

Cambridge-ben tanult jogot, ahol csatlakozott az egyetem híres színtársulatához, a Cambridge Footlitghthoz, itt ismerkedett meg Graham Chapmannel (Idle alattuk járt a Cambridge-re, Jones és Palin pedig az Oxfordra). Diploma után a BBC-nél helyezkedett el, majd a Cambridge Circusszal eljutott Új-Zélandra és az Egyesült Államokba, ahol találkozott Terry Gilliammel.
Kulturális hatásukat tekintve a Beatleshez szokás hasonlítani őket (nem mellesleg jó kapcsolatot ápoltak a zenekarral), turnéztak, albumot, filmet és musicalt csináltak, de a tagok külön-külön is híressé váltak. A 2005-ös Humoristák humoristája szavazáson Palin a 30., Idle a 21., Cleese pedig a 2. lett őt csak Peter Cook (1937-1995) tudta megelőzni.
Waczak Szálló – Waczak stílus, patikamérlegen mért pofátlanság
Cleese a harmadik széria után elhagyta a csapatot (a negyedik ezért is állt csak 6 részből), részben azért, mert úgy érezte, hogy csak saját magát ismételgeti, részben Chapman alkoholizmusa miatt, akivel egyre nehezebb volt együtt dolgozni. A 42. részben egy rövid jelenet erejéig tűnt fel.
Az első széria legjobb jeleneteiből (megvágva) 1971-ben elkészítették az And Now Something Completely Different című filmjüket, hogy a csoportnak az Egyesült Államokban is hírnevet szerezzenek, ám ez elsőre nem sikerült.
1973-1976 között depresszióval küzdött.
Cleese, aki négyszer nősült 1975-ben az akkori feleségével közösen megírta a Waczak szálló című 12 részes komédiát. 1976-ban az alakításáért BAFTA-díjat kapott. A szállodaigazgatót egy Donald Sinclair nevű fickó ihlette, Cleese Donald P. Sinclair nevű karaktert alakít az Üldözési mániában (2001).
1976-ben megszerezte a jogosítványát.
1977-ben a The Muppet Show-ban szerepelt vendégként.
1980-ban a BBC Shakespeare sorozatában Petruchiot alakította. 1981-ben Sean Conneryvel és Palinnel játszott az Időbanditákban, amit Gilliam rendezett (Robin Hoodot alakította).
1987-ben megkapta a legjobb vendégszereplőnek járó Emmy-díjat a Cheers sorozatért.
A Monty Python tagok 1989-ben szerepeltek utoljára együtt, Chapman (1941 – 1989) négy másodpercig látható egy jelenetben.
Cleese még 1972-ben alapította a Video Arts nevű céget, a Hal neve: Wanda (1988) és a Fészkes fenevadak (1997) filmeknek ő az írója, producere és főszereplője is. A hal neve: Wanda forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölték. Ebben és a Lökött örökösökben (1993) eredeti szakmájának megfelelően ügyvédet alakít.
Profin vesz át díjat itt a Baftát A hal neve Wandáért:
Láthattuk őt a Harry Potter és a James Bond filmekben is, de animációs filmekhez (pl. Shrek) és videókhoz is gyakran kölcsönzi a hangját, valamint szerepel reklámokban (a kilencvenes években a német televízióban is) és narrátorként is.
1994-ben Kenneth Branagh Frankesteinjében is láthattuk.
1993-ban aszteroridát neveztek el róla.
2013-ban költözött vissza Kaliforniából Angliába, ahol negyedik feleségével él (2012-).
A Monty Python 2014-ben állt össze utoljára, lezárva egy 45 éves korszakot.
Életrajzi könyve Na szóval… címmel jelent meg 2014-ben. 2018-ban pedig az Elszabadult professzor címmel a Cornell Egyetemen folytatott majd két évtizednyi vendégprofesszorkodásának állított emléket.
2015-ben Eric Idle-lal turnézott az Egyesült Államokban, Új-Zélandon és Ausztráliában.
„Nem kell a dalai lámának lenned ahhoz, hogy elmond az embereknek, az élet a változásról szól.”
„Azt hiszem, a Monty Python Britanniában túl-, az Egyesült Államokban pedig alulértékelt.”


