A film rövid története 7. rész

Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben a Hetedik Sor Közepe csapata megkísérli azt, ami másoknak csak hosszú könyvciklusokban sikerült: írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. A legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek. Az 1., 2., 3., 4., 5. és a 6. rész itt >>>

Szovjet montázsiskolák

Miközben Európa nyugati felében a filmvilág az avantgarde irányzatokkal kísérletezett, a Szovjetunióban progresszió egészen más irányt vett. A háborút követő légkör nem kedvezett az experimentális irányzatokkal kacérkodó alkotóknak. Ehelyett az orosz filmkészítők a szovjet cenzúra igen szűkös keretei közé szorítva, inkább technikai aspektusaiban forradalmasították a filmet. Ezt nevezzük az orosz montázsiskolának, ami alapjaiban változtatott meg mindent, amit addig a moziról hittek. Ennek filmtörténelmi jelentőségű mozzanatnak a szereplői pedig tényleg elválaszthatatlanul összefonódtak 1917 eseményeivel, és a formálódó totalitárius szovjethatalommal. Az érvényben lévő kulturális iránymutatás szerint, a „hatástalan propaganda valójában ellenpropaganda”, így a vörös agitátorok minden támogatást megkaptak, amire csak egy hithű propagandafilmesnek szüksége lehet. Stiláris megkötésektől mentesen, irigylésre méltó költségvetésből dolgozhattak, az elvárás csupán annyi volt, hogy a végeredmény jó, és szovjet legyen. Így a legenda szerint a kor orosz filmesei propagandafilmek gyártása és a nyugati sikermozik „szovjet kompatibilissé” montázsolása közben tettek szert korukat meghazudtoló vágási készségeikre.

Itt kezdték el használni a mára a már olyan alapvetésnek számító montázs-szekvenciákat, mint a Metrikus Montázs (egyforma hosszúságú képek követik egymást), a Tonális Montázs (az egymást követő képek tónusváltása a hangsúlyos), vagy a Párhuzamos montázs (az események azonos időpontban, de különböző helyszíneken zajlanak). Ezeket a montázs típusokat az ,,Attrakció Montázs” gyűjtőnév foglalja egységbe.

Dziga Vertov: Ember a felvevőgéppel

Az orosz montázsiskolák másik ágazata az Intellektuális Montázs, ami elsősorban Szergej Eisenstein munkáiban kap hangsúlyos szerepet. Eisensteinnél a montázs mélyebb jelentésértelmezéssel bír, az egész cselekmény gondolatiságára kiható komponensé lényegül át. Az intellektuális montázs hatásmechanizmusa leginkább a Sztrájk (1925), vagy a Patyomkin páncélos (1925) című filmjeiben érhető tetten, ahol Eisenstein lebilincselő képalkotással és az ízlésesség határain belül mozgó agitációval alkotja meg a minden idők talán leghatásosabb propagandafilm párosát.

Az orosz montázsiskola követői az életet csak imitáló, nyugati–stílusú ,,műfilmek” ellenpólusaként identifikálják magukat, alkotásaikat egyszerűen,,életfilmként” aposztrofálva. Igénynívójuk, a film a művészi pózoktól való megtisztítása, alapanyaguk pedig maga az élet. Filmjeikben minimalizálják a színészek és a narratív stilizáció szerepét, a rögzített anyagokat a pulzáló képkompozicókkal és a virtuóz montázstechnikával teszik élvezhetővé. Hitvallásuk szerint az életnek nincs szüksége művészi felülbíráltra, ami ítélkezik afölött, hogy mi méltó és mi nem méltó a mozivászonra. Az élet a hétköznapokban is halad, minden szépségével és fájdalmával együtt. Az művész feladata csupán annyi, hogy formába öntse a felkínált lehetőségeket.

(A Patyomkin páncélos lépcsőn lezajló mészárlása, a mozi történetének egyik leghatásosabban szerkesztett képsora)