Nem érteni, hanem érezni: a Tenet kicsit másképp


Mióta megjelent a mozikban Christopher Nolan legújabb filmje, a Tenet, igen megosztó vélemények születtek róla. Ezek jó része abban gyökerezik, amit már korábban is sokszor emlegettek a rendezővel kapcsolatban, hogy ő maga inkább okoskodó, mint okos, filmjei pedig tele vannak „áltudományos maszlaggal”. Mi van akkor, ha a Tenet valóban nem a megértésre helyezi a hangsúlyt, hanem egészen más oldalról közelíti meg a tudomány és a filmezés kapcsolatát?

Friedrich Kittler Optikai médiumok című könyvében arról ír, hogy már egészen korán elkezdtek kísérletezni a felvételek visszafelé lejátszásával: Georges Méliés a La Charcuterie mécanique című rövidfilmjében egy kolbász disznóvá változásának illúzióját teremtette meg ezzel a technikával. Ezáltal a film egyik alapvető képességét, miszerint optikai folyamatosságot képes létrehozni, nyíltan közszemlére tették azzal, hogy az egyes képeket külön-külön kezelték, hogy aztán újfent összerakják valami egészen mássá.

Az idő visszafordítását tematizálta Jaco Van Dormael Mr. Nobody című filmje, vagy Philip K. Dick regénye, a Visszafelé világ, de ezek már az entrópia-törvény tükrében, ami elvileg pontos irány szab az idő folyásának. Az entrópia fogalmába és értelmezéseibe bővebben nem mennék bele, mert nem vagyok jártas a témában, illetve jelen esetben nem fontos.

A képzőművészetekkel ellentétben a film a fizikai időben dolgozik, ezáltal manipulálni is tudja azt. Kittler megemlíti könyvében a neves angol fizikust, Arthur Eddingtont, aki ezt mondta:

„[…] semmi másról nem ismerjük fel a fizikai idő visszafordíthatatlanságát – amely az entrópia folytonos növekedéseként a termodinamika második alaptörvényének következménye –, mint az olyan filmek lehetetlenségéről, amelyek a La Charcuterie mécanique-hoz hasonlóan megfordítják az időtengelyt.”

Ha ezt a bevezetést a filmkészítés aspektusából, egészen pontosan a Tenet koncepciójának fényében vizsgáljuk, érdekes gondolatmenetet kapunk. Nolan számtalanszor beszélt arról, mennyire szereti a filmeket, és a nagyköltségvetésű játékfilmek igazán a sajátjai. Azzal, hogy a blockbustereket megspékeli néhány csavarral, eléri a célját: olyan széles közönséget sikerül megszólítania, ahol a látványt vagy a narratívát előtérbe helyező nézők is megtalálhatják a számításaikat. Mi ez, ha nem arra való törekvés, hogy minél több emberrel megkedveltesse a mozgóképeket?Márpedig a Tenet értelmezhető ebből a nézőpontból is. Jómagam legalább tízszer láttam már a filmet, és még mindig vannak olyan részek, amikor azt érzem, „homályos világban élünk”. Úgy próbáltam értelmet és koherenciát keresni a filmben (ami az időmanipulációt illeti), hogy Nolan ezekre a legkevésbé sem akart válaszolni. Az első pár alkalommal kifejezetten zavart is, hogy végső soron a film konklúziója, hogy nem tudunk semmit, és nem értjük a csökkenő entrópia és a párhuzamos valóságok lényegét, majd rájöttem, hogy feltehetően nem is ez a cél.
Ahogy Eddington idézete rámutat, az „időutazás” ilyen formája kizárólag filmen lehetséges. Feltételezésem szerint Nolannek nem az entrópia milyenségének mélyreható vizsgálata vagy megfejtése volt lényeg, hanem hogy a néző figyelmét felhívja arra az alapvető tényre, hogy a film olyan események feldolgozásának ad teret, amik való életben lehetetlenek. Az, hogy a vásznon ma már bármi megtörténhet, evidenssé vált a néző számára, ritkán kérdőjelez meg valamit, főleg a számítógépek által generált képek és a fikciós filmek kapcsán. Még a legelrugaszkodottabb történetek is (jó esetben) konzekvensek a saját világukon belül, ami feltételez a nézőben egyféle ismerős jelleget, ebből következően biztonságérzetet és realitást nyújt.

Véleményem szerint Nolan szándéka az időmanipulálással (többek között) az volt, hogy leleplezze a néző – ebben az értelmezésben – passzívnak mondható befogadását, és a tudatosítással együtt visszaadja a mozi varázsát. Emlékeztet rá, hogy a mozi olyan világokat és lehetőségeket nyit meg előttünk, amik a film létrejötte óta sem váltak valósággá. Ezt alátámasztja maga a rendező film iránti rajongása, a filmben többször elhangzó „Ne próbálja megérteni, érezze!” kulcsmondat, hogy a főszereplőre pusztán Főhősként utalnak, tovább erősítve a meseszerűséget, és hogy Nolan minél kevesebb utómunkával igyekszik megvalósítani a filmjeit.
Ha így tekintünk a Tenet tartalmára, valóban elég elengedni magunkat, belesüppedni a székbe, és hagyni, hogy átrohanjon rajtunk az élmény. Legfeljebb megerősít bennünket abban, hogy számunkra az idő visszafordítása egyelőre csak álom marad.

Kapcsolódik:

Ha nem állt össze a Tenet, na akkor majd most!

Tenet – Kritika

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Anthony Hopkins és Jude Law egymással küzd majd az Oscarért?
Következő cikk Végre előzetes is érkezett a The Mandalorian 2. évadához