Airplane! (1980); rendezők: Jim Abrahams, David Zucker, Jerry Zucker; főszereplők: Robert Hays, Julie Hagerty, Leslie Nielsen, Lloyd Bridges, Robert Stack, Peter Graves, Kareem Abdul-Jabbar, Stephen Stucker; amerikai vígjáték; 87 perc; amerikai premier: 1980. július 2., magyarországi tévépremier: 1988. augusztus (12)
Ez meg ZAZ: 40 éves az Airplane!
1980-ban nagyjából öt hét leforgása alatt olyan, máig klasszikusnak számító filmeket mutattak be az amerikai mozikban, mint A Birodalom visszavág, A Ragyogás, a Blues Brothers és az Airplane! Utóbbi alkotás ma tölti be a negyedik ikszet, mi pedig egy kicsit visszatekintünk az elkészítésére, hiszen mégis csak minden idők egyik legjobb vígjátékáról van szó. És még a magyar szinkronban hallható ’Pájnacsősz’ névnek is utánajárunk.
„Elnézést, nincs valaki önök között, aki tud repülőt vezetni?”
A történet (mármint nem a filmé, hanem a készítőké) Wisconsinban indul az ötvenes években, itt és ekkor barátkozott össze ugyanis Jim Abrahams a Zucker fivérekkel, Daviddel és Jerryvel. Elválaszthatatlanok lettek, lényegében egyetemre is együtt jártak, majd a hetvenes évek elején megalapították a Kentucky Fried Theater nevű vígjátékcsoportjukat. Filmes ambícióik is voltak, és 1977-re eljutottak odáig, hogy egy forgatókönyvük megfilmesítésre került. A Kentucky Fried Movie című abszurd alkotást John Landis rendezte, és a forgatáson gyakran ott sertepertélő ZAZ-trió (a rövidítés a vezetékneveik kezdőbetűire vonatkozik) tagjai egyetértettek abban, hogy legközelebb már ők szeretnék irányítani a munkálatokat. De itt most vissza kell lépnünk egy kicsit az időben.
„Hát, nem ma fogok leszokni a dohányzásról…!”
Magyarországon csak a nyolcvanas évek közepétől honosodott meg a VCR, vagyis a videómagnó (akkori elnevezés szerint: képmagnó), de az USA-ban már a hetvenes évek környékén elérhető volt ez az akkor még elképesztő technikai vívmánynak számító készülék. Hogy a vígjátékcsoporthoz, illetve esetleges későbbi forgatókönyveikhez legyen elég ihlet, ZAZ-ék rengeteg mindent felvettek a tévéből. Egyik éjszaka is benyomva hagyták a felvevő gombot, és amikor másnap visszanézték a szalagot, azon egy Zero Hour című, obskúrus repülős filmet találtak. Rájöttek, hogy a cselekményt remekül ki lehet egészíteni a MAD magazin, a Monty Python, Mel Brooks na meg a korai Woody Allen által inspirált abszurd elemekkel, és hamarosan össze is dobtak egy forgatókönyvet. Közben megszerezték a Zero Hour jogait, hiszen erre jogilag szükség volt a paródia elkészítéséhez, ráadásul a két film cselekménye rendkívüli mértékben egyezik (és az eredeti főszereplőt Ted Strykernek hívják). A szkriptre végül a Paramount stúdió csapott le.
„Utoljára akkor voltam ilyen rosszul, amikor azt a Ronald Reagan filmet néztük a tévében.”
A producerek egy olyan nagynevű komikust szerettek volna a főszerepben látni, mint Chevy Chase vagy Bill Murray, de ZAZ-ék egyrészt nem ragaszkodtak nagy névhez, másrészt az volt a fő koncepciójuk, hogy komoly színészek játsszák a vicces szerepeket. Így sikerült megnyerni a főszerepre Robert Hays-t, aki akkoriban az Angie című tévésorozat egyik sztárja volt, de mozifilmben korábban még nem játszott. Hogy mennyire játszott bele a szerződtetésébe a pilótaengedélye, azt nem lehet tudni. Érdekesség, hogy még David Lettermannel is készült próbafelvétel, de őt a menedzsere végül lebeszélte a színészi karrierről. Ami a női főszereplőt illeti, Julie Hagertynek szinte semmilyen kamera előtti tapasztalata nem volt, de annyira jól teljesített a meghallgatásokon, hogy Zuckerék őt választották (pedig még Sigourney Weaver is pályázott a szerepre).
