékosan mérgezte a Dupont a kisvárost, sőt hovatovább az egész világot is. De a borzalmak csak ott következnek igazán, amikor a méregnek a cég dolgozóira gyakorolt hatása kerül kifejtésre. Mert van itt még egy dolog, ami megadja az alapfeszültséget, ez pedig az önszabályozás. A cégek kedvükre állíthattak elő újabb és újabb vegyianyagokat, ezek káros hatásait saját maguk vizsgálhatták, majd a kapott eredmények alapján történhetett meg az adott vegyianyag bejegyeztetése. Az illetékes hatóság gyakorlatilag a folyamat végén kapcsolódik be a dologba és ha mulasztást állapít meg (kizárólag a rendelkezésére álló információk alapján), akkor kiszab egy jókora bírságot, amit az adott cég röhögve kifizet. Amíg tart a jogi hercehurca, a terméket boldog, boldogtalan használhatja. Boldog nyolcvanas évek.
A környezetszennyezés és az ebből fakadó egészségügyi károk a témája sosem volt még ennyire aktuális, és a film bír is egy felrázó, cselekvésre késztető erővel, mindamellett, hogy a képi világa nyomasztóan szocreál a zöld és a szürke árnyalataival.
Mark Ruffalo és Bill Camp mellett Anne Hathaway is minőségi alakítást nyújt a támogató feleség szerepében, de Tim Robbins is nehezen feledhető az óvatos, de segédkező felettes szerepében. Ezen a téren ügyvédünknek hatalmas szerencséje van, főnökének motivációja kevésbé ismert, de sokkal inkább tűnik egy igazságot kereső, kellő tudással, pénzzel és befolyással bíró, felelős (és aggódó) vezetőnek, mint egy pénzéhes valakinek, aki majd jól lehúzza a károsultakat.
Mark Ruffalo számára egyértelműen fontos volt ez a film, ő is azon sztárok közé tartozik, akik ismertségüket, kapcsolataikat és anyagi lehetőségeiket felhasználva próbálják meg felnyitni az emberek szemét. Színészi játékának, a történet összetettségének, valamint Todd Haynes rátermettségének triászából jött létre ez a sötét tónusú, sallangmentes, ám mégis erős és fontos alkotás, mely – csaknem – tökéletesen mutatja be a hétköznapi ember szélmalomharcát a környezetromboló vállalatóriásokkal szemben.
