
Szeretni mindhalálig
Egy rendezett körülmények között élő 16 éves lány és egy balhés 23 éves srác románcának édesbús története előbbi halálos betegségének okán. Az Amíg tart a nyár színdarabból készült,Velencében debütált és két év után jutott el hozzánk.
Milla (Eliza Scanlen) egy jónevű leányiskolában éltanuló, hegedül és a „normális” családi háttérnek köszönhetően szép jövő előtt áll. Vagyis csak állna, mert az a fránya rák rendre visszatér az életébe és most nagyon úgy néz ki, hogy nyerésre áll. Moses (Toby Wallace) éppen az ellentéte, vad és öntörvényű, kerüli az iskolát, alkalmi munkából és kisebb-nagyobb stiklikből él, a családja sem látja szívesen. Találkozásuk véletlenszerű, egyben elemi erejű, kapcsolatuknak ugyanakkor nem tud mindenki felhőtlenül örülni. A szülők szerint lányuk jobbat érdemel, de egy ilyen helyzetben a jó eléggé képlékeny fogalom. A saját családját is gyógyszerekkel teletömő, pszichiáter apa és az ennek megfelelően állandóan leszedált, gyógyszerfüggő anya nem kifejezetten követendő példa, lányuk boldogsága azonban mindennél fontosabb így készen kell állniuk a kompromisszumra. 

Az Amíg tart a nyár a megmásíthatatlan és visszafordíthatatlan előtt megélt szerelem és a gondokat, problémákat többé-kevésbé feledtető, olykor keserű boldogságról szól egy nem hagyományos felnövés történeten keresztül bemutatva. Ausztrálosan szép és érzékeny, ugyanakkor kegyetlenül nyers és őszinte, mégis képes elfogadtatni azt, ahova tart, ahova kifut. Nem egy vidám történet, de ahol kell, ott humoros, a fájdalom ritkán jár egyedül. A veszteség gondolata lengi be, melynek eredményeként a szereplők lehetőséget kapnak arra, hogy újraértékeljék saját elcseszett életük. Fájdalmasan szép és sallangmentesen emlékezetes.