„Hát, nem ma fogok leszokni a piálásról…!”
A ZAZ-oknak volt még egy ennél is merészebb húzásuk: a főbb mellékszerepekre csupa ismert, középkorú drámai színészt szerződtettek. Az abszurd humor egyik fő jellegzetessége, hogy teljesen átlagos helyzetek válnak nevetségessé, és a három rendező-író szerint ez megkívánta azt a húzásukat, hogy ne szerepeljenek komikusok a filmben. Így került a szereposztásba Leslie Nielsen (előtte rengeteg komoly sorozatban és filmben szerepelt), Robert Stack (a Szélbe írva című filmért Oscarra jelölték ’57-ben, és ő játszotta Elliot Ness-t az Untouchables sorozatban), Lloyd Bridges (Jeff Bridges édesapja, korábbi western sztár) és Peter Graves (a régi Mission: Impossible széria főszereplője). Utóbbi először ízléstelennek találta az Airplane! forgatókönyvét, de aztán az ügynöke tanácsára meggondolta magát. Mielőtt a fent említett urak aláírták a szerződésüket, a ZAZ trió megkereste Charlton Hestont, George Kennedyt, Christopher Lee-t és Vincent Price-t is, de ők egytől egyig nemet mondtak (Kennedy aztán később felbukkant a Csupasz pisztolyokban). Fontos megemlíteni még egy különleges szereposztási húzást: ahogy a Zero Hour színészi gárdájában felbukkant egy akkor aktív kosárlabdázó, Elroy Hirsch, úgy itt Abrahams és a két Zucker megnyerte egy fontos szerepre a korszak legnagyobb játékosát, Kareem Abdul-Jabbart, aki részben magát játssza a filmben. Egy utolsó mondat a castingről: a három rendező szintén szerepel az Airplane!-ben. Abrahams egy vallási fanatikust alakít, a két Zucker pedig azokat a karaktereket játssza, akik félreirányítanak a kifutópályán egy repülőt (egyikük magyar hangja Verebély Iván!).
„Mi is volt a vacsora?” „Választani lehetett hal és marhasült között.” „Ó, igen. Én lasagnét ettem.”
Ahogy már említettük, a film elsősorban a Zero Hour paródiája, de az csak eszközül szolgált arra, hogy ZAZ-ék kiparodizálhassák a hetvenes évek egyik uralkodó trendjét, a katasztrófafilm műfaját. A mai szemmel már rémesen gyenge, de akkor mégis Oscarra jelölt (legjobb film kategória!!) Airport, aztán annak folytatásai (Airport ’75, Airport ’77, Airport ’79) már eleve paródiáért kiáltottak, de az Airplane!-ben ott vannak még a Poseidon filmek is (az egyik, ’72-es alkotásban maga Nielsen is szerepelt!) és A pokoli torony. A három humorgyáros azért szívesen parodizált egyéb műfajú filmeket is: a Casablanca, a Most és mindörökké, a Cápa és a Szombat esti láz is ugyanúgy a kigúnyolás sorsára jutott az Airplane!-ben.
„Hát, nem ma fogok leszokni a nyugtatókról…!”
Az ismeretlen főszereplőket és szokatlan szerepekbe helyezett idősebb drámai színészeket alkalmazó Airplane! azonnali siker lett, lényegében pár nap alatt behozta a forgatási költségeit. A közönség és a kritikusok egyaránt imádták a filmet, mely hamar klasszikussá vált, és az ázsiója szemernyit sem csökkent az elmúlt négy évtizedben. Simon Pegg szerint ez minden idők legjobb vígjátéka a Brian élete és a This Is Spinal Tap (magyar cím: A turné…) mellett, néhány évvel ezelőtt pedig az Empire egy cikken keresztül bemutatta, hogy miért annyira zseniális Zuckerék komédiája: a legjobb poénokat megemlítve prezentálták azt, hogy szinte szabályos időközönként, minimális szünetekkel jön mindig egy újabb és újabb röhögtető pillanat. Az Airplane! lényegében alapjaiban változtatta meg a vígjáték műfaját, a poénjai a mai napig viccesek, és a film nem csak 40 évvel ezelőtt számított frissnek és újszerűnek, hanem most, a 2020-as években is ugyanúgy élvezhető.
