Kötelező filmek: Cinema Paradiso


cinema paradisoCinema Paradiso, olasz-francia film, 155 perc, 174 perc (rendezői változat), 1988, rendező: Giuseppe Tornatore, forgatókönyv: Giuseppe Tornatore, szereplők: Philippe Noiret, Salvatore Cascio, Agnese Nano, Jacques Perrin, zene: Ennio Morricone és Andrea Morricone

Giuseppe Tornatore talán nem a legproduktívabb rendező, közel 30 éves pályafutása során eddig mindössze 14 filmet jegyez, utoljára 2016-ban hallatott magáról (A levelezés). Ő is azon kevés rendezők egyike, aki az utóbbi időkben inkább a mennyiségre gyúró filmiparban még mindig a minőségben hisz. Már debütáló nagyjátékfilmjéért, A hírhedt nápolyiért-mint legjobb elsőfilmes rendezőt-a szakma Ezüstszalag-díjjal jutalmazta. Filmes karrierjének legmeghatározóbb és legszemélyesebb alkotása második rendezése, a Cinema Paradiso (1988) volt. El is hozta Cannes-ból a zsűri különdíját, a tengerentúlról pedig egy Oscart és egy Golden Globe-ot is begyűjtött a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Tornatore neve azóta is garancia mindarra, amit egy filmtől elvárunk: színvonal, igényesség, precizitás. Jó érzékkel választ színészeket, operatőrt, vágót, zenei rendezőt. Puszta formalitásból még Polanskit is behúzta egy főszerepre.2 9Woody Allen A rádió aranykorában (1987) emelte kalapját a korszak legnagyobb zenészei előtt, Giuseppe Tornatore pedig alig egy évvel később, a Cinema Paradisoval írt megható ódát a mozi szerelmeseinek. Ha valaki egy kicsit is rajong a filmekért, a mozik atmoszférájáért, a klasszikus filmszínházak intézményéért, akkor az ezt a filmet csak szeretni fogja. A film csodálatos vágóképei, a dramaturgia, a karakterek, az operatőri munka (amit 30 évvel korábbi technológiával is hibátlanul végzett el Blasco Giurato) ma is megállja a helyét. A hangulatot Ennio Morricone és fia, Andrea Morricone földöntúlian szép dallamai teszik teljessé.
Klasszikus újranézős mozi egy letűnt kor margóján, s egyben a leghitelesebb bizonyítéka annak, hogy a mozi és a filmek iránti rajongásnak nincs felső határa. Nem lehet véletlen, hogy 2018-ban, harminc évvel a film megjelenése után leporolták, s digitalizálva, eredeti olasz nyelven, feliratozva vetítették újra az artmozikban kóválygó filmfanoknak. Nem a Cinema Paradiso az egyetlen Tornatore film, amely a mozi varázsáról szól, A csillagos emberben (1995) még megidézi a filmek jelentőségét, az emberekre gyakorolt hatását.cinema paradiso 3Giuseppe Tornatore az ’50-es évek végén született Szicíliában. Abban a korban, amikor filmszínházak tízezrei működtek Olaszországban. Gyerekként rengeteg filmet megnézett és folyton a mozik körül lógott. Ezek a gyermekkori emlékek ihlették Tornatore “Amarcordját”,  a Cinema Paradisot. A mozigépész (Alfredo) valós inspirálója bizonyos Mimmo Pintacuda volt, aki évekig dolgozott a “Cinema Vittorio” -ban, Tornatore szülővárosában, Bagheriában. Tornatote éppoly kíváncsi volt, mint Toto, mindent tudni akart a filmekről, a moziról, Mimmo pedig legjobb tudása szerint mindent meg is tanított a kis Giuseppe-nek a vetítőgép működéséről.
