
A kis hablegény
A Pixar nem igazán tud mellélőni, a Luca a barátságról, a félelmeink és előítéleteink legyőzéséről szól. Humoros, bájos, a család minden tagját megszólítja és mivel Olaszországban játszódik, két robogózás között rengeteg tésztát fogyasztanak el benne.
Amióta az ember kimerészkedett a nyílt vízre, mindenféle szörnyeket lát maga körül. A tengerek és óceánok mélye valóban sok furcsa lényt rejt és ezek egy része valóban táplálékként tekint ránk, de a rum és az ismeretlentől való félelem is jelentős mértékben hozzájárultak a különféle rémtörténetek, hiedelmek és mendemondák kialakulásához, elterjedéséhez. A vízivilágnak ugyanakkor sokkal több félnivalója van, hiszen tevékenyégünk már régóta túlmutat a halászaton, elszántan és kíméletlenül pusztítjuk a kék bolygót. Talán ennek tudható be, hogy az ott élők ugyanolyan gyanakvással néznek ránk és utódaikat óva intik a velünk való találkozástól. 
Hogy miért van olasz nevük és honnan tudnak olaszul beszélni, írni és olvasni, ne kérdezze senki, egyszerűen fogadjuk el ezt tényként és rögtön könnyebb lesz az életünk. A fiúk Portorossoba érve szembesülnek a rideg valósággal: egy vadonatúj Vespa robogó nagyon sok pénzbe kerül, a pénzt pedig munkával lehet megkeresni. Kapóra jön nekik, hogy hamarosan itt van a triatlon, ami úszásból, tésztaevésből és biciklizésből áll, a fődíjon pedig már tudnak egy Vespát venni, még ha az egy kicsit rozoga is. Biciklizni ugyan egyikük sem tud, tésztát sem ettek még soha és úszni sem úszhatnak, mert a vízben visszaváltoznak. Ha ez nem lenne elég, a versenyt rendre ugyanaz az ellenszenves srác, Ercole Visconti nyeri meg, így ők kénytelenek összeállni Giuliával, aki viszont az esélytelenek nyugalmával indul.
A Pixar továbbra is nagyon ért ahhoz, hogy az egész családot elszórakoztassa, miközben egy tanulságos történetet látunk, hallunk. Az ismeretlentől való félelem, önmagunk és a világ sokszínűségének elfogadása, illetve a barátság fontossága csupa alapértékek, amit okosan és humorosan tárnak elénk úgy, hogy abból a legkisebbek is tanuljanak. A Luca egy végtelenül bájos és elgondolkodtató rajzfilm rengeteg kacagtató jelenettel, szerethető karakterekkel és gyönyörű(en megrajzolt) környezettel. Nagyon jól hozza az olasz életérzést, még ha egy kicsit hollywoodira is sikerült, a felnőttek pedig jól elszórakoznak azzal, hogy a rejtett utalásokat keresik, mert akad belőlük bőven.