„Ideges?” „Igen.” „Első alkalom?” „Nem, máskor is voltam már ideges.”
Az Airplane! mozifilm, Magyarországon viszont sajnos elkerülte a filmszínházakat. Ennek pontos okát nem tudjuk, már csak azért sem, mert kiváló színvonalú szinkron készült hozzá a nyolcvanas években, igaz, csak a televízió számára. A magyar tévépremier 1988. augusztusában volt, ezen sorok írójának viszont már egy évvel korábban megvolt a szinkronos változat agyonmásolt VHS kazettán. Nem tudni, hogy hogyan szivároghatott ki ez a verzió, és hogy miért várt annak idején a Magyar Televízió legalább egy évet a bemutatással. Szerencsére ami késett, nem múlott – a ’88. augusztus végi premiert követően az új tanév elején a mi sulinkban mindenki az Airplane! poénjait emlegette, és minden bizonnyal máshol is ez volt a helyzet.
„Kiver a frász, ha…” „Ne legyen gyáva. És ne szólítson Verának.”
A szinkron készítőinek nem volt könnyű dolga, mert a ZAZ-ok telepakolták szóviccekkel a forgatókönyvet. Ezeket a szójátékokat a magyar változatban több/kevesebb sikerrel dolgozták át a szakemberek: a legendás „don’t call me Shirley” például „ne szólítson Verának” lett, Captain Ouveur neve pedig „Tétel kapitányként” szerepel a szinkronban (hogy össze lehessen keverni a ’vétel’ szóval). Amit viszont nem indokolt semmi, az az, hogy Ted Striker neve valamiért Ted Pájnacsősszé változott. Ezen annak idején is rengeteget agyaltunk, és pár évvel ezelőtt Balog Mihály szinkronrendező fellibbentette a fátylat: annyira bolondosnak és őrültnek találták a filmet, hogy még akartak csavarni rajta egyet. Érthető módon a ’pinacsősz’ szó nem hangozhatott el, és ezt változtatták meg pájnacsőszre. Ja, és hogy mi az a pinacsősz? Egy internetes szótár szerint börtönszlengben az erkölcsrendészeti nyomozókat hívják így. A szinkron egyik legnagyobb erénye Sinkovits Imre a doki szerepében; egyébként aki már látta az Airplane!-t (vagy pl. a Csupasz pisztolyokat) eredetiben, az tudja, hogy Lesie Nielsennek szinte ugyanolyan gyönyörű orgánuma volt, mint a legendás magyar színésznek. Ami talán egy kicsit kevésbé sikerült jól, az a két „jive” szlengben beszélő fekete karakter mondatainak lefordítása, ráadásul eléggé degradáló módon egy másik szereplő úgy utal erre a régi, szofisztikált zsargonra, hogy „én is beszélek csövesül.” A németek ezt máshogy oldották meg: a két feka durva bajor akcentussal szólal meg a német szinkronban, az olasz változatban pedig nápolyi szlenget beszélnek. Egyik se gyenge ötlet, meg kell hagyni.
„Hát, nem ma fogok leszokni a szipuzásról…!”