A filmbéli Giancaldo egy kitalált hely, a Palazzo Adriano viszont, ahol a Cinema Paradiso díszleteit felépítették egy valóban létező település Palermoban. A filmnek köszönhetően idővel zarándokhellyé vált, s a szerencsések egy kis múzeumban tekinthetik meg a film relikviáit.cinema paradiso 002Ebben az álmos kis szicíliai faluban játszódik a történet az ’50-es évek derekán, még mielőtt a televíziók a guillotine bárdjaként sújtottak volna le a mozikra, zárójelbe téve a “moziba járás”, mint kollektív társadalmi élmény érzését. A Cinema Paradiso Alfredo, az öreg, kissé morgós, de annál szeretnivalóbb mozigépész (Philippe Noiret), és a csibész képű kis Toto (Salvatore Cascio) életre szóló barátságának celluloidra írt memoárja. Ettore Scola Splendor című filmje szintén a mozi hanyatlását és a filmek dicső napjait idézi meg. A Marcello Mastroianni és Massimo Troisi főszereplésével készült film azonban örökre a Cinema Paradiso árnyékában ragadt.
Alfredo idővel Salvatore , vagyis “Toto” legjobb barátja, apa-pótléka, mentora lesz, “családja” a filmek, a filmsztárok, otthona a Cinema Paradiso. Toto nem a legpéldásabb ministránsa a helyi papnak, Adelfio atyának (Leopoldo Trieste), viszont a leglelkesebb és legszorgalmasabb segédje Alfredonak. A helyi filmcenzor szerepét is betöltő Adelfio atya fülsértő csengőszójára Alfredo morogva vágja ki az adott film akkoriban szemérmetlennek tartott jeleneteit. Így Giancaldo lelkes közönségének egyszer sem adatik meg, hogy lássa, hogyan csókol a vásznon Mastroianni, Bergman, Bogart, Gassmann és a többiek. cinem paradiso 3A varázslatosan szép mozi belső jeleneteit egy templomban vették fel, a mozi szentélyének megható szimbólumaként. A rendező baljóslatú vízióit a mozik eltűnésével kapcsolatban a tűz pusztító ereje által jeleníti meg, amely kétszer is szerepet kap a filmben. Hangsúlyozva az egykoron használatos nitrocellulóz veszélyességét is, a nitrofilm úgy égett, mintha benzinnel öntötték volna tele a gépházat. Persze azóta már biztonságosabb vetítőgépeket alkalmaznak, a digitális korszakban ez már nem is téma.  A filmben két vetítőgépet láthatunk, a tűz előtti mozigép egy Prevost-, a tűz utáni egy Victoria IV típusú darab, amit a Cinemeccanica gyártott Milanoban. Ez volt az egy géppel dolgozó mozik legideálisabb típusa.
Az akkor 9 éves Salvatore Casciot (Totò legfiatalabb inkarnációját) a rendező több, mint 200 fiúból választotta ki, akik Palermoból és a közeli városokból érkeztek a castingra. Cascio a legjobb mellékszereplőért járó BAFTA-díjat Al Pacino és John Hurt elől vitte el, akiket ugyanabban a kategóriában jelöltek. Filmes karrierje nem tartott túl sokáig, a most negyvenes éveiben járó színész egy olyan látásszervi betegségben szenved, amely a retina genetikai degenerációjával, s a látás szinte teljes elvesztésével járhat.cinema paradiso 4Philippe Noiret minden szempontból kiváló választás volt Alfredo szerepére.Nagyon szerethető karaktere zsigeri tehetséggel párosult, másrészt világ életében szívből gyűlölte a televíziót, amely szerinte csak rásegített a mozik halálára. Az olasz nyelvvel hadilábon állt, ez azonban nem gátolta meg a rendezőt abban, hogy neki adja egyik legikonikusabb szerepét. A kommunikációs szakadékot egy tolmács segítségével hidalták át: Cascio megkapta az olasz jelenetek utolsó sorait, így értette meg, mit mond Noiret.
Főleg a streaming csatornák térhódításának korában elképesztő azt látni, hogyan tudott az emberek életének központi részévé válni a mozi. Igaz, hogy ingerszegényebb világban éltek, s a legtöbb embernek a mozi jelentette az egyetlen szórakozást (hatványozottan igaz volt ez a második világháború utáni nehéz években). A Cinema Paradiso leginkább erre  reflektál, a mozi emberi aspektusára épít, a hangsúlyt a filmszínházak közösségteremtő erejére helyezve. Az autósmozik intézménye is még erről szólt, a film inkább csak titkos találkák-, haveri összejövetelek alibijeként szolgált, kis túlzással a ’70-es években fél Amerika az autósmozikban fogant, nem véletlen kapták a “smaciozi” becenevet sem.cinema paradiso 2A Cinema Paradiso karakterei a szó legnemesebb értelmében véve nagyon egyszerűek, akár maga a történet, amely hosszú éveket ölel át (a gyermekkortól a kamaszkoron át az érett férfikorig), mégsem unalmas, minden perce szórakoztató és lebilincselő. Pedig olyan mostanra nem annyira “izgalmas” dolgokról szól, mint a barátság, szerelem, hűség, hit. Sehol egy szuperhős, aki meg akarja menteni a világot, nincsenek halálos iramban száguldó autók, mégis úgy feledkezünk bele a filmbe, hogy még a közel háromórás rendezői változata sem tűnik soknak.
A Cinema Paradiso mára olyan alapdarabbá vált, aminek még a “hibáit” is elnézzük. Például a filmben egy falon lógó 1954-es naptár szerint április 1-je csütörtököt (giovedí) mutat, valójában egy pénteki nap volt. Az ikonikus zárójelenet 3 perce egy megindítóan szép néma tisztelgés az egész filmtörténet előtt (az alábbi linken minden darabja megtalálható), pont előtte ugrik be egy cameóra Tornatore is a gépész szerepében.cinema paradiso 1A film háromszor is a vágószobában landolt. Az eredetileg 1988-ban Olaszországban bemutatott 155 perces változatot a Miramax egy évvel később 123 percre baltáztatta szét, így már közönségbarátabbnak bizonyult, a legtöbben ezt is ismerik. A történet itt Alfredo és Toto barátságára, valamint a mozi iránti rajongásukra helyezi a hangsúlyt. A 168 perces rendezői változat emellett Elena és Totó szerelmére is fókuszál. Egyébként mindhárom verzió kerek, de ha választani kellene közülük, szerintem érdemes bevállalni a három órás rendezői vágást.
A film nagyon megérdemelten díjak és jelölések tucatjait söpörte be. A 42. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról (amelyen hazai vonalon Enyedi Ildikót Arany Kamera-díjjal jutalmazták Az én XX. századomért) A zsűri nagydíját hozta el (1989). Az Oscar A legjobb idegen nyelvű filmért járt (1989) egy olyan erős mezőnyben, ahol az Esőember tarolt, Scorsese Krisztus utolsó megkísértésével-, Alan Parker pedig a Lángoló Mississippivel indult.cinema 1Az 1991-es BAFTA-díjátadón 11 kategóriában jelölték, ebből ötöt szoborra is váltott: a legjobb idegen nyelvű film, a legjobb színész (Philippe Noiret), a legjobb férfi mellékszereplő (Salvatore Cascio), a legjobb eredeti forgatókönyv (Giuseppe Tornatore), a legjobb filmzene (Ennio Morricone és Andrea Morricone). Ennio Morricone a film zenéjéért két évvel korábban a David di Donatello-díjat is megkapta.
Giuseppe Tornatore hosszú évekig készítette az Ennio: The Maestro életrajzi dokut, amit átírt sajnos az élet, de az idei 78. Velencei Filmfesztiválon szeptember 10-én versenyen kívül végre bemutatják. A rendező több mint három évtizeden át dolgozott a Maestróval.

A Cinema Paradiso egy nagyon erős érzelmi hullámvasút, mélységei és magasságai mellett egyszerre szórakoztat és mélyen megrendít. Minden cinephile kívülről fújja, rengeteget idézik (a Volt egyszer egy téka doku is többször utal rá. Ebben a filmben lüktet az élet, minden bájával, bajával és szépségével együtt. Tornatore eredetileg A mozi halála címet szerette volna adni filmjének,  s bár a klasszikus filmszínházak napjaira egyre kevesebben emlékeznek már, a tetemre hívás még odébb van.”Jó nap ez a halálra!”- mondták egykor az indiánok, de-bízva a mondásban-akinek a halálhírét keltik, az még sokáig él.10 10

Az előző kötelező darab:

Kötelező filmek: A nagy kékség

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Amíg tart a nyár - kritika
Következő cikk art of rally - játékteszt