A hatalmas siker láttán a Paramount vezetői természetesen elkezdték ostromolni a ZAZ triászt, hogy csináljanak folytatást, ők azonban hallani sem akartak erről. Végül a stúdióvezetők kiadták „alvállalkozóknak” a projektet, és ekképp volt lehetséges, hogy az 1982-ben bemutatott Airplane II már a három eredeti alkotó közreműködése nélkül készült el. A folytatás lényegében az első rész kópiája, csak egy űrsiklón játszódik, és hogy nem teljesen nézhetetlen, az annak is köszönhető hogy a színészi gárda nagy része visszatért; még olyanok is, akik csak kis mellékszerepeket játszottak két évvel korábban. Nielsen, Stack, Graves és Abdul-Jabbar viszont nem vállalta a folytatást, de jött helyettük William Shatner, Sonny Bono és Rip Torn. Zucker, Abrahams és Zucker állítólag a mai napig nem nézte meg az Airplane II-t.
„Irányítsuk őket a tóra, úgy talán kevesebb ártatlan ember hal meg.”
A ZAZ trió az Airplane! után furcsa módon a televízió felé fordult, és oda forgatta a hatrészes Nagyon különleges ügyosztály című vígjátéksorozatot. Nem aratott nagy sikert, mert állítólag túl agyas volt a nézők számára – azóta már természetesen kultikus státuszba emelkedett. Abrahams és a két Zucker ezután visszatért a filmvászonhoz, és elkészítette a Top Secret! című nem kevésbé legendás komédiát, melyben a kémfilmek világát parodizálták ki. A ’86-os Borzasztó emberek ha nem is borzasztóra sikeredett, de nem közelítette meg a korábbi munkáik színvonalát. A Csupasz pisztoly viszont aztán mindent vitt: a Nagyon különleges ügyosztályból átmentették Frank Drebin karakterét és egy csomó poént is. Ezt már csak David Zucker jegyezte rendezőként, akárcsak a szintén jól sikerült második részt, a meglehetősen gyengécskére sikeredett harmadikat viszont már ők is kiadták alvállalkozóknak. A három ZAZ tag ekkor már mindig külön rendezett, de többnyire maradtak a vígjátékok világánál – a Nagy durranás filmek, a Maffia! és az Üldözési mánia már mindenképp alacsonyabb színvonalat képviselt, a Horrorra akadva 3-4-et pedig jobb, ha meg sem említjük. A triászból leginkább Jerry tett kirándulásokat a komolyabb műfajok felé: ő jegyezte rendezőként az Oscar-díjakat is begyűjtő Ghostot, valamint a Sean Conneryt és Richard Gere-t szerepeltető Első lovagot.
„Számítunk magukra. Sok szerencsét!”
Robert Hays nem sokat profitált az Airplane! sikeréből, és az elég sok mindent elmond a karrierjéről, hogy pár évvel ezelőtt a Sharknado 2-ben szerepelt. Julie Hagerty valamivel többet ki tudott hozni a pályafutásából: olyan filmekben bukkant fel, mint a Szentivánéji szexkomédia, az Isten nem ver Bobbal vagy a Halálkanyar, tavalyelőtt pedig az Instant családban láthattuk. Lloyd Bridges szerepelt a Nagy durranás filmekben és a Maffiában – utóbbinak az 1998-as premierjét sajnos már nem érhette meg. Aki pedig a legtöbbet profitált az Airplane!-ből, az kétségkívül Leslie Nielsen. A kanadai színész már kezdett felkészülni a tipikus nagypapa szerepekre, amikor összehozta a sors a ZAZ trióval 1979-ben, és velük készítette el később a Nagyon különleges ügyosztály sorozatot, illetve az arra épülő Csupasz pisztoly trilógiát is. A nagypapa szerepek így szerencsére valóban nem találták meg, viszont Nielsen beszorult az abszurd vígjátékok skatulyájába, és szinte mindent elvállalt – meglehetősen finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy ezek a filmek nem igazán közelítették meg a ZAZ produkciók színvonalát. Elég csak egy pár cím: Bújj bújj ördög, Drakula halott és élvezi, Drágám add az életed, Sziki szökevény (ezen a címen bő két évtized elteltével sem tudjuk túltenni magunkat), Mr. Magoo. Nielsen 2010-ben hunyt, 84 éves korában, és ugyan a karrierje utolsó időszakában már nem játszott értékes produkciókban, a Drebin filmek és az Airplane! kapcsán mégis minden idők legnagyobb nevettetői között maradt meg a neve a közönség számára.
